Hónapok óta hallani arról, hogy csodák csodájára néhány tucat iskolában a képen látható menza helyett svédasztalos étkezést vezettek be, ami azt jelenti, hogy a gyerekek döntik el, hogy a kínálatból miből vesznek és miből nem, a konyhásnénik nem diktálják, csak felügyelik, hogy miből és mennyit egyenek.

A Magyarországon drámaian súlyos gyerekszegénység és éhezés miatt talán különös dolog ennek a kérdésnek a felvetése. De nem az. Az adatok azt mutatják, hogy szabad akaratából jellemzően a legkisebb diák is megkóstolja azokat a kajákat, amelyeket eddig az egészséges étkezés jelszóval próbáltak rájuk tukmálni, miközben ők maradtak volna a grízes tésztánál. Vagy a zsíros deszkánál, ha jut.

Így viszont, hogy szabad a kóstolgatás, meg lehet beszélni, hogy ebből vegyek-e, neked hogy ízlik és így tovább a tapasztalatok szerint az adódott, hogy a kölykök bátrabban kóstolgatnak, és jóval kevesebb a maradék. Ami, mint tudjuk, tehát az élelmiszer pazarlása a fejlett, az ínséggel és túlzott bőséggel párhuzamosan küzdő világ súlyos problémája.

A svédasztal – nevéből is kikövetkeztethető – skandináv invenció, és köze nincs a luxushoz, annál több az észszerűséghez. Meg a partneri viszonyhoz, hogy ne a minisztérium

meg a konyhás néni mondja meg, hogy mit kell ennem és mennyit, hanem hogy lehetőségem legyen választani valamiből, ami látható, ízlelhető, kipróbálható és levonhatom belőle a tanulságokat is: ez bejött, ilyet kérek még, ez nem tetszik, tehát elkerülöm. Soha sincs korán ahhoz, hogy felnőttnek tekintsenek, ám most úgy látszik, ahhoz sincs késő, hogy felnőttként gondolják azt rólunk, hogy ne tudnánk választani tényleges, és nem kamu alternatívák közt.

Budapesten már fel sem tűnik, de ahogy távolodom a fővárostól egyre inkább szembetűnőek azok az óriásplakátok, amelyek elmondják, hogy én abszolút többséggel mit választottam azok közül a lehetőségek közül, amelyeket nem is árnyaltak, nem is tettek értelmezhetővé, és különben sem válaszoltam rájuk. Most, hogy az államfői pozíciót egy, a túlhatalom, az elbizakodottság, az erkölcsi érzék hiánya és a mindezeket előidéző, önmagára reflektálni totálisan képtelen egyszemélyes direktíva közbizalomromboló volta miatt újra kellene gondolni, még ijesztőbb, hogy közpolitikai szinten mennyire úri huncutságnak tartanának bármiféle eszmei svédasztalt. Abból a megfontolásból, hogy úgysem te tudod, hogy mi a jó neked. A szabad választásból, netán válogatásból csak a baj van, abból meg, hogy innen is, onnan is válogatnál valamit a tányérodra a portások és menü-diktátorok országában – gondolják ők – csak a bonyodalom származna.

Így aztán – és tényleg tökmindegy, hogy ki lép az elnöki pulpitusra, ki eszi majd négy évig a parlamenti menza jutányos árú kajáját, hányan és hogyan válaszolnak vagy nem a következő nemzeti konzultációnak a formális logikát és magyar nyelv szabályait egyaránt nélkülöző úgynevezett kérdéseire – szóval így aztán az az elvárás, hogy maradjon a koszt a régi, eszi-nem eszi, nem kap mást.

Hacsak be nem viharzanak a boszorkánykonyhákba azok a nebulók, akik láttak már életükben svédasztalt, és biztosan tudják, hogy képesek kiválasztani a nekik megfelelőt. Ha tetszik őkegyelmességüknek, ha nem. Jó étvágyat nekünk.

Forrás: Józsa Márta (Klubrádió)