CSEPELIEK ÚJSÁGA

Hírek, tudósítások, tények, vélemények

Amire Csepelen ma semmi esély nincs! Sajnos! (Védhetetlen vád- és védőbeszéd a mai kerületvezetők ellen és mellett)

2023. december 21. 00:05 - csú

abel-nemeth-borbely.jpgA  Csepelt ma kormányzók sok mindent (rosszat) leírtak már az ellenzékről, és annak vezető személyiségeiről. Arról azonban soha sem szóltak, hogy a „szocik” vezetése alatt rendszeresek voltak a szakpolitikai egyeztetések!  A Fidesz által uralt elmúlt 13 évben meg egyszer se ültek le velük, hogy közösen megbeszéljenek, végig gondoljanak fontos, a település életét befolyásoló kérdéseket. Diktátumok vannak!

A hatvanas években megkérdezték Rátonyit, hogy melyik figurát lehet a legnehezebben eljátszani? A népszerű színész azt válaszolta, hogy a részeget!

A mai viszonyok közti politikai életben a kérdés úgy tehető fel, hogy könnyű-e egy közszereplőnek eljátszania a hülyét? Sajnos hasonló jó eredményeket produkál egyik-másik mint annak idején Rátonyi a részeggel.

A nyáron Balatonfüreden asztaltársaság egyik tagja azt kérdezte, hogy lehet ilyen „hülye embert” mint ez a Németh Szilárd, képviselőnek megválasztani a nagy múltú Csepelen? El kellett mondanom, hogy a szóban forgó ember egyáltalán nem „hülye”. Sőt, igen jó felfogású és még eszesnek is mondható! Nem az értelmi képességeivel, sokkal inkább az érzelmi viszonyaiban találhatók a fogyatékosságai. Ebből következhet, hogy

túlzottan ambiciózus, céljai felé agresszíven törő egyéniségé vált. Azt a képet, amit kialakíttat magáról, csak mímeli, megjátssza! Ugyan úgy, - mint gondolom e sorok olvasói közül is többen - nem tartották jónak a véleményemet, és azt gondolhatják, hogy védelmezem csupán a volt kollégát!

Ugyanígy vélekedem, utódomról Ábel Attiláról is. Sokak szerin ő is olyan ember, aki mindenféle megvetésre alkalmassá tette magát. Ez lehet, hogy igaz, de saját tapasztalatomból mondhatom, hogy egy széles látókörű, alapos gondolkodású, a céljaiért sok munkát vállaló, nem rossz ember. Azt a mérhetetlen ellenszenvet mesterségesen csináltatta magáról, mert olyan közegbe került, ahol ez volt a mérce, és úgy vélte, hogy ez hozza neki a legtöbbet a „konyhára”. Önként vállalta a „rosszrendőr” szerepet!

A fent említett példákkal csak arra szeretnék utalni, hogy mennyire nehéz olyan emberekkel vitatkozni, akik szemtől, szemben megértőek, és körültekintőek, felkészültek, de a nyilvánosság előtt egészen mások (a népi szóhasználat szerint „hülyék”)

Ferenc pápa az emberiség figyelmébe ajánlotta a „szinobális folyamatot”. Ez, az ő megközelítése szerint az egymás meghallgatásán alapuló közösségi egyházkormányzást jelenti. A politika sokat átvett már az egyházak működéséből, ennek megfontolása is hasznos lenne. Persze erre Magyarországon és Csepelen semmi esély nincs! A ma Csepelt kormányzók sok mindent (rosszat) leírtak már az ellenzékről, és annak vezető személyiségeiről, csak azt nem, hogy a „szocik” vezetése alatt rendszeresek voltak a szakpolitikai egyeztetések! (Innen vannak a fenti ismereteim) A Fidesz által uralt elmúlt 13 évben meg egyszer se ültek le velünk, hogy közösen megbeszéljenek, végig gondoljanak fontos a település életét befolyásoló kérdéseket. Diktátumok vannak!

Azért nem írtak az egymás meghallgatásáról, mert ilyeneket sohasem rendeztek! Sőt, - mint azt a legutóbbi az önkormányzat képviselői tanácstermében rendezett újra indítású kampányrendezvényeik bizonyították - még a (képviselőnő) elleni (és számtalan más) atrocitástól, a fizikai erőszaktól sem tántorodnak el! Akkor, amikor a hatalomba maradásukat látják veszélyben, mindenre képesek. Ha kell, (verekednek, ha kell büntetnek, ha kell törvénytelenségeket követnek el) „hülyének” mutatják magukat! Olyanok a politikában, mint az élővilágban az angolna, - megfoghatatlanok! A magára, vagy életére, családjára, egyéniségére valamit adó ember, nem mehet le az ő szintükre azért, hogy megvívhasson velük! Ezt ők győzelemként értékelik és egyeduralkodónak, sőt sérthetetlennek érzik magukat! Ja, hogy ezért a legtöbben „hülyének” nézik őket? Véleményük szerint, ez elfogadható áldozat!

Forrás: Horváth Gyula közösségi (fb) oldala

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://csepeliek.blog.hu/api/trackback/id/tr218278641

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása