„A rendszerváltás óta mindig azt ígérték a dolgozó embernek, hogy jobb lesz neki, ha ezekre és ezekre szavaz. A kisember meg elhitte és szavazott. Hol erre, hol arra. Az ígéretek viszont, ígéretek is maradtak a kormányok cselekedeteiben. A rendszerváltás óta a tőke és a kizsákmányolás erejének szigora erősödött, a dolgozó kiszolgáltatottsága, bizonytalansága meg nőtt. Bárhogy szavazott a kisember, a tőke egyre erősebb, ő meg egyre gyengébb, kiszolgáltatottabb lett.” – Horváth Gyulától idéztük a fenti sorokat. Nem vállalunk jelentős kockázatot, amikor azt prognosztizáljuk, hogy a szerző írása nagy vitákat fog kiváltani baráti és politikai társaságokban. Csepelen és másutt is régen olvastak ilyen kifejezést, hogy kizsákmányolás, és nem találkoztak olyan írással sem, amelyik a tőke és a kizsákmányolás kapcsolatával foglalkozott volna. Ettől még léteztek, léteznek ma is ezek a fogalmak. A Lajtán és Hegyeshalmon túl nevén nevezik a dolgokat. Nálunk szemérmesen kerülgetik, miközben a gyűlölködés előtt régóta szabad az út. Horváth Gyula most következő, Mindent a szemnek című ‑ vitatható és vitatandó ‑ írásában nem kerülgeti ezeket a testet öltő fogalmakat: