Idén a budapesti tűzijáték elmarad. Ha lenne, akkor is a kenyeret állítanánk a fókuszba: akiknek még megvan, azoknak a régit, akik elveszítették, azoknak a mielőbbi újat...
Tíz megkérdezett magyarból kilenc üzembiztosan eltéveszti, hogy mit is ünnepelünk augusztus 20-án, de hogy ünnepelünk valamit, az nem kérdés. Hogy az új kenyeret, I. (a fiatalabbaknak és az időseknek: Szent) Istvánt, az alkotmányt, vagy valami mást, az a lényeget tekintve mindegy. Anno a megboldogult Népszabadságnál egy online szavazáson a többség arra az opcióra voksolt – talán viccből -, hogy a tűzijátékot, és ha belegondolunk, tényleg ez a megfejtés áll a legközelebb az igazsághoz.
Mert szép a nemzetiszínű szalaggal átkötött vekni és az elhunyt uralkodó mumifikálódott jobbja, amely olyan politikusokra kényszerít átmeneti jámborságot, akik az év összes többi napján, életük minden cselekedetével tagadják a keresztény tanítást. De szép az alkotmány is, bár azok, akiknek ezt a mostani, alaptörvény nevű pótlékot igazán van okuk ünnepelni, 2012-ben is kényelmesen befértek az Operába. (Amennyiben kényelemnek nevezzük a művészbejárón történő belopózást, meg az utcán az egypárti alkotmányozás ellen tüntető és az érkezőket névre szóló rigmusokkal köszöntő tízezreket.)
Ám igazán nagy tömegeket megmozgatni, nemzeti konszenzust teremteni mégis csak a tűzijáték tud. Akkor is, ha
instant önkényuralmi jelképeket, komplett gyorséttermi étlapokat vagy amerikai kaszinóreklámokat lőnek föl az égre – mikor mit lehet éppen fillérekért megszerezni a pirotechnika világpiacán.
Előrebocsátva, hogy – kizárólag környezet- és állatvédelmi megfontolásból – egy esetleges majdani népszavazáson a tűzijáték és petárdázás betiltására fogok szavazni (és megjegyezve: abból a 6,5 milliárdból, amit az idei égi parádéra szánt a kormány, nyilvánvalóan legfeljebb 0,5 milliárd füstölt volna el a levegőben, a többinek az elégetéséhez igénybe kellett volna venni néhány gyakorlott oligarcha szolgáltatásait), valójában én is értem, hogy miért van szükség a fénylő tűzvirágokra. Közös kulturális élményt teremtenek, közösséget kovácsolnak, olyanoknak is megadják a „kaptunk valamit az államtól” érzést, akik amúgy egész évben nem kapnak semmit.
Idén azonban mégis inkább a kenyeret állítanám a fókuszba: akiknek még megvan, azoknak a régit, akik elveszítették, azoknak a mielőbbi újat. A lényeg, hogy legalább jövő ilyenkorra legyen mindenkinek. Aztán, ha ezzel megvagyunk, jöhet megint a görögtűz, a rómaigyertya meg a többi cirkuszi mutatvány.
Forrás: Hargitai Miklós (Népszava)
