CSEPELIEK ÚJSÁGA

Hírek, tudósítások, tények, vélemények

Ez a méreg! Csepeli botrány a csepeliek átverése, lekezelése miatt

2016. január 18. 05:57 - csú

Horváth Gyula tudósítása a január 15-i közmeghallgatásról

kozmeghallgatas-metrans-20160115.PNGPénteken közmeghallgatást tartott a METRANS Konténer kft. Sose látott botrányos eseménye volt a csepeli közéletnek. A beszari polgármester, és társai (helyettesei, meg a Fidesz képviselők) nem mertek eljönni a megbeszélésre. Süle önkormányzati nacsalnyikot küldték maguk helyett. Ő aztán hamar hazugságba égett azzal, hogy kijelentette, meghívták a környező polgármestereket is. Egy felszólaló budafoki képviselő jelezte, hogy náluk senki se kapott meghívót! (Halásztelek, Szigetszentmiklós, Soroksár és Erzsébet se kapott) A moderátor, meg a METRANS emberei már az értekezlet elején leszerepeltek. Hibákat hibákra halmozva ingerelték az embereket.

Úgy látszott, mintha a nép „kifárasztásával” akarnák kipipálni a rendezvényt. Süle az első megszólalásában „színháznak” nevezte a közmeghallgatást!(Ez olaj volt a tűzre!) A METRANS félénk szakemberei meg hebegve-habogva, egymásnak is ellentmondva szerencsétlenkedtek. A hallgatóság

Tovább
Szólj hozzá!

Magyarország, vigyázz!

2016. január 18. 04:06 - csú

stop221_2.jpgA német birodalmi alkotmányt módosító 1933-as felhatalmazási törvény (Ermächtigungsgesetz), Törvény a nép és a birodalom ínségének megszüntetésére (Gesetz zur Behebung der Not von Volk und Reich), felhatalmazta a birodalmi kormányt (Hitlert), hogy törvényeket alkosson. Eredetileg csak négy évig volt érvényes, azután a nemzetiszocialista rendszer bukásáig érvényben maradt.

Mindegy az indok. Ott és akkor, „a nép és a birodalom ínségének megszüntetése” (aminek igazi iróniája 1944-45-ben teljesedett ki). Itt és most (az európai biztonsági helyzet megváltozására tekintettel) a lehetséges terrorveszély-helyzet. A lényeg? Az ugyanaz. A végrehajtó hatalom – a kormány, a kormányfő – felruházása (még ezt a karikatúra-parlamentet is megkerülő) különleges jogkörrel. A dicstelen hírhozó szerepét ezúttal a honvédelmi tárcáért hálásan hajlongó Simicskó István játszotta el. Még a múlt héten sunyin ötpárti egyeztetést kolompolt. Sunyi volt, mert

Tovább
Szólj hozzá!

Szegény embert még a kormány is húzza

2016. január 18. 03:38 - csú

etelosztas-blaha-2012.PNGSzórakozik a kormány a szegényekkel. Azt mondja nekik, hogy nincsenek annyian, ahányan vannak. Nem tetszett ugyanis a kormánynak, hogy a statisztikák szerint Magyarországon mintegy négymillió ember számít szegénynek, ezért lépett. (Kis lépés a szegényeknek, nagy lépés a statisztikának).

Kétmillió szegényt tüntet el a kormány. Nem toloncolja ki őket az országból, szegény honfitársaink továbbra is itt élnek majd közöttünk, de hivatalosan nem számítanak majd szegénynek.

Gazdagnak sem számítanak persze: akárcsak eddig, ezután sem számítanak semminek.

Mostantól a kormány dönti el, hogy ki a szegény. Az új statisztikai időszámítás szerint az számít majd szegénynek, aki éhezik. Idáig az is szegény volt, akinek nem volt annyi pénze, hogy emberhez méltó életet éljen: nem tudott fűteni, moziba járni, gyermekének rendes ruhát venni.

Mostantól ez is másként lesz, mert

Tovább
1 komment

Hova tűnt Csepel polgármestere ?

2016. január 17. 05:59 - csú

borbely-abel-morovik.PNGA közmeghallgatás láthatatlan emberei, Csepel hivatalos vezetői

Miként korábban beszámoltunk róla, Borbély Lénárd, Csepel ittas vezetéssel tetten ért fideszes polgármestere január 15-i  közmeghallgatásra hívta a csepelieket még január 8-án.

kozmeghallgatas-metrans-20160115.PNGA  közmeghallgatás láthatóan felbosszantott csepeli közönsége

A téma a Metrans Kft hamarosan meginduló Nagy-Duna parti beruházása, a veszélyes, mérgező anyagok tárolásával, átrakásával is foglalkozó létesítmény volt.

A közmeghallgatás napjára, péntekre, január 15-re a  polgármesteri meghívót eldugták az önkormányzat internetes szócsövén, a csepel.hu -n, Borbélyt pedig mintha a föld nyelte volna el összes fideszes vezetőtársával, mameluk képviselőjével együtt. A jegyzőt dobták oda túszként maguk helyett a kérdések tucatjaira választ váró közönségnek.

A helyi fideszes papagájkommandó vezérének, a hazugságáról bírósági döntéssel elhíresült Ábel Attila alpolgármesternek a blogján, a csepel.infón valaki azt írta, hogy Borbély és csapata egérlyukba bújt a csepeliek elől. A hírt mi sem megerősíteni sem megcáfolni nem tudjuk. Tény, ami tény: Borbély és állandó tettestársai nem merték betenni lábukat a polgármesteri hivatalban tartott közmeghallgatásra. Horváth Gyula baloldali önkormányzati képviselő, a DK csepeli szervezetének elnöke a történtekről többek között ezt írja a Facebookon:

Tovább
Szólj hozzá!

A csepeli Fidesz megfutamodásáról ír a 168 óra

2016. január 17. 04:44 - csú

kt-fidesz-2014-tol.PNGŐk hívták a csepelieket, de cserbenhagyták választóikat:  a gombnyomogató fideszes mamelukok 

Egy konténerterminált érintő üggyel kapcsolatban Borbély Lénárd, Csepel polgármestere  a veszélyes anyagokkal kapcsolatos súlyos balesetek elleni védekezésről közmeghallgatást hirdetett meg péntekre.

A fórumon rengeteg csepeli  jelent meg és fogalmazta meg kérdését, véleményét, de épp a meghirdető nem volt ott.

Ráadásul nemcsak a polgármester nem vett részt a nagy érdeklődést kiváltó közmeghallgatáson, a városvezetés részéről sem jelent meg egyetlen Fidesz-KDNP-s képviselő sem. (Forrás: 168ora.hu)

Szólj hozzá!

A hátrányos megkülönböztetés ellen az Egyenlő Bánásmód Hatóság

2016. január 17. 02:28 - csú

figyelem-x1b_2.jpgA hatóság plakátjai budapesti tömegközlekedési eszközökön és közterületi médiafelületeken tájékoztatnak a jogorvoslat lehetőségéről hátrányos megkülönböztetés esetén.

Felhívják a figyelmet a védett tulajdonságokra, amelyekhez kötődően a diszkrimináció megvalósulhat. A plakátok az európai antidiszkriminációs irányelvekben védett 6 tulajdonságon túl a hazai jogi norma szélesebb spektrumán 20 olyan tulajdonságot, jellemzőt nevesítenek, amelyeket az Emberi Jogok Egyetemes Nyilatkozata és az Emberi Jogok Európai Egyezménye is tartalmaz.

Tovább
Szólj hozzá!

Valami nagyon bűzlik Csepelen: parázshangulatú közmeghallgatás

2016. január 16. 05:59 - csú

metrans-forum-2.PNGA közmeghallgatásra Borbély Lénárd fideszes polgármester hívta a csepelieket, de sem ő, sem alpolgármestertársai nem vettek részt a fórumon, amelyen egyébként jogszabályok miatt  kötelező lett volna a részvételük...

Péntek este forró hangulatú, kedélyborzoló közmeghallgatást tartottak Csepelen, a polgármesteri hivatalban  a Metrans Kft Csepelre tervezett létesítményéről, amelyben a beruházók -  a csepeli önkormányzat vezetőinek egyetértésével -  veszélyes, mérgező anyagokat is szeretnének tárolni, átrakodni. 

Dr. Szabó Szabolcs csepeli országgyűlési képviselő helyszíni beszámolójában ezt írta:

Lassan kezdődik a csepeli közmeghallgatás a Metrans beruházása kapcsán.... A polgármester meg a fideszes képviselők sehol...Az ülést a Csepeli Városgazda vezetője moderálja (az elején szerintem roppant udvariatlanul megnyílvánulva). Mivel a város vezetői magukra hagyták a megjelent szakértőket meg a lakosokat, ezért kezd káoszba fulladni....Az végre kiderült, hogy

Tovább
Szólj hozzá!

Kalocsai Imre: Veréb és varjú

2016. január 16. 02:55 - csú

vereb_es_varju.PNGMorzsát eszik a veréb.
Ebből, úgy ahogy megél.
S mert neki ez nem elég,
Csak ugrál, nem mendegél.

S milyen pimasz a veréb,
Így csiripel felfelé,
Cserren csurran csak nekem
A varjú meg jár begyesen.

Így pattogott, pézsmitált,
Állandóan reklamált,
Megunta a varjú már,
S hókon nyomta – óh, be kár.

Szólj hozzá!

A csepeli Metrans-beruházás miatt rendkívüli képviselő-testületi ülés összehívását kezdeményezik a szocialisták

2016. január 15. 17:52 - csú

stop_1.png

Minden értékteremtő munkahelyre szükség van Csepelen, amely helyben biztosít tisztességes megélhetést a kerületben élőknek. Bízunk benne, hogy a német partnereink számára a hatályos környezetvédelmi előírások betartása éppúgy fontos, mint nekünk, csepelieknek, hiszen a kerület XXI. századi elvárásoknak megfelelő, fenntartható fejlődése közös érdekünk.

Tény azonban, hogy a csepeli lakosság egy része aggódva várja a Metrans Kft. kerületbe költözését. Bármennyire is fontos a helyi munkahelyteremtés, ezt nem hagyhatjuk figyelmen kívül.

Az MSZP a XXI. kerület legnagyobb ellenzéki pártjaként fokozott figyelmet fordít a beruházásra, ezen belül a környezetvédelmi előírások maradéktalan betartására. Az önkormányzat vezetésétől pedig elvárja, hogy biztosítsa a csepeli környezet megóvását adott esetben az előírtnál sűrűbb, akár civil kontroll alatt álló környezetvédelmi határérték-ellenőrzés megkövetelésével.

A csepeli MSZP a Metrans-beruházás kapcsán az alábbi kérdésekkel fordul az önkormányzat vezetéséhez:

Tovább
Szólj hozzá!

Korbács és gerinc

2016. január 15. 05:57 - csú

korbacs_es_gerinc.PNGNégy felvonásos dráma: 1.) Megvan a nép vezére 2.) A nép leborul a vezér előtt, kivéve...3.) A nép még térdel, de vannak, akiknek már elegük van, és talpra állnak 4.) A talpra állókat követik a többiek: a vezér a porban, térdre borul a nép előtt...

Horváth Gyula, a DK csepeli elnöke Talán ez az év című publicisztikájában a következőket írja:
Az új év első napjaiban az ember arra gondol, hogy talán ez az év jobb lesz! Talán

Tovább
Szólj hozzá!

Életveszélyes beruházás Csepelen? Ma közmeghallgatás lesz 17 órakor

2016. január 15. 04:35 - csú

stop221_2.jpgMint arról korábban beszámoltunk, egy közmeghallgatás lakossági tájékoztatójából derült ki, hogy egy Csepelen építendő logisztikai terminál valójában egy felső küszöb értékű veszélyes anyagokkal foglalkozó üzem lesz, ahol toxikus és tűzveszélyes anyagokat tárolnak majd.

A Jobbik szerint az üzem területe benyúlik a Fővárosi Vízművek ivóvízbázis védőterületére, ahol pedig tilos lenne a veszélyes anyagok előállítása, feldolgozása, tárolása és lerakása.

Erről beszélt Kepli Lajos jobbikos parlamenti képviselő a HírTV Reggeli járat című műsorában csütörtökön.

Szólj hozzá!

Veszélyes, mérgező anyagok csepeli raktározása ellen tiltakoznak

2016. január 14. 05:32 - csú

Az MTI és az ittlakunk.hu információja:

stop221_2.jpgTiltakozik a Jobbik az egykori Csepel Művek területén, közvetlenül a Duna partján, a lakóövezet szomszédságában építendő, veszélyes anyagok raktározására, felnyitására alkalmas logisztikai központ ellen.

Lehmann Viktor, a párt csepeli elnöke a tervezett logisztikai központ helyszínén - ahol már folyik az építkezés - szerdán sajtótájékoztatón elmondta: a Metrans Konténer Kft. logisztikai telephelyének létesítését Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter jelentette be. A céget 2013 októberében jegyezték be, tulajdonosa szlovák, a cég alapítása óta 0 forint árbevételt ért el és december végéig egy embert foglalkoztatott.

A társaság 2015 januárjában vette meg a csepeli telket, a csepel.hu oldalra feltöltött biztonságijelentés-kivonat alapján szállítókonténerek fuvarozása, tárolása, a szállításból ideiglenesen kivett konténerek felnyitása és azok tárolása történik majd a telephelyen. A kivonat szerint akár 22-25 ezer kilogramm veszélyes anyagot is tárolnának ott - tette hozzá Lehmann Viktor, aki szerint egy esetleg bekövetkező konténersérülés esetén - az anyag tulajdonságaitól függően - toxikus gázfelhővel, tócsatűzzel, csatorna- és talajszennyezéssel kell számolni.

Tovább
Szólj hozzá!

Konok gondolatok tűzifával

2016. január 14. 02:12 - csú

agy-221.pngIgazán szép, hogy pártunk és kormányunk ingyen tűzifával kedveskedik a rászorulóknak. A Belügyminisztérium illetékes elvtá... izé, államtitkára elmondta, hogy február 15-ig mindenki megkapja a tüzelőt.

Mondjuk nem tudom, hogy ki lehet a rászoruló, hiszen más kormányzati illetékesektől tudhatjuk, hogy Magyarországon nincsenek szegények.
De nem is ez a lényeg. Február közepéig ne tessék megfagyni!

Illetlenség lenne, csúfot űzne a kormány nagyvonalúságából. De ha mégis, akkor sincs nagy baj: a grátisz tűzifából biztos lehet fejfát is ácsolni. Egy szép fakeresztet a szociális temetéshez. Elvégre mégiscsak egy keresztény országban élünk!

Forrás: Konok Péter történész Facebook oldala

Szólj hozzá!

Leleplezi a csepeli városvezetők hazugságát a meztelen igazság

2016. január 13. 05:47 - csú

felkialto_es_kerdojel.PNGAz „Egy év Csepelért” című kincstári összegzésben a szerzők  kijelentik, javul a csepeli költségvetés. Néhány megjegyzés, a 2015. június 25-i és a szeptember 24-i költségvetési beszámoló adatai alapján, amelyek kimaradtak az összegzésből. A beszámolók szerint az idei költségvetési hiány 4,5 milliárd forint, amit az előző évi működési és felhalmozási maradványokból fedeznek. A hiány mértéke 4,4 %-kal nagyobb az előző évinél, de nagyobb gond, hogy a működési hiány nagysága az előző évhez viszonyítottan 94 %-kal növekedett, miközben a költségvetési bevételek több mint 10 %-kal csökkentek.

Ezért is elfogadhatatlan, hogy a működési kiadások növeléséhez, ezen belül az államháztartáson kívüli működési támogatási kiadások 15,3 %-os emeléséhez, a szociális kiadások faragásával teremtik meg az anyagi feltételeket. Például az „Ellátottak pénzbeli juttatásai” költséghelyen 2014-hez képest 400 millió forinttal (58,9 %-kal) kevesebb összeget terveznek felhasználni, miközben azt írják, hogy a kerület biztonságos pénzügyi háttere megengedi, hogy „további támogatásokkal segítsük a csepeli családok, gyermekek és nyugdíjasok életét.”

Szólj hozzá!

Örömünnep meghekkelve

2016. január 13. 04:00 - csú

saul_fia_golden_glob.PNGA magyar film történetének nagy pillanata: Nemes Jeles László rendezése, a Saul fia nyerte el Beverly Hillsben magyar idő szerint hétfő hajnalban a 73. Golden Globe külföldi film kategóriájának díját. A rendező köszönő szavai után megrendítő mondattal zárta beszédét: „A holokauszt az évek során absztrakcióvá vált, számomra azonban inkább egy arc, egy emberi arc. Ne feledjük el ezt az arcot.” Fontos, húsba vágó mondat. Ez a pillanat a büszkeség pillanata lehetett itthon, a művészi teljesítmény, az emberi kiállás példás pillanata, emlékezetes jelenet.

Nemes Jeles László filmjével, a Saul fiával először nyert Golden Globe-ot magyar film. Örömünnep ez, igazi nagy ünnep. És nem csak azért, mert egy tehetséges fiatal magyar teljesítménye került a világ filmesei figyelmének középpontjába, hanem azért, mert

Tovább
Szólj hozzá!

Hazugsággyárnak nevezhető a királyi tévé, amikor csal és hazudik

2016. január 13. 02:25 - csú

magyar_televizio.PNGA Demokratikus Koalíció 2014. október 20-án jelentette meg az ,,Előléptették a közpénzen tartott hazugsággyárost" című közleményét Papp Dániel előléptetésére reagálva. A közlemény miatt az MTVA pert indított a DK ellen. Ahogy korábban, a bíróság most is nekünk adott igazat. A bíróság friss, jogerős ítéletében úgy fogalmaz, hogy „a közmédia bírálhatósága a demokratikus társadalomban kitüntetett érték” - írja közleményében Vágó István, a DK média munkacsoportjának vezetője.

Tovább
Szólj hozzá!

Hudák János a PM elnökségében

2016. január 12. 05:57 - csú

Jó szándék,  bizalom,  együttműködés és felelősség

hudak_jani_a_pm_elnoksegeben.PNGA Párbeszéd Magyarországért (PM) beválasztotta a szervezet elnökségébe Hudák Jánost, a PM csepeli elnökét, önkormányzati képviselőjét (képünk baloldalán). A PM így adott hírt az eseményről:

A megnövekedett feladatokat a korábbi öt helyett hét elnökségi tag látja el. Szabó Tímea és Karácsony Gergely társelnökök mellett az elnökség további tagjai Barabás Richárd, a Zöld.Front Ifjúsági Mozgalom társelnöke, XI. kerületi önkormányzati képviselő, dr. Erőss Gábor - új, bal, zöld korábbi elnökségi tag, józsefvárosi képviselő, Hudák János, csepeli önkormányzati képviselő, Szabó Zsolt, dunaújvárosi képviselő és V. Naszályi Márta, I. kerületi önkormányzati képviselő lettek.

Az újonnan megválasztott elnökség tagjai mind olyan emberek, akik a személyes életükben, szűkebb-tágabb környezetükben már sikeresen kialakítottak egy olyan világot, ahol a jó szándék, a bizalom, az együttműködés és az egymás iránti felelősség dominál. A PM ezt a világot szeretné megvalósítani Magyarországon is.

Tovább
Szólj hozzá!

Üzenet balról balra: ébresztő!

2016. január 12. 03:47 - csú

lendvai_ildiko_ir-255_2.pngLendvai Ildikó, az MSZP korábbi elnöke a Népszavában Ünnep után haraggal című publicisztikájában a következőket írta:

Az ünnepek alatt nem illett haragudni. Volt "Mennyből az angyal", szaloncukor és gyertya, aztán koccintás, trombita és Búék. De most már lelkiismeret-furdalás nélkül haragszom. Mentségemre szolgál, hogy magunkra is. Lassan a demokratikus ellenzék tagjaiként ugyanolyan papagájkommandóvá válunk, mint a Fidesz, ha csak a magunk jeremiádáit ismételjük. Nem az "alternatív programot" hiányolom, amit barátaink és kritikusaink számon kérnek rajtunk. Igazuk van, persze, de programból még mindig jóval többet tartunk raktáron, mint alternatív magatartásmintákból. Pedig egy kedveszegett országban már nem kelt izgalmat, ha elmondjuk, majd egyszer mit kellene tenni. Ha egyáltalán figyelnének, joggal kérdeznének vissza: és most, most mit csinálsz értünk? Valaha ismert poén volt a boldog jövőt ecsetelő párttitkárnak szegezett kérdés: jó, jó, azt tudom, hogy mi lesz, de mi lesz addig?

Tovább
Szólj hozzá!
süti beállítások módosítása