CSEPELIEK ÚJSÁGA

Hírek, tudósítások, tények, vélemények

Irgalmatlanság, Csepel és Csömör

2014. szeptember 07. 05:54 - csú

Szociális temetés_2.jpgTavaly év végén felröppent a hír, hogy a Csepeli temető tartalék területén alakítanák ki a fővárosi halottak szegényparcelláját. Akkor a Népszavától átvett cikkünkben ezt olvashatták: ,,És nem sül ki a szeme a rezsicsökkentési polgármesternek, hogy kerületét a megbélyegző kódisparcella okán azonosítsák. Sőt, elsőként ugrabugrál, hogy a főnök észrevegye, mennyire jó csávó ő, aki – ni mán! – személyesen Németh Szilárd! (Társasjáték szerint soron kívül léphet Felcsútra, és kétszer dobhat.)

Miféle irgalom, kegyelet nélküli, habókos szervilizmus visz rá valakit arra, hogy szűkebb pátriája nevét a – ma még – legocsmányabb kormányzati intézkedéséhez adja? A 'temesd magad édes szülődet, gyermekedet!' mozgalomnál embertelenebb, szégyenteljesebb intézkedést egyébként sem látott a világ – de még láthat mifelénk!

Korábban azt is gondolhattuk, hogy a keresztény kormány (hitvallása: ima és munka) minden temetőbe, akár a temetőárokba, de befogadja az általa kitaszított szegényeket, még ha orcátlan is a rendelete. De nem! Óbudáról, a Belvárosból, Hidegkútról is Csepelre kell majd menni a családnak sírt ásni, halottat öltöztetni, és iparilag megalázkodni”. Ma már tudjuk, nem Csepelre kell jönni, de ettől sem a csepelieknek nem lett könnyebb a végső kegyelet, ha szegények. Mi változik?

Tovább
Szólj hozzá!

Szegénység, gyalázat, csend

2014. szeptember 07. 03:32 - csú

A pénzteleneket nyomja az ország azzal is, hogy januártól nem temeti el a szegények hallottait, nekik kell elkaparniuk őket valahogy...

Szegénység-221_5.jpgA szegénység hasonlóan hat, mint megerőszakolt nőkre a gyalázat, amit el kellett viselniük. Még ők szégyellik magukat, és többnyire inkább nem beszélnek. Egyre nehezebb a közelükbe férkőzni. Ahogy hiába lesz évről évre több a szegény – a legutóbbi európai felmérés szerint tavaly százezerrel –, csak a csend lesz körülöttük nagyobb. Pedig még annál is nagyobb a baj, mint ami a számokból következne.

Ezek szerint a 2008-as kétmillió-nyolcszázezerhez képest most félmillióval több a nemzetközi módszerrel számítva szegény ember, de a mi kevésbé szigorú hazai kalkulációnkkal is bő másfél millióig jutunk. Ők már annyira szegények, hogy alig látjuk őket. A gazdaság a válság nyomán megszűnő munkahelyekkel, a hatalom a brutális szegénypolitikával – lényegében megszűnt a munkanélküli-segély, nem emelik a családi pótlékot, alig segít valamit a szociális segély stb. – éppen elég erőszaktétel lenne, de az élet még szinte spontán mód tovább ver rajtuk.

Tovább
Szólj hozzá!

Veress Jenő: Nem fogjuk be demokratikus pofánkat...

2014. szeptember 07. 03:24 - csú

Veress Jenő-Népszava-255_2.pngA címben jelzett felszólítás - ha nem is pontosan idézve - a magyar rendőrség kommunikációjának alaptétele lett.
Papp Károly sótlan rendőrfőnök uralma alatt az objektív sajtó hatalmas csomag komposztnak számít a rendőrségen/ben, de semmiképp sem partner.

Garamvölgyi tábornok - sokan sok mindenért bírálták, de - míg szóvivő volt, sohasem hagyott válasz nélkül újságírói megkeresést, talán ezért sem illeszkedett a Nemzeti Együttműködés Rendszerébe. Szóvivőként a sajtót is segíti? Pusztuljon a rendőrségtől!

Az objektív, a kíváncsi, a működő média mára idegen test. Lassan fél éve, hogy egyetlen szó érdemi válasz nélkül hagyják az emlékezetes Orbán Ráhel-telefonlopás (DNS-vizsgálat) ügyében feltett kérdésünket. Ugyanezzel a lendülettel hallgatnak hetek óta a paksi TEK-razzia ügyébeni érdeklődésünk kapcsán, stb. Nem kitérő választ adnak: simán kussolnak.

Tovább
Szólj hozzá!

Ellenállás napja: Győzni fogunk, és Budapest fellélegezhet

2014. szeptember 06. 20:06 - csú

Ellenállás-2.PNGFalus Ferenc főpolgármesterként a biztonság megteremtését és az egész város egészséges fejlődésének segítését tartaná feladatának, miközben garantálná az átláthatóságot, a közélet tisztaságát a főpolgármesteri hivatalban és az önkormányzatokban. Az Együtt-PM, az MSZP és a Demokratikus Koalíció (DK) közös jelöltje erről a DK második alkalommal megtartott, Az ellenállás napja elnevezésű szombati, fővárosi rendezvényén beszélt.

Tovább
Szólj hozzá!

Három gyerek és két felnőtt sérült meg egy csepeli balesetben

2014. szeptember 06. 19:38 - csú

Baleset-14-09-06.PNGHárom gyerek könnyebben megsérült szombaton  Csepel egyik balesetveszélyes pontján, a Táncsics Mihály utca és Széchenyi István utca kereszteződésében  - közölte az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság.

A tájékoztatás szerint két autó ütközött össze az áruház és az SZTK közelében . A karambol után a helyszínre érkező mentők a gyerekeket kórházba vitték, az ütközés következtében két felnőtt is megsérült. (További képek ITT)

A baleset körülményeit a közlekedésrendészet szakértők bevonásával vizsgálja.(MTI, Kép: Hiradó.hu) 

1 komment

Csepel-Budaörs presztizsmeccs lesz ma délután fél öttől a Béke téren

2014. szeptember 06. 09:30 - csú

HAJRÁ CSEPEL!

Meccs-Csep-B-örs.PNGA Csepel FC a múlt héten Balatonfüreden folytatta idei jó szereplését, ahonnan magabiztos 2-0-s vezetést követően végül 2-1-es sikerrel hoztuk el a három pontot. Most a százszázalékos, imponáló gólkülönbséggel rendelkező Budaörs csapata jön hozzánk. Nekik eddig tökéletesen jött ki a lépés.

A mérkőzés szombaton vagyis ma 16 óra 30 perckor kezdődik a Béke téri stadionban

A presztizsmérkőzés végeredmény sajnos: Csepel FC - Budaörsi SC 1-2 (0-2) Lesz még javítási lehetőség a következő napokban és hetekben...

Hajrá Csepel!

Tovább
Szólj hozzá!

Már tudjuk, hogy mi lesz a csepeli kocsmákkal!

2014. szeptember 06. 05:57 - csú

Tegnap nemzeti válaszra várva kérdeztük, hogy mi lesz a csepeli kocsmákkal, miután a Napi Gazdaság című tekintélyes szaklapban  arról írtak, hogy jövőre a Fidesz-kormány államosítani fogja  az alkoholkereskedelmet. A hatalom birtokosai a trafikok, dohányboltok után nemzeti szemet vetettek a kocsmákra is.  Kérdésünkre a felet és a megoldás sokkal gyorsabban érkezett meg szerkesztőségünkbe mint gondoltuk volna. Íme a  csepeli nemzeti válasz 2014. őszbe hajló Magyarországáról: 

Véderő.PNG

Szólj hozzá!

Dallamos Villamos vasárnaptól

2014. szeptember 06. 01:20 - csú

Magyar Dal napja - 2014.PNGA Magyar Dal napja előtt éppen egy héttel, szeptember 7-én, vasárnap ismét vágányra áll a zenészeket szállító nosztalgiajárat, Budapesten ezúttal a 47-es villamos vonalán. A szerelvény mindkét kocsijában fiatal muzsikusok utaznak, akik a Deák tér és a Városház tér között ismerős és új dalokkal szórakoztatják az utazó közönséget.

Tovább
Szólj hozzá!

Falus Ferenc főpolgármester-jelölt ismertette a baloldal programját

2014. szeptember 05. 17:24 - csú

Falus programismertető.PNGBiztonság, innováció, számonkérhetőség - ezzel a három szóval jellemezte Falus Ferenc pénteken bemutatott programját.

Az eseményen készült fotókat itt nézheti meg!

A baloldali pártok főpolgármester-jelöltje budapesti sajtótájékoztatóján azt mondta, hogy biztonságossá kell tenni a közlekedést, ezért fel kell gyorsítani a 3-as metró felújítását, a négyes metrónak ki kell mennie a Bosnyák térig, illetve Budaörsig. Mint mondta, a közlekedéshez való hozzáférést szociális kérdésnek tekintik, ennek érdekében támogatási rendszert hoznak létre, hogy csúcsidőn kívül olcsóbb tarifákkal utazhassanak az arra rászorulók.

Falus Ferenc közölte, a közbiztonság területén változtatna a jelenlegi nagyon egyszerű szemléleten, hogy ami nem látszik, az nincs.  Azzal, hogy a külső kerületekbe szorították ki a hajléktalanokat, és azt rendőrségi ügynek tekintik, a probléma nincs megoldva - hangsúlyozta. Közbotránynak nevezte a tűcsereprogram leállítását. Szerinte a drogprobléma kapcsán a pénz útját kell vizsgálni.

A baloldali jelölt szerint sokszor azt lehet érezni, hogy a közterület-felügyelet, a rendőrség pénzbeszedőként működik és nem az emberek vagyonára vigyáz. 

Tovább
Szólj hozzá!

Amikor az ellenzéknek Csepelen még helye volt a helyi sajtóban

2014. szeptember 05. 05:57 - csú

Miről írt a Csepel újság  2010. szeptember 17-én?

Újságolvasó-255.pngA Csepel újság, amíg élt (1945-2010), amíg a fideszes városvezetők meg nem fojtották, mindig pénteken jelent meg. A következő néhány héten péntekenként fogunk rá emlékeztetni.

Ma a fülkeforradalmi kompánia és állandó tettestársaik, a tollforgató, klaviatúra-kalandorok képtelenek tisztességes tájékoztatást adni a csepelieknek arról, hogy kik közül választhatnak az önkormányzati választás napján. V O X sorozatával bemutatjuk, hogy a Csepel újság miként oldotta meg ezt az alapvető feladatot, amellyel a tragikusan hazug „utód”, a Csepeli Hírmondó nem tud, véleményünk szerint nem is akar megbirkózni. Az olvasók tájékoztatása helyett megelégszik az október 12-ig a  Szent Imre téren tanyát vert fideszes gazdáik kiszolgálásával...

Legutóbbi írásomban a Csepel újság 2010-es önkormányzati választások előtti hat lapszámát tekintettem át, bizonyítandó, a 2010-es önkormányzati választások előtt „volt tisztességes csepeli tájékoztatás.” (Tényekkel bizonyítjuk: volt tisztességes csepeli tájékoztatás, csepeliek.blog.hu, 2014.09.03.) A következő három, hetente megjelenő egy-egy ismertető célja:

Tovább
Szólj hozzá!

Mi lesz a csepeli kocsmákkal? A Fidesz nemzeti szemet vetett rájuk (is)

2014. szeptember 05. 05:55 - csú

Bicska-nyílás_6.PNG

A csepeli fideszes városvezetés többszöri kérésünk, javaslatunk ellenére sem volt hajlandó nyilvánosságra hozni a csepeli nemzeti dohányboltok listáját. Már most szólunk: a csepeli nemzeti italboltok listáját akár holnap közzé tehetnék, hiszen azt is haverjaiknak adják. Nemzeti pia mellé nemzeti bagót, nemzeti üzletben, nemzeti zászlóval, nemzeti nemzettel Csepelen is...

Jövöre államosítják az alkoholkereskedelmet – értesült a Napi Gazdaság. A kormány véglegesítette a tervet, amely szerint a trafikokhoz hasonlóan üzemelő, monopolhelyzetű nemzeti italboltok létesülnek Magyarországon.

 Megkezdődtek az egyeztetések a piac szereplőivel az alkoholkereskedelem állami monopóliummá tételével kapcsolatosan – tudta meg a lap kormányközeli forrásokból.

Úgy tudják, a kereskedelmi rendszert a nemzeti dohányboltokéhoz hasonlóan alakítják ki, azaz a törvény elfogadása és hatályba lépése után csak a kimondottan erre a célra létrehozott italboltok árusíthatnak majd alkoholt.

Tovább
Szólj hozzá!

Öko nap Csepelen: madárbemutatóval, PET palackokkal és csapolt sörrel

2014. szeptember 05. 01:34 - csú

Ökonap.PNGSzeptember 6-án, szombaton 10 és 18 óra között a Karácsony Sándor utcában ÖKO nappal várnak minden érdeklődőt. Lesz öko játszóház és akadályverseny, kézműves-foglalkozás újrahasznosított anyagokból, "Tekerj és tölts!", közös virágültetés, fa körhinta, fajátékok, arcfestés.
 
További programok:
  • 10.00 - Keszekusza varázsló – zenés, öko mesejáték a Pódium Színház előadásában
  • 11.00 - Tubi, or not tubi – madárbemutató
  • 12.00 - Pingvin Pityu interaktív műsora
  • 12.30 - Védett zöldterületek Csepelen – Tenk András előadása
  • 13.00 - Pingvin Pityu zenés műsora
  • 14.00 „Legszebb konyhakert” pályázat eredményhirdetése
  • 15.00 Zenél a Magnetic zenekar
Védd a környezeted! Hozz magaddal te is egy PET palackot! A helyszínen elektronikai hulladékgyűjtés is lesz! Ami pedig az evés-ivást illeti: kürtőskalács, rétes, magyaros ételek, csapolt sör várja az éhes vendégeket. (21.kerulet.ittlakunk.hu)
Szólj hozzá!

Miként dögönyözi polgárait szirénával a korlátlan Fidesz-hatalom?

2014. szeptember 04. 05:21 - csú

Sziréna.PNGAzért ez a hatalom mindig megtalálja a módját, hogy a polgárokat nyughatatlanul dögönyözze. És nemcsak úgy általában, egyetlen tésztamasszaként gyúrja a közvéleményt, hanem mint a kisült hájas rétest, levelekre bontva morzsolgatja is.

A tavaszi választási győzelmet a minisztériumok vidékre telepítésének ötletével ünnepelte a kormányfő, hetekig riogatta-áltatta vele kétségekkel teli saját létező és potenciális (vidéki) államapparátusát. A kétharmados szárnyaláshoz akkor hirtelen megvilágosodással csatlakoztak a vezérmamelukok (részben még az ellenzék is), pillanat alatt félretolták a politikai földrajzot.

Megmutatkozott, hogy az urak Trianonból csak az elvesztett nemzeti nagyság krokodilkönnyeit őrzik, az "egyfejű ország" valóságáról hajlamosak megfeledtkezni, miközben hozsannáznak: "lám, míly egyszerű, ha a kormányfő mondja". Egyetlen ember mert másként gondolkodni, az is Kövér László volt. Egyelőre csend, de az apparátus idegei nem lanyhulhatnak.

Tovább
Szólj hozzá!

Aki a páriát ritkítja...

2014. szeptember 04. 01:07 - csú

Orbán-erőlködik-1.PNGOrbán Viktor 1989 szeptemberétől a Soros Alapítvány ösztöndíjával az oxfordi Pembroke College-ban az angol liberális filozófia történetét hallgatta. Ez volt az első, és utolsó tanulmánya élete során, mely nem a magyar – rendszerváltás előtti – oktatásból eredezik. Egy félév neki azonban láthatóan oly kevés volt, mint bennem a jóindulat.
Eljobbulása már tudományos alapok nélkül, háztájiból nevelt filozófusok, és/vagy egyházi személyek révén következett be, miközben a demokratikus talaj végképpen kifolyt lábai alól.

Ezek mondjuk tények, de nem igazolják direktben az állami elhülyülés, a politikai demencia eluralgását.
Persze, ha a macskánál nincsenek otthon, cincognak az egerek. Matolcsy, mióta beszabadult a pénzraktárba, eszelős tempóval költekezik, indokolhatatlanul. Indokolás persze van, aki vakhitű, hiszi is, de mégis itt a baj. Ha kell, bankót cserél, meg, ha nem, akkor is. Falut csinál a feleségének. Lázár bekebelezi a teljes közműszolgáltatást, amit azután sosem hagynak majd – ellenzékből sem – újra ésszerűsíteni.
Kitört az ötvenes évek államosítási és avatási hulláma is, ahol felvagdosott nemzetiszínű szalagokkal érhetnénk körül az egyenlítőt – anélkül, hogy bármi valóban elkészült volna. (Mondjuk, a Bubi még idáig sem jutott.)

Tovább
Szólj hozzá!

A törvénysértő Németh Szilárd mikor mond le a parlamenti mandátumáról?

2014. szeptember 03. 19:33 - csú

Csdepeli Szövetségi logó.pngAz MSZP, a DK és az Együtt-PM csepeli szervezeteinek vezetői reagálva Németh Szilárd és Borbély Lénárd sajtótájékoztatójára  közölték: álláspontjuk szerint Németh Szilárd csepeli polgármesternek szerdán arról az egyetlen dologról kellett volna számot adnia, hogy mikor mond le a parlamenti mandátumáról azok után, hogy az adatvédelmi hatóság elnöke szerint is törvényellenesen, a csepeli betegek személyes adataival visszaélve, pártpolitikai céllal kérte be hivatalába a kerületi szakorvosi rendelőintézet biztonsági kamerájának felvételét.

A baloldali összefogás pártjai szerint Csepel az elmúlt években elszakadt a fővarostól és leszakadt a szomszéd kerületektől, mert magára hagyták, lezüllesztették és fideszes kifizetőhellyé tették.

Tovább
Szólj hozzá!

Németh Szilárd mai bejelentése: Nem igaz, hogy Csepelen a fideszes városvezetés lop, csal és hazudik

2014. szeptember 03. 19:02 - csú

000-2 Borbély-Németh-1000-es.pngNem baloldali, hanem egy garantáltan jobboldali lapból, a Fidesz-kormány félhivatalos lapjából szó szerint idézzük az értéket és a mértéket mind jobban elveszítő, csepeli polgármesterségétől búcsúzó Németh Szilárd veretes szavait:

"A fideszes politikus kifejtette: Horváth Gyula, a Demokratikus Koalíció (DK) polgármesterjelöltje, korábbi csepeli alpolgármester azt állítja, a jelenlegi önkormányzat lop, csal, hazudik.

Tovább
Szólj hozzá!

Horváth Gyula: Németh Szilárd kevés, mint mackó-sajtban a brummogás ahhoz, hogy Csepel ura legyen

2014. szeptember 03. 13:59 - csú

 

Falus Ferenccel nem kampányoltunk,közölte Horváth Gyula az ATV Egyenes Beszéd című műsorában. A baloldal csepeli polgármesterjelöltje azt mondta, sajtótájékoztatót tartottak Falus Ferenccel a csepeli renelő intézet előtt, majd az egyébként orvos főpolgármester-jelöltnek szerette volna bemutatni a létesítményt, ezért behívta.  A rendelőkbe nem nyitogattak be, és  a betegeket sem zaklatták. Németh Szilárd nem az igazat mondta, és nem ez az első eset - tette hozzá a politikus. Horváth Gyula szerint Németh polgármesternek nem volt joga  kikérni a biztonsági felvételeket.

„Németh Szilárd kevés, mint mackó-sajtban a brummogás ahhoz, hogy Csepel ura legyen”, tette hozzá.

Szólj hozzá!

Elítélik Németh Szilárdot? Botrányt kavart, belefulladhat a hullámaiba

2014. szeptember 03. 10:21 - csú

SZTK-videós.PNGDr. Péterfalvi Attila, a Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóság elnöke az RTL Klub Híradójában reagált a csepeli fideszes városvezetők videós botrányára. Nyilatkozata szerint a csepeli SZTK-ban törvénysértés történt, amikor a betegek tudta nélkül a biztonsági kamera felvételeit (lásd a csepel.hu fenti képét)  kiadták Németh Szilárd fideszes polgármesternek, aki ezeket  a helyi választási bizottsághoz továbbította egy CD-n. Péterfalvi Attila közölte, az ügyet ki kell vizsgálni, hogy megállapítható legyen, kinek milyen és mekkora felelőssége van a törvénysértésben, a felvételek jogsértő kiadásában és törvénysértő felhasználásában.

Ki kell vizsgálni, ki adta ki a csepeli rendelőintézet biztonsági kamerás felvételeit Németh Szilárd polgármesternek, illetve hogy azokon láthatók-e a kezelésre érkezett betegek - jelentette ki a Népszavának Hack Péter. A jogász szerint ha - a helyi választási bizottsághoz is benyújtott -felvételeken a rendelőintézetbe érkezők, vagy az ott várakozók arca is látható, súlyos jogsértések történtek. 

Hack  kijelentette, hogy a biztonsági kamerás adatgyűjtés célhoz kötött, azzal az épület biztonságát akarják garantálni, és ezeket az adatokat csak bűncselekmény megelőzése, vagy kinyomozása érdekében használhatják. A betegek személyiségi jogait nem szabad megsérteni - tette hozzá.

Tovább
Szólj hozzá!

Tényekkel bizonyítjuk: volt tisztességes csepeli tájékoztatás

2014. szeptember 03. 05:52 - csú

varazslo.pngSúlyos vádak érik mostanában a Csepeli Hírmondó tulajdonosát, kiadóját és szerkesztőségét. A szerintem jogos kritikára az adott okot, hogy mára a lapból önkormányzati pénzből fenntartott fideszes pártlap lett, amely tulajdonosát és csakis a tulajdonosát, nem pedig a csepelieket szolgálja. Különösen élesen vetődött ez fel a közelgő önkormányzati választások miatt, hiszen a választásokon részt venni szándékozó pártok, civil szervezetek, független jelöltek, de maguk a csepeliek is joggal várták, várják el a közpénzből fenntartott laptól a tisztességes tájékoztatást. Eddig korrekt tájékoztatást nem csak ellenkezőjét kapták, s mivel a lap szerkesztősége csak fizetett hirdetés formájában kíván az ellenzéknek teret adni, nem számíthatnak a későbbiekben sem változásra.

Tovább
Szólj hozzá!
süti beállítások módosítása