Horthy Miklós budapesti bevonulására emlékezett a Jobbik a fővárosban vasárnap. Az esemény kilencvenötödik évfordulója alkalmából tartott megemlékezés a Kosztolányi Dezső téren kezdődött, ahol Novák Előd, a Jobbik alelnöke azt sürgette, hogy legkésőbb a századik évfordulóig állítsák fel Horthy Miklós lovas szobrát a Szent Gellért téren.

Az ellenzéki politikus beszédében párhuzamot vont a Horthy-korszak és a rendszerváltás óta eltelt huszonnégy év között. Értékelése szerint a két világháború között nagyobb volt a világválság, Horthy Miklós mégis virágzásnak tudta indítani az országot a spanyolnátha és Trianon után.

Nem feladatom, hogy M. André Goodfriend védelmére keljek, a budapesti amerikai ügyvivő meg tudja védeni magát.

De amerikai állampolgárként figyelem a budapesti történéseket, és egyre inkább meghökkenek. Nekem úgy tűnik, hogy a budapesti kormánypolitikusok elveszítették a józan eszüket, zuhanórepülésben van a magyar diplomácia.

Nyilvánvalóan lehet kritizálni az amerikai kitiltást, lehet kérdéseket feltenni, és lehet az amerikai Külügyminisztérium döntésére dühösen is reagálni, lehet vele egyet nem érteni.

De Budapesten kormányszintű személyeskedés folyik, az ügyvivő M. André Goodfriend személyét támadják. Az amerikai külügyminisztérium kitiltási döntéséért a magyar sajtó egy része és a magyar kormánypolitikusok Goodfriendet személyesen teszik felelőssé, nyíltan támadják, sőt, ha valaki az internetes hozzászólásokat is olvassa, fenyegetik is őt.

Futó Barnabás ügyvéd egy televíziós műsorban perrel fenyegette meg az ügyvivőt. De a csúcsot Németh Szilárd fideszes képviselő tartja, aki a magyar parlamentben hosszasan kirohant az ügyvivő személye ellen, kijelentette, hogy Goodfriend úr „személyes indíttatású, politikai nyomásgyakorlási kísérletet” folytat. Személyes indíttatású?!

Lassan választaniuk kell a Magyarországon lévő nagy cégek vezetőinek, hogy az Orbán-kormányhoz kívánnak lojálisak lenni, vagy – ha már annyit beszélnek a cégeik társadalmi felelősségvállalásáról – kiállnak-e a vásárlóik jogaiért is? Természetesen egy demokratikus jogállamban nincs és nem is lehet értelme egy ilyen felvetésnek.

Azonban az Orbán-Magyarország már egyre kevésbé az, még akkor is, ha nehéz elbúcsúzni az illúziójától. Nem csoda, ha eddig a cégek is a kormánnyal való különbéke útjait keresték. Elvállaltak stratégiai partnerségeket, biodíszletként pózoltak a piacot mélységesen lenéző kormányzati potentátok mögött, tűrték a naponta rájuk sütött bélyeget, azt, hogy ők a „multik”, rogyadozó térdekkel, de tudomásul vették a rájuk rótt legváltozatosabb büntetőadókat vagy kormányzati hátterű piacszerzést. És végül a kasszánál mindennek az árát megfizettették velünk, a vásárlóval.

Így történt ez a dohánypiacon is.

A hollywoodi hírességek hosszú sorában aligha akad hozzá hasonló. Hedy Lamarr az 1940-es évek ünnepelt filmcsillaga és szépségbálványa volt. Vagy kéttucatnyi, többnyire felejthető filmben szerepelt, mind a hat házassága zátonyra futott, ám eközben kitalálta a torpedóirányítás új módszerét, a mérnökvilág pedig a mobiltelefónia egyik előfutáraként emlegeti.

1914-ben látta meg a napvilágot – Hedwig Kiesler néven – Bécsben, egy jómódú osztrák bankár és egy Budapestről elszármazott zongorista anya gyermekeként. Iskolába nem járt, otthon taníttatták. Gyorsan kitűnt éles eszével. Már kiskorában négy nyelven beszélt, kiválóan táncolt, zongorázott. Tizenhat évesen bekerült a híres rendező, Max Reinhardt színiiskolájába. A nevét akkor kapta fel a nagyvilág, amikor az 1933-ban forgatott Extázis néhány jelenetében – a filmvásznon először – ledobta ruháit. Ezzel beírta magát a filmtörténetbe.

A fasizálódó Ausztriában a zsidó származású szülők azzal vélték biztosítani lányuk jövőjét, hogy 18 évesen hozzáadták Friedrich Mandlhoz, a dúsgazdag fegyvergyároshoz. A jóval idősebb férj féltékenységében minden erővel akadályozta a szépséges nej színészi karrierjét. Viszont fényes partikra, fegyverbemutatókra, sőt amolyan „marketingfogásként” még üzleti tárgyalásokra is magával hurcolta.

A Turay Ida Színház újabb előadása Csepelen november 18-án

November 23-án délután három órakor kezdődik a koncert

Most kéne abbahagyni/ Most kéne elrohanni/Holnap már késő/Nem lehet (Sláger a múlt század hetvenes éveiből) 

Most lenne itt az ideje annak, hogy a NAV elnöke felálljon. Felálljon, és azt mondja: ő nem azért szegődött a Mavirtól a NAV-hoz, hogy mindenki őt buzerálja, neki ebből elege van. Nagyon szép és bátor gondolat egy becsületes embertől, hogy nem hátrál meg, ehelyett kiáll, és vállalja a csapásokat, ha az kell az igaza bizonyításához.

Ám itt már nem erről van szó – és nem a becsületes jelzőre gondolok. Mert már teljesen lényegtelen, hogy Vida Ildikó becsületes vagy sem, korrupt vagy sem, tud ja-e, hogy miért van kitiltva az USA-ból vagy sem. A mese már régen nem Vida Ildikóról szól. Ez a tolmácsos sztorinál vált egyértelművé.

Midőn a héten lementünk azeri kutyába – a világnagy szégyenen túl –, a sokak számára élvezetes aktusnak volt néhány szokatlan momentuma is. Alijev diktátor újdonsült lábtörlője az EU piacai előtt, a büszke szabadsághős, az oroszok visszakergetője ismét megalázta magát, és országát.

Mintaállamnak nevezte Azerbajdzsánt, ami túl sok kommentárt egy ócska diktatúra esetén nem igényel. (Azt is elárulta már a Tündöklő Tábornok régen, hogy a Kádár rendszerrel is az volt a legfőbb baj, hogy nem ő vezette.) Hiszem, hogy jelenlegi állapotában nettó irigyli Alijevet, és az ő nyíltan korrupt antidemokráciáját. Nekrofil ömlengésével a dinasztiaalapító pártfőtitkár, KGB-s diktátor-apuka irányában pedig Orbán kijelölte saját útját oda, ahol még Kim Dzsong Un is elítélendő antidemokratának nevezheti majd.

Ami dermesztőbb, az a hatalmi uszály viselkedése. A cink.hu remek írása megmutatja, kik a legazeribb neofiták Orbán után. „Az azeri miniszterek csak úgy léphettek oda az asztalhoz, ha előtte gyors főhajtással tisztelegtek a diktátor előtt”. A magyarok közül Zsigó Róbert, és Seszták Miklós hajolt meg neki.

Sokan most nyilván meglátták a mintát, csak figyeljünk a nyilvános hajbókra! Divatba fog jönni minálunk is, mint a vigyázz állás Kövér előtt.

Veress Jenő

Népsszava

Büntet a Fidesz a kormánykritikus RTL Híradókért: 40 százalékról 50-re emeli a reklámadó felső kulcsát, amellyel most is csak az RTL adózik. A kormánypárt vezetői egyhangúlag döntöttek, egyikük a Népszabadságnak azt mondta: emelik a tétet, mert az RTL a Fidesz vezetőit vette célba. Az RTL szerint az adóemelés újabb támadás a sajtószabadság ellen.

Eredetileg a szociális munka napját akarta megünnepelni az a 1500-2000 ember, aki ma délután az Emberi Erőforrások Minisztériuma elé, majd innen kis kerülővel a Parlamenthez vonult, hogy petícióban jelezze Orbán Viktor miniszterelnöknek: elegük van a hazugságból, abból, hogy megalázzák, megtévesztik őket, követelik, hogy a szociális ágazatban dolgozók bérét rendezzék végre.

A szociális munka napjából így lett mára a szociális elégedetlenség napja, hiszen a szociális területen dolgozó 92 ezer ember – szociális, idős- és fogyatékos otthonokban, bölcsődékben és a házi segítségnyújtásban tevékenykedők – helyzete valóban tarthatatlan: jelenleg az ágazati pótlékkal együtt ugyanis 80-90 ezer forintot kapnak kézhez.

Sokan, sok minden miatt csalódtunk már az utóbbi években. Csalódtunk azokban az álmainkban, amelyeket 1990-ben dédelgettünk. Azt hittük, hogy néhány év alatt közelebb kerülhetünk a Lajtán túli emberek életszínvonalához, és egy olyan új világ reményében éltünk, ahol a tehetség, a rátermettség meg a szorgalom dönti majd el, ki, mire viszi az életében.

Csalódtunk a rendszerváltást követő első kormányok politikusaiban, akik nem előre tekintve, hanem valahol a múltban keresték az ország boldogulásának útját, aztán az őket váltó szocialistákban is. Horn kormánya hihetetlen támogatottsággal tehetett volna a demokratikus fejlődésért, a közemberért munkálkodó állam megteremtéséért, de elmulasztotta az esélyt. A munkanélküliség nőtt, kiderült, hogy az új kapitalisták csak piacot kerestek a Duna-Tisza közén. Aztán jött a Fidesz, ígért, de nem oldott meg semmit, és megint csak csalódtunk. És megint, amikor következett az újabb szocialista kormányok nyolc éve a válsággal és megannyi politikai és kormányzási hibával terhelve…

Az inga jobbra lengett, a baloldal hitelét veszítette, markáns vezető nélkül keresi önmagát. Orbán Viktor rezsimje harmadik lehetőséget is kapott, de éppen ezekben a napokban kerül szembe a népharaggal, az elégedetlenséggel. Akik csalódtak a kétharmadban, most az utcán követelik lemondását, mások a szavazófülkében.

A vendégnek örülni illik, a vendégnek örülni kell. Főleg, ha államfő látogat hozzánk, és mindjárt azért, hogy stratégiai partnerségről tárgyaljon. Márpedig a hírek szerint Azerbajdzsán elnöke, Ilham Aliyev  éppen ezért érkezett Budapestre. Egy olyan államból, amely az elmúlt két évtizedben – olaj- és gázvagyonának köszönhetően – látványos gazdasági fellendülést ért el, és ez kétségkívül biztató perspektívát kínál a kétoldalú együttműködéshez is.

A „gazdasági csodát” azonban nem kísérte politikai. Azerbajdzsánban dinasztikus, autokrata hatalom épült ki, amely az ellenzéket, a civileket nemcsak mozgásterükben korlátozza, hanem keményen fel is lép ellenük. Ám a magyar diplomácia – legalábbis nyilvánosan – szó nélkül hagyja ezt, sőt olyan vitatható gesztusra is kész volt, mint a „baltás gyilkos” 2012-es kiadása.

Negatív, stabil, fejlődő, pozitív. E négy jelző szerepel a Moody’s hitelminősítő listáján, ezek közül választanak ki egyet annak jelzésére, hogy következő helyzetelemzésükkor milyen alapállásból közelítik meg az adott ország államadós-besorolásának felülvizsgálatát. A három fő nemzetközi hitelminősítő közül utolsóként a legnagyobb, a Moody’s változtatta negatívról stabilra a Magyarország adósbesorolásához fűzött kilátást.

A jelentést már kedden elfogadta az amerikai cég vezetése, de azt csak péntek éjjel, a piacok zárása után tették közzé. Nem mintha a Wall Streeten hirtelen őrült hajsza kezdődhetne a magyar kötvények után, hanem egyszerűen azért, mert ez arrafelé így szokás.

A kormány éppen megbukik, csak nem biztos, hogy sikerül neki. Azért bukna meg, amiért békeidőkben minden kormány meg szokott bukni. Mert elkopik. Mert hívószavai hirtelen üres bádogdobként kezdenek kongani. Mert nevetségessé, vagy szánalmassá válik. Mert elveszti a hitelét.

Minden hatalom hazudik, amit a lelkes közönség készségesen elhisz neki addig, amíg rajta nem kapja. Orbán Viktor kormányát rajtakapták. A "hatok" amerikai kitiltásáról mind Vida Ildikó NAV-elnöktől, mind André Goofriend amerikai ügyvivőtől október elején már tudnia kellett Lázár Jánosnak, Szijjártó Péternek, Varga Mihálynak, következésképpen Orbán Viktornak is. Ennek ellenkezője ebben az egyfejű hatalomban elképzelhetetlen. Mint ahogyan az is, hogy bizalmasától, Habony Árpádtól ne tudott volna arról, hogy a hír - manipulatív tálalásban -, megjelenik a kormánybarát Napi Gazdaságban. Ami után az amerikaiaknak is ki kellett lépniük a fényre, bár talán inkább maradtak volna a diplomácia homályában. A kormány azóta, csaknem egy hónapja folyamatosan hazudik, amit csak tovább mérgesít a kialakult patthelyzet Vida Ildikó körül. Akármi történik ugyanis vele, ő lehet az első bukó dominó, amely magával rántja az egész sort.

Fura az ember: ha hatalomra jut, gyakran azt képzeli, hogy joga, sőt elhivatott kötelessége az emberi viszonyok megváltoztatása. Hiába mondjuk, üzenjük például egy pártnak, hogy nem szeretnénk valamit, az csakazért is újra és újra előveszi népboldogító ötleteit.

Bár sohasem mondjuk ki, arra választunk embereket, hogy a jó, bevált dolgokat megtartsák, esetleg kicsit javítgassák, és csak akkor cseréljék le azokat, ha egyértelmű társadalmi igény mutatkozik a változtatásra.

Persze a hatalmon lévők még véletlenül se kérdeznek rá arra, hogy a nép mit szeretne. Így jöhet elő hirtelen a teljesen zavaros netadó ötlete, amiből aztán sunnyogva kell kimászni. És Orbán Viktor örülhet, hogy a tömeg nem zavarta el. Talán majd akkor, ha kiderül, hogy hazudozásával kiket és milyen főbenjáró bűnöket fedezett heteken át a NAV-ügyben.

Addig is a KDNP előveszi javaslatát a boldog vasárnap megteremtésére. Úgy látszik, a szeretet követei nem nagyon értik meg: egyrészt nem szeretnénk újabb sok ezer munkanélkülit, másrészt meg a kapitalizmusban az a jó, hogy alkalmazkodunk egymás igényeihez. Ha a kereskedő, a dolgozó és a vásárló úgy dönt, hogy megéri vasárnap is nyitva tartani a boltot, akkor az az ő dolguk. (A KDNP nagyon sok szavazatot szerezhetne azzal, ha a vasárnap dolgozók érdekeit védő szakszervezeteket támogatná a dolgozóellenes ocsmány törvények hatásainak kivédésében.)

Kicsit későn kapcsolva, de annál nagyobb lendülettel szállt be a korrupciós-kitiltási botrány kármentésébe Németh Szilárd, a párthierarchiában bukásra álló rezsifelelős. Támadt egy ötlete: parlamenti bizottság elé citálná az USA ügyvivőjét.

Észbe kapott a rezsibiztos: ő még nem égette szénné magát a kitiltási botrányban, s ebből akár még baja is lehet. Gyorsan gondolt hát egy merészet, s a fidesz.hu beszámolója szerint a nemzetbiztonsági bizottság ülése után előadta, hogy az Egyesült Államok budapesti ügyvivőjét, André Goodfriendet is meghallgatná az Egyesült Államok által elrendelt magyar állampolgárokat érintő beutazási tilalom ügyében az Országgyűlés nemzetbiztonsági bizottsága.

Németh Szilárd szerint ugyanis annak kellene nyilatkoznia, aki konkrét információkkal rendelkezik az ügyben, s ez az amerikai ügyvivő…

Magyarul a nagy ötlet után már csak az utóbbi időkben állandósult fideszes mantrára futotta neki: mondja meg Amerika, hogy mi baja, mert mi nem tudunk semmiről… Tényleg, épp csak azt nem mondta, hogy ártatlanok vagyunk. De nem mondhatta, minden szava épp az ellenkezőjét jelentette. Ezen újabb kétségbeesett ötlet így nem volt más, mint a bűnösség immár sokadik fideszes beismerése – ezért aligha jár majd előléptetés Orbántól. Marad a rezsiszutyok. (Magyar Narancs)

A honvédelem autentikus minisztere mint kocsiparancsnok a közelmúltban balesetet szenvedett. Az ügy minap került a bíró elé, felolvasta a tárgyaláson Hende levélbeli vallomását: „Pechemre az ütközés pillanatában pont nem voltam bekötve, mert a táskámban matattam”. Az olvasóra bízom annak eldöntését, mennyire bontotta ki miniszterünk az igazság virágának minden szirmát. Tény, nem volt bekötve, és tény, hogy ezt sem meri vállalni, csak maszatol. Amúgy képzeljük el a szituációt: dolgos miniszterünk hajtat, az úton előttük áll egy jelzőőrnek látszó ember, aki integet. A sofőr fölbőgeti a szirénát, és kikerüli. Nyilván ez az a lélektani pillanat, amikor az ember övet old, s a táskájába nyúl a szalámis zsömléért, nem? (A kék lámpa, a sziréna, és az arrogancia minden kormányzati autó szériatartozéka.)

A miniszter sofőrje azt vallotta, hogy mivel védett személyt szállított, megállnia csak rendőri utasításra lehetett volna.

Hende jogszabály szerint nem védett személy, jobb, ha legalább most megbarátkozik ezzel. A szirénát pedig aligha jajgattatta jogosan, mert tudtommal nem háborúba ment.

Nem menti fel tisztségéből Vida Ildikót, a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) elnökét Varga Mihály - a nemzetgazdasági miniszter ezt a Magyar Rádió 180 perc című műsorában jelentette ki hétfőn.

AZ ÜGY LEGFRISSEBB FEJLEMÉNYEIRŐL ITT TÁJÉKOZÓDHAT

Varga szerint a NAV-elnököt valaki anélkül vádolta meg, hogy bármivel bizonyítaná a vádakat. Ebben a helyzetben akkor járna el a legrosszabbul, ha felmentené a NAV vezetőjét; "nem fogom ezt megtenni" - tette hozzá. 

Tegnap a tüntetés végén a szónokok közölték: egy hetet kap a kormány, hogy az Európai bizottságot kérje fel a NAV átvilágítására, és hogy lemondassa Vida Ildikót és társait. Ellenkező esetben, november 17-én, ha kell polgári engedetlenséggel kényszerítik ki távozásukat. (MTI)