Válogatás és kirekesztés. Nem mindenkinek jut hely Csepelen a Hollandi úti, akadémiának titulált monstrumban
Nem lehetnek anyagi gondjai a Németh Szilárd által irányított KIMBÁ-nak. A Hollandi úti évzáró ünnepségükön ugyanis 300 főt láttak vendégül, karácsonyi ajándékokkal jutalmazták meg a növendékeket és a dolgozókat.
A nagyszabású fogadásról csak képeket tett közzé közösségi oldalán Németh, így nem tudhattuk meg, kik vezették a résztvevő nobilitások listáját. Az akadémia honlapja viszont pótolta a hiányosságokat, így kiderült, hogy jelen volt az ünnepségen államtitkár, a MOB és a birkózó szövetség legfelső vezetésének több tagja és a
A fizikai szükségletek kielégítésének vágya felülírja a valahová tartozás, az önbecsülés, kreativitás, barátság céljait. A lékbe süllyedve kevesen képesek eltűnődni azon, hogy mit tesz velük később a feléjük nyúló kéz.
Weiss Manfrédra emlékezve elmaradt annak felmutatása, hogy mit tesz a csepeli önkormányzat a gyáralapító igazi örökségének, a kerület fejlődését még mindig jelentősen segítő, ~ 200 hektáros ipartelep fejlesztése érdekében.
A hazai bornírt gondolatok ellenére nekem egy fantasztikus külföldi kép jut az eszembe: a fotón Messi és Mbappé látható kéz a kézben, ott Katarban a drámai végkifejletű, mégis valahol felemelő foci-vb után, a zöld gyepen, győző és legyőzött, a bajnok és a második helyezett...
Csepel helyzete, külső megítélése romlott, és ennek nemcsak a megdöbbentő, lehangoló hárosi állapot az oka. Csökkent a lakosság száma, egyre több, jogos kritika éri a kerületi közlekedési viszonyokat, az utak és a közterületek légszennyezettségét.
"A magyar szakszervezeti mozgalom legnagyobb bűne, hogy nem neveltünk tudatos munkavállalókat, s ez nemcsak a pedagógus-társadalomra vonatkozik" - Eddigi útjuk során a szolidaritás mellett a félelemmel is találkoztak - .Pedagógusok tudásmenet elnevezésű tiltakozó gyalogos túrája Miskolctól Budapestig
Végállomás! Sok mással együtt ködbe vész a hosszabb HÉV-vonal is. A 2010-es, a 14-es, a 18-as majd a 2019-es választási kampányban ismételgetett Németh-Borbély-féle csepeli fejlesztési ígérgetések megvalósításai áldozatul estek a politikusi felelőtlenségnek, a helyi fideszes marakodásnak
A főispánok a vármegyékbe két napja megérkeztek, a csepeli díszhuszárok, mint Bencsik András, még csak készülődnek...Mi pedig szerényen kérdezzük: "Ki-ki meggyőződése szerint egyre inkább vágyja, hogy egy új Mátyást ünnepelhessen. Már nem is tudni, kinek örülnénk jobban: egy Hunyadinak, vagy egy Lúdasnak?
Az új esztendő első hétfőjére virradtunk: "Ez a vers most nem gyerekeknek szól, de az üzenetét adjuk át gyerekeinknek is". (L.I.)"De itt van szükség rád nagyon,/ Sötétben lenni fény,/ Hogy fölemeld, ki megrogyott,/ És bátorítsd, ki fél." (KJÁ) -
Csak a közmédia 130 milliárdba kerül, az állami kommunikáció választási években a felébe, és 3, azaz hárommilliárd forint miatt megy a kerge dollárbaloldalozás levegővétel nélkül. 
„Kettős a koszorú, amelyet az országon belül és az országon kívül emlékműveihez helyezünk. Az egyiket a rendkívüli szellem, a másikat a rendkívüli jellem kapja…Nemcsak a magyarság jövőjében hitt, hanem éppoly lángolóan, vére hullásáig hitt az emberiség ügyében is. Huszonhatévesen a segesvári csatatéren nem egy nép, hanem az egész emberiség kiválasztott fiaként halt mártírhalált”
Az idén már nem lesz ilyen kép. A felvételt 1962-63 telén Bara István, a Magyar Távirati Iroda munkatársa készítette. A fotó kísérő szövegében ez áll: "A Közép-Dunavölgyi Vízügyi Igazgatóság dolgozói vágják a jeget a befagyott Dunán, a Kvassay zsilipnél, hogy
Hamarosan véget ér 2022. Aki teheti, számvetést készít, és búcsút int a távozó évnek. Mi köszönjük olvasóink megtisztel érdeklődését. A szilveszterestéhez, az óévbúcsúztatáshoz meghitt órákat, vidám társaságot, jó szórakozást kívánunk
"Komoly sport a tájékozódási futás. Először tájékozódni kell, hogy milyen a politikai helyzet, aztán futás!"
A Jedlik gimi késlekedő, dráguló átépítése közben Csepel leépülése felgyorsulva folytatódik - Komoly feszültségek törtek a felszínre a kerületben - Borbély és Németh hatalmi harca rányomta bélyegét a helyi közéletre
Nemrég állították fel a Széll Kálmán tér fölötti Postapalota, új nevén a Pénzmúzeum kertjében Szőke Gábor Miklós csodaszarvast ábrázoló szobrát. Mivel egy 6,5 méter magas, sziklát formázó bronztalapzatra helyezték fel, messziről is jól látni. Az alkotást a Magyar Nemzeti Bank rendelte a szobrásztól, közel 200 millió forintért. – Mi került ezen ennyibe?!
Esztelen rongálás a HÉV-en, beteges pusztítás a lelkekben. Fura világ ez! Lehet, hogy ebben a rendszerben az önzés a siker alapja, és ez észszerűbb reagálást mutat a társadalom kihívásaira: de egyáltalán nem biztos, hogy a jobbat is jelenti! A mindenáron való győzni akarás, a másik fölé kerülés, sokkal több legyőzöttet, elesettet jelent, mint amennyi győzőt hoz. A győztesek egyre hatalmasabbak egyre önteltebbekké, sérthetetlenebbekké vállnak. Az elesettek meg egyre jobban félnek!
Az idén is ezrek álltak sorba az ország legnagyobb karácsonyi ételosztásán a Népligetben. A riportokból kiderült, a rászorulók évről évre többen vannak, mindinkább a középosztályból, köztük tanárok, egyedülálló szülők, akiknek nem telik már az ünnepi ebédre.
A Népszabadság 1962-es tudósítása a bírósági eljárásról
Milyen alapon migráncsozik itt bárki? Nem akart hinni a szemének, amikor elolvasta a következő névsort