Tud még tükörbe nézni?

„Nagy Imre, Gimes Miklós, Losonczy Géza, Maléter Pál, Szilágyi József a magyar függetlenségért és szabadságért adták életüket. Azok a magyar fiatalok, akik előtt ezek az eszmék még ma is sérthetetlenek, meghajtják fejüket emléketek előtt”- hangzott el 1989. június 16-án egy lánglelkűnek hitt fiú szájából.

Sokan hitték, hogy egy új, a világot megváltoztatni akaró és tudó nemzedék válik láthatóvá szinte a semmiből. Sokan hitték, hogy e generáció legbátrabb képviselője a változást kiáltó Orbán Viktor. Még a politika iránt nem érdeklődő magyar emberek milliói is rácsodálkoztak a kimondott kimondhatatlan szavakra: „olyan kormányt választhatunk magunknak, amely azonnali tárgyalásokat kezd az orosz csapatok kivonásának haladéktalan megkezdéséről.”, és hittek a

Kányádi Sándor: Csendes pohárköszöntő újév reggelén...című versével

szerkesztőségünk a Csepel újság, valamint a csepeliek.blog.hu minden olvasójának 2019-re jó egészséget, sikerekben gazdag, boldog és békés új évet kíván

Nem kívánok senkinek se 
különösebben nagy dolgot. 
Mindenki, amennyire tud, 
legyen boldog. 
Érje el, ki mit szeretne, 
s ha elérte, többre vágyjon, 
s megint többre. Tiszta szívből 
ezt kívánom. 
Szaporodjon ez az ország 
Emberségbe’, hitbe’, kedvbe’, 
s ki honnan jött, soha soha 
ne feledje. 
Mert míg tudod, ki vagy, mért vagy,

Nem sokára eggyel nagyobb számot mutat majd a naptár

Hamarosan véget ér 2018. Aki teheti, számvetést készít, és búcsút int a távozó évnek. Mi köszönjük olvasóink egyre nagyobb érdeklődését, és a szilveszterestéhez, a szilveszteréjszakához meghitt, vidám társaságot, jó szórakozást kívánunk Horváth Jenő  és Rákosi János dalával, amit a feledhetetlen emlékű Máté Péter adott elő:

Még néhány perc és éjfélt üt az óra

Én tudtam azt, hogy nem tart örökké semmi,
nekünk is egyszer búcsúzni kell.
Előre készültem rá, hogy ne fájjon úgy,
hogy majd könnyű szívvel menjek el.

Még néhány perc és éjfélt üt az óra,
elfáradtam, lassan hazamegyek.

Pontosan ma van a 30 éve annak, hogy 1988 szilveszterén Hofi Géza 1989-es  előrejelzésében idézte,  mit mondott anyósának:

"Mama, képzeld el, jogállamban fogunk élni!"

A sokat tapasztalt asszonynak erre csak egy kérdése volt:

"Igen, és hova kell ahhoz költözni?"

És mi mégis itt vagyunk! Kalandvágyból... 

Most felidézzük a nagy nevettető

Január 5-én, szombaton délután 2 órától indul az országos rabszolgatörvény elleni megmozdulás, jelentették be a szervezők a Facebookon. A menet a Hősök teréről indul a Kossuth térre, ahol  beszédek hangoznak majd el. Az esemény hivatalosan délután 6-ig lett meghirdetve.

A január 5-i tüntetést több felszólaló is említette és hangsúlyozta a karácsony előtti demonstráció során a Sándor-palotánál, többek között a diákok és a szakszervezeti képviselők is. Az MTVA-székház előtt zajló tüntetések után úgy tűnik, hogy ismét a pártpolitikán kívüli érdekképviseleti csoportok léptek előtérbe és vették a kezükbe a további demonstrációk és ellenállási

Keserves szomorúsággal állapítom meg, én azt sem tudom pontosan leírni, amit látok. Itt van például egy fotó, és nem tudok szavakat találni, milyen nadrágban is van  a magyar miniszterelnök. Legföljebb, hogy buggyos.

Három férfi néz szembe a fotoriporterekkel: a visegrádi négyek vezetői, plusz Sebastian Kurz, Ausztria szövetségi kancellárja.

Egymás mellett állnak, és hogy a hadkötelezettséget mind gyakrabban fölemlegető magyar miniszterelnök kedvében járjak, katonai szakkifejezéssel:

Hallatlan! A Fidesz olyan törvényt vert át a Parlamentben, amely kiszogáltatottá teszi a túlórákban dolgozó munkásokat, szolgáltatókat, közalkalmazottakat, köztisztviselőket

Az Országházban az ellenzék úgy próbálta megakadályozni a dolgozókat sújtó rabszolgatörvény elfogadását, hogy eltorlaszolta az elnöki pulpitushoz vezető utat. Így akarták megakadályozni, a svájci óra pontosságával működő fideszes szavazógépezetet abban, hogy a dolgozóellenes törvényt megszavazza. Abban senkinek nem lehetett kétsége, hogy a véd- és dacszövetségre épülő Fidesz-frakcióból senki sem mer ellenállni az orbáni akaratnak. Még az sem, aki tudja mi a munka. Az meg pláne nem, akinek sose volt a parlamenti képviselőségen kívül igazi munkahelye, nem volt munkaideje, kollégája, főnöke.

A magyar nép pedig megválasztotta őket! Nem egyszer, 2010-ben, hanem utána még kétszer. Ezért botorság azt mondani, hogy az ellenzéki képviselők az okai annak, hogy nem akadályozzák meg a Fideszt abban, hogy semmibe vegye a dolgozó embert, és 

Síron túli helyzetjelentés napjaink Magyarországáról 

A jövőbe látó. Több mint 16 éve hunyt el. Szavai azonban most talán még aktuálisabbak mint amikor először elhangzottak.

Hofi Géza Orbán Viktorról és állandó tettestársairól szólva

Rászoruló csepeliek, akik nem áldásra, hanem öt kiló ingyen krumplira vártak. Decemberben azért az áldást is megkapták, mert közpénzből mellékelte a fideszes polgármester

Közpénzből indította polgármesteri kampányát Borbély Lénárd. Honnan veszem? Megkaptuk, gondolom, valamennyi csepeli családdal együtt, polgármesteri levelét, melyben Borbély áldott, békés karácsonyt és közös sikerekben gazdag, boldog új esztendőt kívánt nekünk és a csepelieknek.

Levelét kampánylevélnek tartom, ugyanis a Csepeli Hírmondó idei utolsó számának harmadik oldalán ugyanezt már megtette egyszer. Mégis, valamiért fontosnak tartotta, hogy fideszes frakciótársaitól függetlenül, külön polgármesteri karácsonyi és újévi képeslapot is küldjön.

Vajon miért? Íme:

Senki sem számított arra, hogy a parlamenti ellenzék az év végére ebbe a helyzetbe kerül. Még azt sem lehet könnyen leírni, hogy mi is ez az új helyzet, annyit azonban meg tudunk állapítani, hogy 2018. december 12-e – múlt a szerdai parlamenti akció napja – után már nem lehet úgy ellenzékiként viselkedni a magyar Országgyűlésben, ahogyan az azt megelőzően történt. Viszont ennek az „újnak” sem lehet megmondani még a tartalmát.

Kétségtelen: a szabályokat folyamatosan változtató, a rezsim határait módosító és szélesítő, a jogot „rugalmasan” értelmező politikával szemben új ellenzékiségre van szükség. Ezt felismerték az érintettek, ezzel együtt azt is, hogy mozgásterüket nem határolhatja be a rezsim. Ehhez azonban már nem csak ők kellenek. Hogy egy példát említsek: a „rabszolgatörvényből” mai tudásunk szerint elképzelhetetlen, hogy országos sztrájk nélkül visszalépjen a kormány. És hiába kíván kilépni az Orbán-rezsim szabályrendszeréből a parlamenti ellenzék, ha a

Olvasó munkás Csepelen. Szobrot készítettek róla, talpazatra ültették, de a mélybe taszították. A gyári munkás presztizse alig előzi meg az utcai prostiét, a művészek szinte semmit sem érnek. Ezt írja a Népszava és az Index annak apropóján, hogy presztízs-, hatalom- és pénzrangsort készített a KSH. Mint látható: elképesztő, hogy melyik szakmáról mit gondolnak az emberek.

Több mint negyvenezer embert kérdezett meg a statisztikai hivatal, mi a véleményük a különféle foglalkozásokról, írja az index.hu. Az átlagolt presztízst az alapján számolták, hogy: mennyit lehet keresni; mekkora hatalom, befolyás jár vele; mennyit kell tanulni érte; mennyire hasznos a társadalom számára; az adott foglalkozás mennyire vonzó vagy divatos.

A mind az öt szempontot átlagoló, általános lista élén a

Kényes kérdést, a valóságról szóló kérdést a kincstári riporter nem tesz fel. Orbán Viktor igehirdetése a Kossuth rádióban

Azt állítja Orbán Viktor (a Kossuth rádióban), hogy a túlóratörvény a munkavállalóknak jó, nem a munkaadóknak.

Ezzel szemben a tény az, hogy a munkaadóknak biztosan jó, hiszen az ő lehetőségeiket bővíti, a munkavállalóknak viszont attól eltekintve, hogy több túlórával elvileg többet kereshetnek, kifejezetten rossz. Az eddigi maximum egyéves munkaidőkeretet és elszámolási időszakot ugyanis három évre tolja ki, ami a túlórák kifizetésének elkerülésére is módot ad a munkaadóknak. A miniszterelnök az interjúban utalt arra, hogy a munkaerőhiány miatt mostanában gyakran lasszóval kell fogni a munkásokat. A rabszolgatörvénnyel most a kormány adta a lasszót a munkaadók kezébe.

Azt is állítja a miniszterelnök (ugyanott), hogy

Boldog az az ember, aki békében és nyugalomban élhet szerettei körében karácsonykor és a hétköznapokon is. Manapság ilyennek képzeljük el a boldogságot, mi, magyarok, akikre úgy tekintenek, mint boldogtalan népre.

Boldog lehet az, aki annyit gyűjtött össze, hogy már nem is tudja, miből mennyit birtokol? Szerintem lehetnek irigyei, de felhőtlenül boldog napjai ritkán. Állandóan a mesebeli „kisgömböc” példája lebeghet szeme előtt: eljön a pillanat, amikor kipukkan, és kiderül, mit sem segít, amit összeharácsolt.

Az is boldog, aki vigasztal Az evangéliumokban nyolc boldogságról esik szó. Az egyik nagyon figyelmeztető: „Boldogok, akik sírnak, majd megvigasztalják őket.” Kicsit figyelmesebben kellene körülnéznünk. Rádöbbennénk, milyen sokan vannak, akiket meg kellene vigasztalnunk. S közben ráébredhetünk, az is boldog, aki

A karácsonynak igen fontos része a csodavárás, néha még felnőttként is úgy érezzük, hogy angyalok röpködnek körülöttünk. A gyerekek számára pedig még inkább teli van csodákkal ez az időszak. A mesék és a legendák tovább erősítik bennünk azt az érzést, hogy  a Föld néha összeér az éggel, és minden, ami él, eredendően jó még akkor is, ha első pillantásra nem annak látszik, mint az alábbi történetben: 

Élt egyszer egy ember, aki meg akarta tudni mi  a pokoli rossz és a mennyei jó. Addig imádkozott, amíg a Teremtő engedett könyörgésének, elküldte érte az egyik angyalát. Az ember egy ajtó előtt találta magát. Amikor az ajtó megnyílt előtte, az ember egy termet látott, ahol minden elő volt készítve egy lakomára. A terem közepén lévő hatalmas kerek asztalon nagy tál leves gőzölgött, a sülteknek ínycsiklandozó illata volt, szebbnél-szebb, ízesebbnél-ízesebb falatoktól, finomabbnál -finomabb italaktól roskadozott az asztal.

A lakomázók körben ültek, és átkozódtak, veszekedtek, sikoltoztak az éhségtől, ájuldoztak a szomjúságtól, nem tudták magukhoz venni az ételt, mert

Sokféle karácsonyom volt már. Tizenöt különböző helyen laktam, és nem csupán a helyszín változott, de jó néhányszor az is, akivel töltöttem. (Már ha nem egyedül voltam.) A családunkban a nagy távolságok miatt az ünnep leginkább egy roadshow-ra hasonlít, így nagyon hamar meg kellett tanulnom: ha meg akarom őrizni magamnak a karácsonyt, jobb, ha a kezembe veszem az irányítást. Csepelyi Adrienn írása.

Az ünnep nem adja könnyen magát

Ömlik ránk a mérhetetlenül sok elvárás: így díszíts, úgy csomagolj, úgy vásárolj, főzz ezt, süss azt, tölts időt mindenkivel. Aha, és akkor tulajdonképpen te hol is vagy ebben az egész felhajtásban?

Sok vita, fejfájás és idegeskedés kellett hozzá, de néhány évvel ezelőtt végre rájöttem, hogy

Ady Endre: Karácsony – Harang csendül...című versével

szerkesztőségünk a Csepel újság, valamint a csepeliek.blog.hu minden olvasójának békés, boldog karácsonyt és meghitt, kellemes ünnepet kíván 

I.

Harang csendül, 
Ének zendül, 
Messze zsong a hálaének 
Az én kedves kis falumban 
Karácsonykor 
Magába száll minden lélek.

Minden ember 
Szeretettel 
Borul földre imádkozni, 
Az én kedves kis falumban 
A Messiás 
Boldogságot szokott hozni.

Azon a télen nagymamám már sovány volt és aszott, mint egy karácsonyfa, ami belül szép lassan elszáradt, és egyik napról a másikra hullatni kezdte a tűleveleit. Bőre alól addig ismeretlen vonások bukkantak elő, amelyeket nem az élet, hanem az elmúlás rajzolt oda.

Neki nem kell karácsonyfa, ezt hajtogatta már az első fagyok beálltakor is. Neki már nem lesz karácsonya. Mi lemondóan hallgattunk, nem akartuk azt a kevéske erejét is vitára pazarolni, és hát valahol mélyen tudtuk, hogy fogy az idő. Tüntetőleg persze vettünk ajándékot. Mármint nem Mama, hanem a Sors ellen igyekeztünk demonstrálni: hogy egyszerűen nincs, nem lehet végük a városba beszánkózós újévi köszöntéseknek, a szúrós pulóverben toporgásoknak a fa alatt, hogy idén, jövőre és míg világ a világ, mindig megcsap majd a gyantás illat, ahogy belépünk az előszobába.

Ahogy közeledett a szenteste, úgy hallottuk egyre többször, hogy Mamának nem kell karácsonyfa, nem kell ünnep. Amióta nagypapám meghalt, neki nem kellett semmi. Halkan elsorvasztotta magát, és mi ezért még csak hibáztatni sem tudtuk. De elengedni, azt nem akartuk.

Huszonnegyedike volt, valahogy erre a napra maradt

Az idei karácsony bőségesen szolgál ajándékokkal, és félek, hogy az év végéig érkezik még pár. Bár az ápolók azt mondják: Köszönjük, ne már! Mi nem kérünk többet!

Mert van a csomagban bomba is, amely majd jövőre robban: rabszolgamunkára kötelezik őket, a munkahelyükön. Jóval kevesebb pénzért, mint amennyit a magánegészségügyben lehet megkeresni. Ugyan a tervezet szerint ez csak a dolgozók és a kórház menedzsmentje közötti szerződés alapján lenne lehetséges, de mutassanak egy olyan ápolót, aki azt meri mondani, hogy nem.

A túlmunka végleges elszámolása a 3 éves munkaidőkeret végén történne. „Ez olyan, mint egy egy hitel - mondja egy szakdolgozó -, amelyet a dolgozó nyújt a munkáltatónak.” Közben megvalósul a magánélethez való jog negligálása, akkor hívható be a szakdolgozó, amikor csak tetszik a munkáltatónak. És úgy változtatják a beosztást, ahogy akarják.

Néhány hete egy magas kormánytisztséget viselő politikus azzal érvelt igen nagy hévvel, hogy „ha a rendező a mi kenyerünket eszi, ne kritizáljon bennünket, sőt örüljön, hogy pénzt kap tőlünk!” Csendesen említettem, hogy a művész az én kenyeremet éppúgy eszi, mint az övét, és inkább örülnünk kellene, hogy alkot, egyébként pedig ő (is) azt mond, amit akar.

Akkor még nem sejtettem, hogy Montecuccoli gyakran idézett mondata: "A háborúhoz három dolog kell: pénz, pénz, pénz" ilyen konkrétan és ilyen hamar jut érvényre a kultúrharcban is. A magyar kultúra piacának mérete, a közönség igényei és az alkotói szokások miatt a legtöbb intézmény az államtól kapott, jobbára szűken mért apanázstól függ. Az utóbbi alig harminc év kevés volt ahhoz, hogy

A reggel, amikor már magyar ellenzéki képviselőket vertek

A rabszolgatörvény ellen tüntető tömeg azt skandálta: „Túlórázni jöttünk!” Politikai értelemben tényleg túlóra volt. Több, mint amit megszoktunk. Közéleti túlmunka, új, több energia, új, több teljesítmény. Mint minden túlórázó munkavállaló, azt szeretnénk, ha rögtön megvolna a haszna. De lehet, hogy – mint az új törvény legarcátlanabb passzusa a túlóráknál lehetővé teszi - csak évek múlva látjuk az eredményt. Hogy csak akkor lesz elszámolás.

Akárhogy is, másnap reggelre nem ugyanaz a Magyarország ébredt, mint amelyik este lefeküdt. A hatalom is így volt vele. Erre mintha nem számított volna. Pedig pár napja már