Nagyon sikeres volt Bajnai Gordon (kormányváltók) munkásotthoni kampányzárója, ahol még a csilláron is lógtak az érdeklődők, és nagy sikerű volt Bajnai ma reggeli csepeli látogatása is a Csikó sétánynál. Mi sem bizonyítja ezt jobban, mint az, hogy a Fidesznek válaszként személyesen Orbán Viktor miniszterelnököt kellett hadrendbe állítania. Orbán megérkezett, és teljesen véletlenül a HÍR TV is tetten érte egy interjú erejéig. Orbán Németh Szilárd helyi fideszes polgármesterrel, képviselővel és kampánycsapatával egy fotózás erejéig kiment az MSZP-től megörökölt iroda előterébe. Beszédes hátteret választottak a mosolyalbumhoz. Orbán és Németh mögött a tábla: SZUPER DISZKONT. Kiárusítás, legnagyobb leértékelés…
Olvasóink jelzése szerint a Szent Imre téren, a volt régi Rákóczi iskolánál, a polgármesteri hivatal közvetlen közelében hosszan kígyózó sorban várakoztak a szavazni kívánók a délelőtti órákban. Munkatársunk megtudta, hogy ennek az az oka, hogy ezen a helyen lehet voksolnia azoknak, akik átjelentkezéssel szavaznak. (Nem Csepelen van az állandó lakásuk, a lakhelyük, de itt szavaznak a pártlistára és a lakóhelyük szerinti jelöltekre, vagyis nem a kerületi jelöltekre.) A beszámolók szerint van akinek minimum fél órát és olyan is, akinek több mint egy órát kellett várakoznia, mire behúzhatta a két X-et. a helyzetet bonyolította, hogy szintén a régi Rákócziban szavaznak a környék lakói. Ők csak bújócskázás után, de nagyobb várakozás nélkül járulhatnak az urnák elé. Ez, persze jócskán bosszantja kígyózó sor részt vevőit.
Ha le akarja váltani Orbán Viktort, a kormányát és a Fideszt, ha elege van belőlük és el akarja küldeni csepeli helytartójukat, Németh Szilárdot is, akkor
Ma reggel hat órától este hét óráig tart az országgyűlési képviselők választása.
MIÉRT NEM SZAVAZOK ORBÁN VIKTORRA? 
- Apú-ú-ú! Van olyan bácsi, aki nem tudja mekkora a lakása?
Van egy rossz hírem, meg egy jó.
Félelmetes és megfélemlítő telefonhívások a Fidesztől csak Csepelieknek címmel
Rogán körül egyre nagyobb a zűrzavar - Bonyhád polgármestere ezt mondja: "Sötét lóként sikerült elhúznom a Simon-ügy mellett, nem akartam, hogy én is egy kalap alá kerüljek vele"
Elvileg ma lett volna a választási vita Németh Szilárd fideszes képviselő-jelölt, regnáló csepeli polgármester és kihívója, Szabó Szabolcs kormányváltó baloldali ellenzéki képviselő-jelölt között. Németh Szilárdnak azonban inába szállt a bátorsága, még annyi tartás sem maradt, hogy saját maga jelentse be gyáva meghátrálását. Szolgáival üzente meg a csepelieknek. nem méltatja őket érvei megismertetésére.