Akik közelről ismerik, azok halk szavú háttérembernek tartják az Együtt-PM színeiben egyedüliként egyéni mandátumot szerző Szabó Szabolcsot. Kívülről érkezett a politikába, de igazi csepeli lokálpatriótaként, és egy jó csapattal sikeres kampányt vitt végig. Nem kisebb nevet vert, mint Németh Szilárdot, a rezsiharc főparancsnokát, Csepel polgármesterét- írja a HVG. A hetilap portréban mutatta be a rezsikommandós legyőzőjét.
Az idei országgyűlési voksolásra összevont csepel–soroksári körzet nem kis meglepetést tartogatott: az egyetemi katedrát mozgalmi aktivitásra cserélő Szabó Szabolcs, a baloldali összefogás színeiben induló, Együtt–PM-es jelölt legyőzte Németh Szilárd rezsibiztost, helyi polgármestert.
Többszöri lebukás és kényszerű beismerés után ma már tény: Ábel Attila, Csepel fideszes alpolgármestere, kommunikációs főnöke, a Fidesz kerületi elnöke a gazdája és szerkesztője a csepel.info nevű kerületi Fidesz szócsőnek. Ábel Attila az elmúlt napokban alaposan kimutatta foga fehérjét…
A velvet.hu értesülése szerint gázpisztollyal lőtt rá egy nőre, majd önmagára egy férfi a csepeli Damjanich utcában csütörtökön. A kiérkező mentők kórházba szállították a férfit és a nőt is.
„Igen, ismerem úgy ezt az alapítványt és az alapítvány összes dokumentumát, mint bárki más ebben a teremben,…én ezeket a dokumentumokat alaposan át is tanulmányoztam”
– Hová bújtatok? Hol vagytok ti, akik nekem az elmúlt négy évben oly sokat panaszkodtatok? Hol vannak, akiktől a fideszesek országszerte elraboltak trafikot és földet, piacot és céget? Hol vannak, akiktől elraboltak háromezermilliárd forint magánnyugdíjvagyont? Hol vannak a közmunkások? A devizahitelesek? Az állásnélküliek? A kikészített pedagógusok? A huszonhét százalékos forgalmi adót fizetők? A kirúgottak, megalázottak és kifosztottak? Hol vannak, akikért az elmúlt négy évben annyit írtam? Hol vagytok?!
FIDESZ-KDNP
Minden aktivistának köszönöm a kemény és kitartó munkát, a választóknak pedig köszönöm a szavazatokat.
Szabó Szabolcs, a kormányváltó baloldali demokratikus pártok csepeli és soroksári jelöltje az április 6-i országgyűlési képviselőválasztáson a 17-es számú evk-ban legyőzte Németh Szilárdot, Csepel eddigi képviselőjét, a kerület jelenlegi polgármesterét.
A választással kapcsolatos eredményekről, eseményekről, véleményekről