Máig sem tudjuk, hogy az amúgy gyomorbeteg könyvelőre emlékeztető új orosz cár mivel tartja ennyire rövid pórázon, sőt egyenesen fojtónyakörvön Orbán Viktort és csapatát, de minél többet hadoválnak Budapesten ún. "nemzeti szuverenitásról", annál kevésbé hihető, hogy még önállóan döntenek, dönthetnek bármiben is.
Másról sem volt szó ezen a héten, mint 1956-ról, hiszen az évfordulós ünnepi beszédek és vezércikkek próbáltak eligazítást adni a követőiknek, hogy éppen mit is kell, mit is illik gondolni. A magyar forradalomról, a népfelkelésről, az orosz-ellenes fegyveres lázadásról? Netán ellenforradalomról, bár ez utóbbi megfogalmazás hívei azért – Moszkva kivételével – egyre kevesebben vannak a világon.
A magyar jobboldal (és tegyük hozzá, a szélsőjobboldal is) már a rendszerváltozás után igyekezett lenyelni és kisajátítani 1956-ot, elhappolva azt például a demokratikus ellenzék olyan kikezdhetetlen aktorai elől, mint Göncz Árpád, Mécs Imre vagy éppen Eörsi István. Paradox módon az SZDSZ megszűnésével még gyorsabbá vált