Elnéptelenedő falvak. Felgyorsult a belső migráció: míg 2013-ban 190 ezren költöztek országhatáron belül más megyébe, városba a jobb élet reményében, most már több mint másfélszer ennyien teszik ezt.
Az országon belüli elvándorlás nem újkeletű, az iparosodás felfutásától, vagyis a 19. század végétől folyamatosnak mondható, csak az irányok és a távolság változott időszakosan.
A rendszerváltás óta jellemzően keletről és délről északra, északnyugatra költöztek az emberek, ám újdonság, hogy az elmúlt években jelentősen megnőtt a belső migráció – mondta Kiss Ágota szociológus, akit annak kapcsán a 37, 30 ezer fősnél nagyobb hazai település közül mindössze háromnak nőtt a népessége az elmúlt tíz esztendőben, vagyis nemcsak a kisebb településeken, de a nagyvárosokban is folyamatosan csökken a népesség.
A szociológus szerint látványos, hogy
megnőtt a költözési távolság. A kilencvenes években – Budapest kivételével, ahová az ország minden részéből költöztek – jellemzően járáson, esetleg megyén belül volt erős a folyamat, vagyis a falvakból a jobb munkalehetőségeket kínáló közeli városokba vándoroltak az emberek. A kétezres évek végén kirobbant gazdasági válság azonban a korábbinál is jobban kidomborította a különbségeket az egyes országrészek között, s a leszakadó területeken, mint Északkelet-Magyarország, Békés, Nógrád, valamint a Dél-Dunántúl már nem volt értelme a faluról a városba költözni, hiszen nem jelentett akkora előrelépést, életszínvonal emelkedést, sőt, sokszor ugyanúgy nem volt megfelelő munka, mint a községekben. Éppen ezért ezekről a területekről komoly elvándorlás indult el a gazdaságilag fejlettebb országrészekbe.
– A hivatalos statisztikák is a belső migráció erősödését mutatják, hiszen míg 2013-ban cirka 190 ezren költöztek új településre, addig jelenleg ez a szám nagyjából 300 ezer körül mozoghat, s utóbbiak több, mint fele a megyét is elhagyja – állította Kiss Ágota.
Budapest mellett a fő költözési célpont a gazdaságilag legfejlettebb Észak-Dunántúl, Sopron, Győr, Mosonmagyaróvár, Komárom, Székesfehérvár, Bicske, a Velencei-tó térsége, a fővárosi agglomeráció, a Dunától keletre pedig Jászberény térsége, de a nagy beruházásoknak köszönhetően Debrecen is célponttá válik.
A szakember a Balaton-felvidéket és tó északi partját is kedvelt migrációs célpontként említette, igaz, ott felülreprezentált az idősebb korosztály, vagyis nem elsősorban a jobb munkalehetőségek miatt vonzók, ahogyan erről – a tóparti települések gyarapodó népességéről és elöregedéséről – a közelmúltban lapunk is összeállítást készített.
– Tragikusnak mondható viszont a helyzet Dél-Zalában, Dél-Somogyban, az Ormánságban, Észak-Baranyában, Békésben, Nógrádban, Borsod északinyugati részén, a Bodrogközben, Észak-Hevesben, Bács-Kiskun délnyugati és az Alföld középső részén – folytatta Kiss Ágota. – Ezeken a területeken nemcsak a jelentős népességcsökkenés a probléma, hanem, mivel a képzettebb, keresőképes korosztályok vándorolnak el, generációs válság alakul ki a településeken, elöregszenek, illetve elveszítik a közélet szempontjából aktív lakosságot, ami egyenes út az elsorvadáshoz, s ezen nem segítenek az olyan programok sem, mint a falusi csok.
A legutóbbi népszámlálási adatokból egyértelműen kiderült, az egyes megyékből hová költöznek leginkább az elvándorlók. A fő célpont egyértelműen Budapest és Pest megye, azon belül is a fővárosi agglomeráció, de Veszprém, Komárom-Esztergom és Vas megyéből Győr-Moson-Sopron, Szabolcs-Szatmár-Beregből Hajdú-Bihar, Tolnából és Bács-Kiskunból Fejér, Békésből Csongrád-Csanád számít még népszerű új lakóhelynek. Az adatsorból az is látszik, hogy a gazdaságilag legerősebb megye, Győr-Moson-Sopron szülöttei a legkevésbé mobilak, csak 13 százalékuk költözött el a megyén kívül, míg a budapestiek a legaktívabbak, a fővárosi születésűek harmada költözött új településre – persze jellemzően az agglomerációba.
A jelentős lakosságnövekedés, illetve -csökkenés nagy problémák forrása, hiszen még egy több tízezres város sincs felkészülve drasztikus népességváltozásra.
Ráadásul a hivatalos adatok nem feltétlenül fedik a valóságot, hiszen míg a Belügyminisztérium statisztikája szerint Sopron lakossága az elmúlt évtizedben 2,5 ezerrel, vagyis 4,3 százalékkal csökkent, a valóságban – ahogyan erről a közelmúltban a Népszava is beszámolt – több tízezerrel nőtt, s jelenleg 80-90 ezren élhetnek az osztrák határmenti városban.
– Ugyanez igaz Mosonmagyaróvárra, Győrre, Szombathelyre és a több, Ausztriához közel fekvő városra, de a falvakra is – mondta Kiss Ágota. – Rengetegen ingáznak az osztrákokhoz dolgozni, ők kvázi munkásszállóként funkcionáló panziókban, lakásokban élnek sokadmagukkal, ám nincsenek bejelentkezve, hivatalosan valahol az ország másik részén, esetleg sok száz kilométerre van a lakcímük. Ami komoly probléma a befogadó településeknek, hiszen használják-terhelik az infrastruktúrát, a szolgáltatásokat, felverik az ingatlan- és albérletárakat, viszont a városok nem kapnak utánuk támogatást, ugyanis azt a hivatalos lakosságszám alapján állapítják meg.
– Rendszeresen komoly indulatokat váltanak ki az ágyrajárók, akik csak aludni járnak ide Ausztriából – állította lapunknak Sándor, egy soproni vegyesbolt tulajdonosa.
– Reggel és késő délután óriási, már-már kezelhetetlen a dugó miattuk Ausztria felé. Az albérletárak a helyieknek szinte megfizethetetlenek, a kint melózók ugyanis hatan-nyolcan vesznek ki egy háromszobás ingatlant, a tulajnak megéri,
hiszen másfélszer annyiért adja ki nekik, mint régen, ezt viszont egy átlagos család két keresővel nem tudja kifizetni.
Forrás: Vas András (Népszava)
