Az átmenetiség és a bizonytalanság mára állandó rendszeralkotó elemmé vált, ezért az emberek e szolidaritásmentes társadalomban, a maguk szűkülő világában védtelenné és sebezhetővé váltak, voltaképpen nincs is „véleményük”. Így „közvélemény” sincs.
Sokan felhánytorgatják ennek a zsákutcás fejlődésnek a következményeit, hogy politikailag passzív a lakosság, és nincs valódi, potens ellenzék, így a válságkezelés válságával kínlódó autoriter rendszerrel szemben nincs demokratikus perspektíva.
Pedig a társadalom totális lebénítása és a foglyul ejtése az orbáni birodalom tudatos kiépítésének a következménye, hiszen módszeresen és intézményesen szétverték a közvéleményt. Használhatjuk ugyan a kiüresített politikai jelszavakat, különösen a választások környékén, ám valójában nyugati értelemben Magyarországon nincs közvélemény, és ezért nincs valódi politikai véleménytagoltság és tudatos politikai állásfoglás sem. Annak ugyanis
Németh Szilárd szószegése már szót sem érdemel? Tankerületi központ lett a stadion területén lévő felújított épületből. A „Béke téren”, pontosabban a Csepel SC Béke-téri sporttelepén, ahova, Németh mindig azt ígérte, hogy csak sportcélú beruházást támogat. Ez egy kicsit messze van a sporttól. Igaz, a tankerületi dolgozóknak jó sportolási és parkolási, tankolási lehetőséget is teremtett.
Az Orbán-vitézek szépen megszerzik a kórházi takarítások, üzemeltetések vagy akár gyógyszebeszerzések könnyen-gyorsan és jól fizető területeit, miközben nincs politikai következménye a tessék három hónap múlva jelentkezni a sorszámért válasznak. Aki elmegy Magyarországról, az adott esetben nemcsak a demokráciát, a minőségibb oktatást, a kiszámíthatóbb polgári létet választja, de azt is, hogy tovább élhet elfogadható egészségi állapotban.
"Sok fiatal küszködött lakásgondokkal, nemcsak vállalatunknál, de a kerületben is ezért indítottuk az akciót. Telket szereztünk a tanács segítségével; a terveket társadalmi munkában vállalati dolgozók készítették; a kivitelezést pedig tavalyi terven felül végezte a vállalat. Ehhez a KISZ-esek mintegy 3500 társadalmi munkaórával járultak hozzá. Valójában segített mindenki: gazdasági vezető, asztalos, lakatos, ipari tanuló."
A lelki pórázokkal irányított társadalmak ma is éppoly védtelenek a hatalom szándékaival szemben, mint a korábbi korszakokban élők voltak. A hazugságokra épített nemzeti büszkeség a legnagyobb veszélyek egyike, amelyik eddig is tragédiák forrása volt. A jelenlegi hatalom főembereinek a közbeszéddel mostanra sikerült megmérgezni az ország népének lelkét.
"Fecseg a felszín, hallgat a mély..."A kerületvezetők vagyonnyilatkozatán kívül sok minden történt a kerületben, ami nem fért bele a CSH-ba: volt betörés, rablás, ismét bombát találtak, korábbi bűnügy fejleményeivel volt tele a hazai sajtó, folytatódott a Jedlik körüli botrány, Németh Szilárd tankkal kampányolt, majd immár nyíltan fellépett Borbély Lénárd ellen, mire a polgármester gyülöletkampánnyal riogatta/riogatja a csepelieket
Varga Judit és Novák Katalin. Mind a két káder Orbán kreatúrája, a Fidesz alibi női politikusa, pozícióját kizárólag annak köszönheti, hogy tudta hol a helye, feltétel nélkül aláírt, mosolygott és eszébe sem jutott Orbánnak visszadumálni.
Ábel Attila alpolgármester folyamatosan politikai bunkósággal vádolja az ellenzéket, ha nem fogadja el a főnöke, vagyis Borbély Lénárd polgármester javaslatait, amelyek valójában csak egy célt szolgálnak: kettejük és a hűbéreseik hatalmának megőrzését. Ehhez már csak egyetlen módszerük maradt: kevés ingyen kenyér (krumpli) és sok látványos, költséges cirkusz.
A Budapest-bérlet körüli hercehurca miatti népharag ügyes fővárosi kommunikációval talán irányítható lett volna, de a járatritkítás esete jól érzékelteti, hogy ez a képesség hiányzik a városvezetésből. De pánikba esett a MÁV és a Volán is, megriadtak a külkerületi polgármesterek, is, hiszen választók százezrei kaptak volna egy gyomrost. Lázadás nem tört ki, de kormánykörökig is felért az elégedetlen moraj. Lázárt utasították, hogy nagyon gyorsan hozzon össze valamit. S ő arcvesztést kerülő ajánlatot tett: fogadják el kölcsönösen egymás bérleteit. A felvetés annyira abszurd volt, hogy az azt bejelentő sajtótájékoztatón el is hangzott: Karácsony ezt nem fogadja el. De megtette. Elég volt hozzá egyetlen (legalábbis hivatalosan) találkozó a miniszterrel.
A polgármestert a költségvetés elfogadása előtt zsarolta meg a képünkön látható, Németh Szilárdhoz hű hat fős Fidesz-frakció tavaly a Csepel TC sportklub 111 millió forintos önkormányzati támogatásával. Azt ígérték, hogy cserébe elfogadják az önkormányzat 2023-as költségvetését.
Megint egy jogerősen elítélt, felettébb undorító ügyben részt vett valakinek adott kegyelmet Novák Katalin egykori családügyi államtitkár, akinek eddigi politikai pályafutása során egyetlen eredeti gondolata támadt: a fideszes fülbevaló. Megnéztem, Novák Katalin köztársasági elnöknek tekintélyes
Már Ábel Attila alpolgármester, Borbély Lénárd polgármester első számú propagandistája is a cikkünket terjeszti, népszerűsíti. Szokatlan dolog ez tőle, ezért gyanús, roppant gyanús.
Ami Novák Katalint illeti, egyetlen értelmes kérdés maradt: főnöke mikor teszi lapátra a pedofilbűnsegéd-mentegetővé lett káderét. A pártközpont feltehetően már javában méricskéli, hogy a fideszes tábor gyomra beveszi-e a köztársasági elnök ügyben előadott ordas nagy hazudozását.
Mutogatós emberek. Ők döntik el a Jedlik sorsát?
Gyógyszert szerettem volna kérni a háziorvosomtól.
Csepellel és a csepeliekkel szórakoznak 14 éve, most is a kerület jövőjét veszélyeztetik, miközben a helyi hatalomért marakodva hatalmas összegeket pazarolnak el közpénzből saját kampányukra
A bravúros májátültetésért ezer gratuláció a magyar orvosoknak, vetüljön rájuk a rivaldafény, és csak remélni tudom, nem szegi kedvüket, ha holnap ismét a kivéreztetett kórházak és rendelők árnyékba nyomott világában találják magukat.
Az álomból volt, ami megvalósult, és volt ami álom maradt.
Örömhír: államunk a Kúria döntése alapján kénytelen lesz megismerhetővé tenni a Mátrai Erőmű megvételének-eladásának dokumentumait, s ezáltal a felcsúti pénzmágus műhelytitkaiba – ha messziről és félhomályban is, de – betekintést nyerhetünk. Hogy mire megyünk vele, az nem kérdés, semmire, de elborultabb pillanatainkban azt is képzelhetjük akár, hogy okosabbak lettünk valamivel, pedig dehogy.
Gratulálunk a környezetbarát anyagok széleskörű felhasználásában élenjáró, a Prinzhorn csoport tulajdonában lévő csepeli gyárnak a nagyszerű sikerhez.
„Ha lehetőséget kapok rá, személyesen szeretném megvédeni a kastélytörvényt az Alkotmánybíróságon!” - írja a Facebookon Lázár János építési és közlekedési miniszter, elhallgatva egy korábbi bejegyzését, amelyben „gyávaságnak” és „régi kommunista reflexeknek” tudja be, hogy Novák Katalin köztársasági elnök vétójogával élve az Alkotmánybírósághoz küldte a "kulturális örökség egyes elemeinek fenntartható fejlesztéséről" szóló törvényt.