Németh Szilárd rezsibiztos-kormánybiztos szerdán meglátogatta az újjáépülő csepeli Jedlik Ányos Gimnáziumot, de miként korábban, úgy most is Borbély Lénárd csepeli polgármester nélkül. Ott voltak vele viszont azok a helyi fideszes képviselők (például a Németh balján álló Bercsik Károly), akik szembefordultak Borbély Lénárddal.
Az „eseményről” az önkormányzat hivatalos honlapja, egy sort sem közölt. A két vezető évek óta kerüli egymást. Lehet, ha az utcán éjszaka találkoznának, az egyik biztosan átmenne a túloldalra. Nem azért közöljük a hírt, mert szenzáció lenne, ahogy az sem érdekes már, hogy Németh minden alkalmat megragad annak bizonyítására, hogy mennyire szívén viseli az immár több mint 20 milliárdos beruházást.
Az az fb oldalán közölt egyik kép késztetett minket a hír közlésére, miszerint Németh, aznap, amikor végignézte kedvenc alma matere felújítását és jelentős bővítésének helyzetét, felkereste a székesfehérvári megyés püspököt, Spányi Antal atyát, a Katolikus Karitász elnökét, a Magyar Katolikus Rádió vezérigazgatóját is. De miért éppen most? (Csepel a székesfehérvári egyházmegyéhez tartozik.) Hogy miről tárgyaltak, azt Németh nem írta ki a kép fölé. Lehet, hogy

A hazugság elveszíti hazugság jellegét, normává válik, amolyan „alternatív ténnyé” meg „innovatív politikai kommunikációs technikává” lesz, beszivárog a társadalom minden eresztékébe
Helyszűke miatt nem írt róla a CSH? 2023. januárjának első napjaiban, Petőfi Sándor születésének 200. évfordulóján a forradalmár költő szellemiségét nem engedték be be a Radnóti Miklósról elnevezett Művelődési Ház kerületvezetői programjába. A mártír költő nevét viselő intézményből Petőfit kiszorította Wass Albert gróf, aki nem éppen Radnóti erdélyi sorstársainak megvédése miatt vált híressé
„Akármi van, azt hirdetik, hogy ők és csak ők lehetnek a stabilitás és a biztonság kizárólagos garanciái. És mi, a kritikusaik gyakran segítünk ebben. Amikor leválthatatlannak hisszük és mondjuk őket… Nem a rendszer koporsójába verünk szöget, hanem az azt megtartó állványzatba. Ahelyett, hogy rést ütnénk rajta, akkorát, amekkorára most képesek vagyunk.”
Megnőtt az ország? Megnőtt a népesség? Megnőtt a gépkocsik száma? Nem. Hát akkor változott itt valami? Igen! Az elérhető extraprofit nagysága. Erről mondatja le saját bebetonozott hatalma érdekében a MOL-t és a mögötte álló tőkét Orbán
Az egyiknek kutyája volt. A másiknak macskája. A harmadiknak mind a kettő. A negyediknek és az ötödiknek két-három macskája is a kutya mellett.
Kínos magyarázkodások után a Táncsics Mihály utca felújítása a tervezettnél több mint egy évvel később kezdődött el.
Panaszkodtak a számlálóbiztosok, hogy az emberek rájuk zúdították a kétségeiket: miért kell megadniuk a népszámláláson a nevüket, a munkahelyük adatait, a lakásuk, házuk méretét és felszereltségét. Bizalmatlanok lettünk. Sokan attól tartanak, később ellenük használhatja az állam a most nyert adatokat, például, ha vagyonadót akar kivetni.
Rövid a gerincút, hosszú a hiánylista. Ebből csak egy példa: homályba vész a hat éve elindult sok száz milliós csillagtelepi városrehabilitáció befejezése
Miniszterelnökünk a központba akar kerülni, miközben az EU északi perifériáját alkotó skandinávokra legfeljebb csak irigykedhetünk
Az idén fog jedlikes érettségit kapni az az évfolyam, amelyik Csepelen még egyszer sem léphette át a Jedlik gimi Táncsics Mihály utcai - működő, üzemelő - épületének küszöbét, mert a botrányos kilakoltatáson, a pozícióosztogatáson és a a gigászi költségnövekedésen kívül három évig semmi sem történt
Nem szeretném elkeseríteni a jóságos miniszterelnököt, de szerintem kudarcot vallott. Súlyos vád ez tőlem, ezért segítségül hívtam a KSH-t, az mégiscsak egy hivatalos szervezet. Náluk bizony az olvasható, hogy novemberben a fogyasztói árak átlagosan 22,5 százalékkal haladták meg az egy évvel korábbit. Az élelmiszerek ára 43,8 százalékkal nőtt, a tojás például 102,9 -, a kenyér 81,8 -, a tejtermékek 79 százalékkal. A háztartási energia pedig 65,9 százalékkal drágult. Az idősek ellátása mindeközben 14 százalékkal nőtt idén.
Mi vár Csepelre az idén? Új év, új ígéretek. Egy részlet a polgármestertől: „2023-ban is nagy hangsúlyt fogunk fektetni a színvonalas és sokszínű szórakozási lehetőségek, kulturális és értékmegőrző programok megszervezésére.” De mi lesz a hárosi helyzettel?
A magyar lapok a hétvégére megteltek azzal, hogy Orbán Viktor kedves nejével együtt milyen felséges ebédet költött el Rómában járva. Egy miniszterelnöknek is kell természetesen rendszeresen és jól táplálkoznia. És nyilván az a súlyos gyász, amelyet Benedek pápa halála és a vatikáni szertartás okozott neki, nehezen lett volna feldolgozható egy kis krumplifőzelékkel. Na cin – cin. Grazié mille.
Ha valaki a most következő képeken szülei vagy nagyszülei fotóival, esetleg az ő régen látott ismerőseivel találkozik, akkor az nem a véletlen, hanem a történelem csepeli műve.
„A motorkerékpárgyár ifjú munkásai az új évben új célt tűztek maguk elé: elérni a szakma ifjú mestere címet.” – Ezzel a mondattal indult a rövid csepeli tudósítás 1958 januárjának elején a
"Szedd össze csontjaid, barátom,/ Lopnak a bőség kosarából!/ A jognak asztalánál lopnak,/ Népek nevében! S te halott vagy?/ Holnap a szellem napvilágát/ Roppantják ránk a kétszer gyávák…”
Válogatás és kirekesztés. Nem mindenkinek jut hely Csepelen a Hollandi úti, akadémiának titulált monstrumban
A fizikai szükségletek kielégítésének vágya felülírja a valahová tartozás, az önbecsülés, kreativitás, barátság céljait. A lékbe süllyedve kevesen képesek eltűnődni azon, hogy mit tesz velük később a feléjük nyúló kéz.