A független, civil kuratórium elveszett. Elnöke azonban továbbra is Nagy József, a ház igazgatója pedig a  Takács Mónika maradt

A tízéves háború véget ért, veszni látszik a Csepeli Munkásotthon, a százéves múltra támaszkodó, a csepelieket, felemelkedésüket szolgáló értékrendszer, kultúrafelfogás, a hagyományápolás és az állandó megújulás itthon és nemzetközileg is elismert óriási értékeit létrehozó, az országban már régóta egyedülálló kultúrház, a melós.

Igen, a Csepeli Munkásotthon Alapítványa, amely az ország egyik legrégebbi kultúrházát fenntartó és működtető, a volt Csepel Művek vállalatai által 30 éve létrehozott civil szervezetként, 2010 óta vívta csatáját a Nemzeti Együttműködés Rendszere Németh Szilárddal és csepeli hatalmasaival, december 28-án elvesztette függetlenségét.

A Munkásotthon létrehozásának 100. évfordulója utáni 289. napon! Miután az alapítói jog már korábban, a Németh által előterjesztett „lex Munkásotthon” törvény 2015-ös elfogadása után az önkormányzathoz, illetve annak Kft-jéhez került, amely később átvette a Felügyelő Bizottság irányítását is, december 28-án a kuratórium is „megadta magát”. Pontosabban az öttagú kuratórium, amelyben csak két fő volt az önkormányzat képviselője. Aznap két régebbi tagja is lemondott, s az önkormányzat által javasolt új delegáltakkal 4:1 lett a kuratóriumi tagok aránya, de már az

önkormányzat javára.

A független, civil kuratórium elveszett. Elnöke azonban továbbra is Nagy József, a ház igazgatója pedig a korábbi önkormányzati képviselő, Takács Mónika maradt, a jelentős alapítványi vagyon pedig változatlanul nem kerülhet az önkormányzat tulajdonába.  

Barátaim, ismerőseim és a média segítségével az elmúlt években sok információra tettem szert a Csepeli Munkásotthonban folyó munkáról, több írásban is foglalkoztam az intézménnyel. Van  véleményem napokban történtekről is. A konkrét helyzet, a sokak által ismert körülmények és előzmények rövid felvázolása előtt azonban mindenképpen meg kell említenem: 

Nagy József kuratóriumi elnököt és Takács Mónika kultúrház igazgatót, továbbá a végig kitartó régi kollégák munkáját. Amit a ház dolgozói a két vezető irányításával, a „háborús viszonyok” közepette tettek, az tiszteletre- és elismerésre méltó. Mindent megtettek az intézmény fejlődése, a csepeliek szolgálata érdekében. Nem rajtuk múlott! Mozgósították a kerület lakosságát, az ellenzéki pártok segítségével és támogatásával tüntetést szerveztek, támogatásért „kuncsorogtak” pártoknál, vállalkozóknál, alapítványoknál. A csepeliek sok-sok apró, megtisztelő, mégis kevésnek bizonyult forintjain, a munkájukért sokszor elhangzott köszönő szavakon kívül, kevés sikerélményben volt részük.

Korábbi írásaimban már sokszor megfogalmaztam gondolataimat a fideszes önkormányzati vezetésnek a Munkásotthonért folytatott elvtelen, személyeskedésektől sem mentes, gusztustalan kultúrharcáról.

Németh Szilárd, 2010-ben kezdte, a megválasztását követő alakuló képviselő-testületi ülésen. Visszavonatta a korábban megítélt önkormányzati támogatást, majd éveken keresztül megakadályozta az állami támogatás megítélését, lezárt minden pályázati lehetőséget. Csak ezek miatt Németh és csapata 10 év alatt közel 500 milliós bevételi lehetőségtől fosztotta meg  a Munkásotthont. Mégsem állt le. „Karanténba” zárta az intézményt. Megtiltotta az önkormányzati intézmények (óvodák, iskolák, egyéb intézmények) és a kultúrház közötti kapcsolatokat, együttműködést, s komoly anyagi támogatást ígérve „átcsábította” az önkormányzati kulturális rendszerbe a ház legnagyobb, legismertebb művészeti együtteseit. Ahol csak tudta, testületi ülésen, médiában kommunistázott, személyükben sértegette a ház vezetőit. Lezárt minden kapcsolatkeresési lehetőséget a Területi Művelődési Intézmények Egyesületével, ahol leállíttatta az állami támogatást, s egyértelműen befolyásolta az illetékes minisztérium felelős vezetőivel folytatott tárgyalások sikerét is.

Németh Szilárd kultúra ellenes politikáját Borbély Lénárd polgármester is folytatta, bár tavalyi választási kampányában 30 milliós támogatást ígért, ami csak ígéret maradt. A ház „kivéreztetése” a 100 éves ünnepségsorozatra idén felfüggesztésre került: Borbély 5 millióval támogatta a centenáriumi ünnepségsorozatot, s a koronavírus miatt szűk körben megtartott ünnepségen mondott beszédében együttműködést ajánlott. 

Közben a ház, a 10 éves tudatos kivéreztetés eredményeként, állítólag egyre közelebb került a csődhöz, s az utolsó hónapokban kihirdetett veszélyhelyzet okozta bevételkiesések csak rontottak a helyzeten. Jelentősen visszaesett a közművelődési, könyvtári munka, s bár történtek kisebb műszaki beruházások, de a főépület állaga is folyamatosan romlott. Felmerült a fizetésképtelenség, a működés teljes leállásának veszélye, ami a vagyon megmentése érdekében bírósági beavatkozást is  igényelt volna. Ez – Németh Szilárd Csepel SC-t megszerző lépése után – , komoly veszélyeket jelenthetett volna a kultúrház jövőjére. Lépni kellett. Szerintem kötelező volt lépni.

Németh Szilárd Csepel SC-s húzása valószínűleg „felrázta” a polgármestert is, felszínre hozta a két vezető hónapok óta meglévő ellentmondásait. Úgy tűnt, Németh kihúzza a talajt Borbély alól, megszerzi a választások szempontjából fontos intézmények feletti hatalmat a kerületben. Saját és pártja választási esélyeinek növelése, Németh Szilád visszaszorítása érdekében Borbélynak is lépnie kellett. Így találkozhatott a két vezető. A körülmények mindkét felet kompromisszumra kényszerítették. Borbély jobb helyzetben volt, a Munkásotthon vesztésre állt. A harc végső kimenetele már ismert. 

Bár nem az én feladatom és konkrét ismereteim is kevesek,

felmerülhet az a kérdés is, hogy megtett-e mindent az elmúlt tíz évben az ellenzék a nyilvánvaló önkormányzati szándékok megvalósulása ellen. Úgy hallottam, a Táncsics Alapítvány korábban több milliós támogatást adott, azonban semmilyen más konkrét támogatásról nem tudok, arról sem, hogy a tavaly megválasztott fővárosi önkormányzat, a tényszerű megkeresések után, anyagilag segített volna az intézménynek. Szerintem mindannyian tisztában voltak/vannak vele, hogy a Munkásotthon kuratóriumi többségnek megszerzésével a csepeli jobboldal nyert. Sokat!

Csepel, a változást akaró csepeli többség vesztett. Van tehát tennivaló bőven. A megoldás helyett azonban nem érdemes azon vitatkozniuk, hogy mi lett volna, ha a tavalyi választások után 2 fő nem árulja el a teljes ellenzéki összefogást. Elárulta. Az sem segít, ha visszafelé mutogatunk: bezzeg, ha annak idején a szocialista önkormányzat átvette volna az alapítványt. Szerintem egyrészt akkor is hiba lett volna egy civil szervezet által irányított, az alkotói, művészeti szabadságon, az önkéntességen alapuló, a civil szférát segítő, azzal szorosan együttműködő intézmény „bedarálása”, másrészt pedig már 10 éve Németh Szilárd kezében lenne az egész intézmény. 

A háború a Munkásotthonért azonban csak részsikert, sajnos nem lebecsülendő részsikert hozott az önkormányzatnak. Egyrészt a valódi kulturális szakemberek, régiesen a népművelők és a kultúrát szerető csepeliek nehezedő körülmények között is meg fogják találni a kiutat. Másrészt a kultúra feletti hatalom megszerzése csak az atomjaira hulló társadalmi viszonyok közepette lehet sikeres. Most ezt az időszakot éljük. Remélem nem sokáig. Magam már nem sokat tudok hozzátenni az ügyhöz, de annyit igen, hogy mindezek ellenére sem maradok távol a háztól. Igyekszek majd elmenni a Csepeli Munkásotthon fontosabb kulturális, közművelődési eseményeire. Nem az önkormányzatért. A kultúráért, a melósért.   

VOX