Bár 2012 és 2016 vége között a rezsicsökkentésnek köszönhetően állítólag a felére esett vissza a számlatartozások összege, továbbra is nagyon sokan vannak elmaradva az áram-, a gáz- és a távhődíjakkal – derül ki abból a válaszlevélből, amelyet Fónagy János államtitkár küldött Tóth Bertalan szocialista képviselő írásbeli kérdésére.
Az adatok szerint 2016 decemberében több mint egymillió fogyasztónak (beleértve a nem lakossági fogyasztókat is) volt áramszámla-tartozása. Ebből 623 ezer a 30 napon túli. Viszont 296 ezer fogyasztónak egy éven túli áramdíj-tartozása volt. A tartozás miatt
Keleten jobb, keleten az is meg van engedve a gazdag embernek, hogy könnyebben átmenjen tevéjével a tű fokán. - MARABU karikatúrája
A csepeli képviselő-testület legutóbbi ülésén a fideszes többség elfogadta két önkormányzati cég, a Városgazda és a Városkép vezetőinek prémium-kiírását.
A tüntetéseken rengeteg fiatal tűnt fel, s mellettük az idősebbek is ott voltak kormányellenes jelszavakat skandálva.
A napokban sok csepeli lakos jelezte, hogy telefonos közvéleménykutatás keretében politikai témájú kérdéseket tesznek fel a Kód Kft. nevében. A beszámolók szerint a kérdések részben a Fidesz által folytatott Soros György elleni politikai kampányra, részben a helyi politikusok, főleg a kerületet képviselő dr. Szabó Szabolcs, valamint a 2014-es választásokon bukott Németh Szilárd megítélésére vonatkoznak.
Ami a Csepeli Hírmondó (CSH) május 18-án megjelent 10. számából kimaradt, azt mi közzétesszük, ami megjelent, arról elmondjuk véleményünk
"
Rossz napom van! 8 óra előtt a II. Rákóczi út és a Rózsa utca kereszteződésében láttam egy földön fekvő biciklist mellette pedig az őt elütő autót.
A csend Csepelen mindig gyanús!
Lassan itt az ideje a döntésnek. Jóváhagyásra kerülnek a 2017. évi állami működési pályázatra megítélt összegek. A Csepeli Munkásotthon Alapítvány a kulturális központ működtetése érdekében 21 millió forintra pályázott és hogy elkerüljük az előző évi kálváriát a döntés előtt Nagy József kuratóriumi elnök levelet írt
Hoppál Péter kultúráért felelős államtitkárnak. Várjuk a választ, várjuk az eredményt!
Nagy szüksége van minden forintra a Csepeli Munkásotthonnak a jelenlegi helyzetben.