„Súlyos a tétje annak, ha valakit hajléktalanná tesznek, ebben az esetben állami erőszakkal egy olyan eljárás végén, amikor nem vették figyelembe a garanciákat. Nem tájékoztatták Károlyt arról, mi volt az a konkrét magatartás, amely miatt együttélésre alkalmatlanná nyilvánították őt. Ez azóta sem derült ki.”
A héten folytatódott a médiában a július 15-én kilakoltatott csepeli férfi kilakoltatása miatti botrány. A hirklikk.hu csütörtöki oldalán nyilatkozott a témában Misetics Bálint szociálpolitikus, a Város Mindenkié mozgalom aktivistája. Szerinte
„…Élete végéig hajléktalan marad ….az önkormányzat által kilakoltatott idős férfi, …pedig…egyszerűen orvosolható lett volna a kialakult helyzet, csak az önkormányzat nem volt partner ebben.”
A szociálpolitikus cáfolta az üggyel kapcsolatos önkormányzati közlemény több elemét: így például a férfinak nem volt az önkormányzat felé semmilyen elmaradása, az otthon talált
szomszédok közül többen aláírták a nyilatkozatot, amelyben a kilakoltatás leállítását és más megoldást kértek az önkormányzattól. „…Volt olyan szomszéd is, akinek voltak panaszai, de nem gondolta, hogy ettől még utcára kellene tenni valakit, mert az nem arányos büntetés a felmerült problémákra. Ez alapján állítjuk azt, hogy ez egy igazságtalan és indokolatlan kilakoltatás volt.” Kíváncsian várjuk az önkormányzat véleményét.
**********
A Csepeli vagyok fb-csoport közösségi oldalán szerdán jelent meg, Lorne Malvo név alatt, egy írás, amelynek kezdőmondata: „A főpolgármesteri hivatal szerint felszámolásra kerül majd a csepeli hév Müpa és Boráros tér közötti része.” A hozzászólások egyike azonnal megvédi a csepeli önkormányzatot: „Ez nem a csepeli hivatal intézkedése, hanem a csodálatos főpolgármesteri hivatalé.” Néhányan válaszoltak, ezek lényegében helyretették a hozzászólást, azonban néhány kérdés még tisztázatlan maradt.
A történet a fővárosi közlekedésfejlesztő szakembereket régóta foglalkoztatja. Lényege: a Belváros déli irányú kiterjesztése a Gubacsi hídig. Tartós István főpolgármestersége idején, 2014 körül látott napvilágot a megoldás, amelyről az iho.hu-n olvasható volt akkoriban egy cikk, a Zöldi Péter által jegyzett írás, Külön szintű Budapest, 2. rész címmel. https://iho.hu/hirek/kulonszintu-budapest-2-resz-140117
A tervezők által megfogalmazott javaslat, viszonylagos bonyolultsága miatt nem megyünk bele a részletekbe. Egyértelmű azonban, hogy a HÉV vonalakat Tarlós átadta a MÁV-nak, míg a kormány 2023-ban levette napirendről felújításuk és meghosszabbításuk terveit. Ebben a gazdasági helyzetben pedig egy jó ideig nem tűnik reálisnak a Belváros Gubacsi hídig való kiterjesztése. A felelősség „csodálatos főpolgármesteri hivatal”-ra való áthárítása tehát nem állja meg a helyét.
**********
A 21.kerulet.ittlakunk.hu szerdán tette közzé a HÉV születésnapjával kapcsolatos soroksári programokról szóló tájékoztatót. https://21.kerulet.ittlakunk.hu/kozlekedes/240731/kulonleges-programok-varnak-hev-137-szuletesnapjan A ma megrendezésre kerülő programok (nosztalgiavonat működtetése, koncert. bűvészbemutató, retro zenekari program stb) a H6-os vonal végén, Soroksáron, illetve a Tündérkertben (Molnár-sziget), 10.00-15.00 óra között lesznek, s MÁV-HÉV Zrt. szeretettel várja az érdeklődőket.
Bár a program nem Csepelen lesz, az évforduló azonban lehetőséget adott volna a csepeli önkormányzat vezetésének az önvizsgálatra, a csepeli H7-es HÉV népszerűsítésére, elkerülhetetlen fejlesztésére, az ezekkel kapcsolatos önkormányzati vélemények megfogalmazására, különös tekintettel a kormányzati ígéretek számonkérése vonatkozásában. Eddig azonban semmi nyoma a témával való foglalkozásnak.
**********
Augusztus 2. 1972 óta a cigány holokauszt emléknapja. A Cigány Világszövetség döntése a 88 éve történt gyalázatra hívta fel a figyelmet: ezen a napon számolta fel az SS az auschwitzi cigánytábort, ahol közel 3000 gyereket, nőt és férfit mészároltak le. https://telex.hu/belfold/2024/08/02/roma-holokauszt-porajmos-auschwitz-1944-augusztus-2-ciganytabor-megemlekezes Az emléknapon a világ számos országában tartanak megemlékezéseket. Magyarországon 2-án, az „Elvitték a cigányokat – Emlékezés Menete” című budapesti menettel emlékeztek a cigány holokauszt napjára. Csepelen, ismereteink szerint, sem az önkormányzat, sem a Csepeli Roma Önkormányzat nem tartott semmilyen megemlékezést, de a polgármester saját közösségi oldalán sem olvashattunk egy sort sem a 80 éve történtekről, ennek kapcsán a csepeli romák életéről, mai helyzetükről. Vajon miért nem?
**********
Július 30-án adta közzé fb oldalán a Csepeli Munkásotthon, hogy megjelent az 1912-ben alakult Stemmer Ferenc Fotó klub legújabb kiadványa. Az önkormányzat és a MAHART Container Center által is támogatott, szépen kivitelezett kiadvány a klub tagjainak fotóit tartalmazza.
Többször foglalkoztunk már a csepeli ingatlanárak alakulásával, az ingatlanpiac szereplőinek a kerületről kialakított véleményével. Szerdán az otpotthon.hu közölt egy érdekes véleményt a kerület egészéről, illetve egyes részeinek megítélésről, Nem lett a budapesti Manhatten ez a 100 éve beindult városrész címmel. https://www.otpotthon.hu/hello-otthon/szabadsag-a-nagyvarosban-clz6qvikgg55g07updleyjh95?utm_source=telex&utm_medium=doboz&utm_campaign=content&utm_content=csepel
A szerző Csillagtelep, Csepel-Kertváros néhány ingatlanára vonatkozó mondata mellett, a kerületi sport- és kikapcsolódási lehetőségek tárházával, a kerület sokszínűségére hivatkozva próbálja Csepelt népszerűsíteni az ingatlanvásárlásban vagy cserében gondolkodók körében. Hogy mennyire segíti ezzel a kerületről kialakított, nem egészen pozitív vélemények változását, annak megítélést az olvasóra bízzuk.
**********
Kitekintés – egy mondatos hírek a magyar médiában
1) A pofátlanságról. https://nepszava.hu/3245036_a-pofatlansagrol
2) A külügy 774 millióval támogatja egy romos szlovákiai kolostor-magtár felújítását. https://atlatszo.hu/kozpenz/2024/07/30/a-kulugy-774-millioval-tamogatja-egy-romos-szlovakiai-kolostor-magtar-felujitasat/
3) Szeptembertől tényleg indul az ingyenes jogosítványszerzés a középiskolásoknak, csak kérdés, ki jut hozzá. https://444.hu/2024/08/02/szeptembertol-tenyleg-indul-az-ingyenes-jogositvanyszerzes-a-kozepiskolasoknak-csak-kerdes-ki-jut-hozza
4) Zsákutcába vezető utat választott a Fidesz. https://hirklikk.hu/kozelet/zsakutcaba-vezeto-utat-valasztott-a-fidesz/435487
5) „A könnyeik véresen potyogtak” – a roma holokauszt áldozataira emlékeztek Józsefvárostól Ferencvárosig. https://www.szabadeuropa.hu/a/a-konnyeik-veresen-potyogtak-a-roma-holokauszt-aldozataira-emlekeztek-jozsefvarostol-ferencvarosig/33061357.html
V.-a.