Igen. Visszatért. Németh Szilárd, a Fidesz nagy rezsicsökkentője, a rezsinövekedés elleni harc kiemelkedő kommandós parancsnoka, valószínűleg a széles tömegek nyomására a napokban visszakapta évekkel ezelőtti, legendássá nemesedett feladatkörét. A rezsicsökkentés fenntartásáért felelős kormánybiztos lett.
Mint ismeretes, 2013 januárjában történt kinevezése után felejthetetlen érdemeket, hírnevet szerzett a rezsicsökkentésért vívott hazai küzdelemben.
Számtalan sikeres ütközetben tett tanúbizonyságot, rettenthetetlen bátorságáról, hatalmas felkészültségéről, de kiválóan helyt állt a sajtótájékoztatók, lakossági fórumok záporozó kérdései, „kommunista” kritikái közepette is. Külön erőssége volt az egyes ellenzéki rétegek (pedagógusok, egészségügyi dolgozók stb) feltüzelése, majd „helyretétele”.
Az érintettek azóta sem felejtették el a küzdelmek során tanúsított harcosságát, Orbán Viktort, a Kedves Vezetőt mindenáron követő vakbuzgóságát, demagógiát is vállaló kiállásait, megszólalásait.
Mindezek vezettek oda, hogy a Orbán megérezte,
Mikor mennek el a fehérvári huszárok? Nem hiszek a fülemnek. Első miniszterelnöksége idején Orbán Viktor még dölyfösen jelentette ki: „Működik a parlament ellenzék nélkül is!” A legutóbbi győzelme után tartott nemzetközi sajtótájékoztatóján viszont azt mondta: szükség van kormányon kívüli hangokra a törvényhozásban, ezért azt kívánja az ellenzéknek, hogy szedje össze magát.
A korábbi, a 2010 előtti csepeli önkormányzat küldöttsége a horvát tengerparti testvérváros kikötőjében
Azt állította Orbán Viktor (új kormányának bemutatása alkalmából, a parlamentben, de még azelőtt, hogy bejelentette volna az extra adókat), hogy bár 32 éve képviselő, még soha nem látott akkora bizonytalanságot a jövőt illetően, mint napjainkban.
Németh Szilárd robosztus (láz)álma: kollégiumnak álcázott szálloda a Hollandi útra a birkózó monstrum mellé. Már csak ez hiányzik a csepeli Kis-Duna-partra...
Nem azon lepődtem meg, hogy szabadlábon van - elvégre miért is volna rács mögött? Közel áll a hatalom birtokosaihoz, akik könnyedén el tudják intézni, hogy Völner Pál ne keserű börtönkoszton senyvedjen napról napra, hanem budai vendéglőbe járjon. A mosolyán lepődtem meg...
Országszerte és Csepelen is a hetvenes években addig soha nem látott tempóban készültek el az új gyári (Csepel Művek, Posztógyár, Papírgyár, stb) és a tanácsi, szövetkezeti lakások. Fiatalok százai, ezrei költöztek be a 4 vagy 10 emeletes házakba. Lakásszentelőt lakásszentelő követett. Sűrű volt a program. Poptarisznya, beatkorszak, hosszú haj és trapézfarmer, és persze hajnalig tartó házibuliktól voltak hangosak a csepeli lakótelepek is.
Aranykorukat élték a házibulik.
"Az újonnan megválasztott országgyűlés első munkanapját friss alkotókészség, a közügyek felelős intézésének szenvedélyes vállalása határozta meg."
A fél évszázados Fémműs történet is a HÉV-en azért jutott az eszembe, mert megláttam a képen mutatott jegylukasztót! Ezeket is számtalanszor újították, modernizálták, cserélték, pedig az eredeti funkcióját a jegykezelést már a legelső is elvégezte. Aztán, úgy látszik, hogy a BKV is - mint a történetünk parancsnoka, sok pénzt és energiát elpazarolva - a végén a legegyszerűbbhöz tért vissza!
Kiemelkedően fontos, közfigyelmet éremlő döntésekkel idei negyedik ülését tartja ma délelőtt 9 órától a képviselő-testület a Szent Imre téri polgármesteri hivatalban. Ki fog ide elmenni a csepeliek közül, ha van munkahelye?
Az elvesztett választás után az a vita áll a figyelem középpontjában, hogy az Orbán-rezsim megdönthető-e egyáltalán választások révén, vagy a hatalom koncentrációja és a média monopóliuma miatt már eleve olyan zárt rendszer, ahol a választások csak a diktatórikus rezsim díszleteként és nemzetközi marketing eszközeként szolgálnak.
"Az ellenzék 2010 óta nem tudta visszaszerezni Csepelen a polgármesteri pozíciót, illetve a képviselői többséget, ami viszont napjainkra több fővárosi kerületben sikerült. A helyi okok nem csak a baloldali pártok népszerűségének csökkenésében, a teljes ellenzéki összefogás hiányában, hanem a jelölésben, az ellenzék, de változást akaró választópolgárok többségének bizalmát sem élvező jelöltek személyében is keresendők."
Mindenképpen szeretnék én is egy ú.n. gondosórát. Természetesen olyat, mint az eddigi szerencsések: amin időnként Orbán is megszólal. Csak azok a mázlisták kaphatnak, akik elmúltak 65 évesek vagy pszichiátriai betegek. A korom már megvolna, de ha kell, lehetek pszichiátriai beteg is, egyesek úgyis szoktak mentális tünetekre utaló jelzőkkel illetni.
„Büszkék lehetünk” az élménymedencére” – mondta a strand vezetője, azt azonban nem tette hozzá, hogy az élménymedence és csúszdák átadása is csúszik: csak június 16-tól lesznek használhatók.
Ismét megjelent a Csepeli Munkásotthon Alapítvány Tamási Lajos Olvasó Munkás Klubjának évkönyve Tűzőrzők 2022 címmel. Az idén 60 éves, jelentős hazai elismertséggel és kapcsolatokkal bíró közösségnek ez a 15. évkönyve.
Békés otthonaink könyvespolcairól érdemes leemelni a Háború és békét vagy A félkegyelműt. És irgalmat tanulni...
Látszat vagy valóság? Végleg vége van a békés egymás melletti átvágásnak?! Nyugalom lesz végre a Hollandi úton? A Kis-Duna partja és a kerület közélete ezen a héten még Borbély Lénárd és Németh Szilárd párviadalától volt hangos. Németh (látszólag?) visszavonulót fújt...
Baráti társaságban éppen születésnapot ünneplünk, és a kedves ünnepelt éppen a születésnapi tortáját vágja fel, amikor hátulról kedélyesen egyszerre csak felkiált valaki:
A feljegyzések szerint 1960. május 17-én Csergő János kohó- és gépipari miniszter, Kossa István közlekedés- és postaügyi miniszter jelenlétében a Gheorghiu Dej Hajógyárban bocsájtották vízre az 1300 tonnás CSEPEL nevű új Duna tengerjáró hajót, amely ezzel megkezdte karrierjét. A Csepeli Szabadkikötőből Három tengert (Földközi, Fekete, Balti) járt be. 34 évig élt, dolgozott, szállított. Az 1980-as években közel kétezer magyar tengerész dolgozott a MAHART-nál. A CSEPEL tengerjáró 1994-ben fejezte be pályafutását, akkor már nem szerepelt a hivatalos regiszterben