„Te sem hárítottad soha a felelősséget a körülmények adta kényszerűségre, hanem a legreménytelenebb időkben is az állampolgári jogegyenlőségért, a gazdasági, szociális és vallási egyenrangúságért, azaz az emberi méltóság védelméért száltál síkra.” – mondta Németh Szilárd Boldog Jerzy Popieluszko atyához intézett fohászában. (csepel.hu, 2014.03.24.)
Az a Németh Szilárd mondta ezt, akinek pártja és kormánya 2010-es hatalomra kerülése óta intézkedéseinek sorával sértette meg az állampolgári jogegyenlőséget, és lépésről-lépésre számolta fel a gazdasági, szociális és vallási egyenrangúságot az országban. Az a Németh Szilárd, aki országgyűlési képviselőként szavazataival mindehhez asszisztált, elősegítve ezzel Orbán Viktor autokráciájának kiépülését, hatalmának minden áron való meghosszabbítását célzó választási feltételek törvényi rangra emelését. Pedig éppen Jerzy Popieluszko mondta, hogy „Torz az az eszme, amely csak erőszakkal tud fennmaradni”.
Már pedig az, ami ebben az országban Orbán Viktor uralma alatt az elmúlt négy évben történt, az maga az erőszak. Igaz, fegyverek nélküli, vértelen erőszak. Kétharmados, fülkeforradalmi erőszak.
Miért használ a Fidesz annyi harcias szót, kifejezést politikai kommunikációjában, s miért nem tud az ellenzék hathatósan szembeszállni a kormánypárt becsmérlő szóáradatával? Kálmán László nyelvész szerint az ellenzéknek már rég meg kellett volna tanulnia jobban élni a tömegmédia korszerű eszköztárával, megújítani avítt stílusát. Elkötelezett demokrataként ugyanakkor taszítónak érzi a Fidesz nyelvjárását, nyelvészként pedig nem is tartja sokra annak szóvirágait.
Az április 6-i országgyűlési képviselőválasztással kapcsolatban egy hete közöltük a csepel-soroksári 17-es számú választókerület 19 jelöltjének névsorát, a jelölő párt nevét. Tájékoztatást adtunk a választással összefüggő legfontosabb tudni valókról is. Szerkesztőségünk megbízható forrásból megkapta a szavazólap mintáját is, most ezt mutatjuk be:
„Szégyentáblákat állítottak fel Csepelen”, a volt Görgey Artúr Általános Iskolánál, írja a csepel.hu. A táblákon lévő szöveg alatt „Budapest XXI. Kerület Csepel Önkormányzata” szerepel, tehát az önkormányzat mai fideszes vezetőinek a műve volt a táblák elkészítése, felállítása. A cikk alatt lévő (Csepel.info) szignó meg azt jelzi, hogy az önkormányzat hivatalos honlapja egy magát függetlennek valló, Ábel Attila alpolgármester által szerkesztett fideszes elkötelezettségű, időnként szélsőségektől sem mentes blogtól vette át az írást. Egyébként könnyen lehetséges, hogy a cikket maga Ábel úr írta, csak félt leírni saját nevét, félt a felelősségtől. Nem tudom, mindenesetre van az üggyel kapcsolatban néhány megjegyzésem.
Az Operaház előtt demonstrál vasárnap az ötpárti ellenzéki szövetség, pótolva a rossz idő miatt március 15-én elmaradt rendezvényét.
A demokratikus választás lényegét teszi kétségessé, hogy a regnáló miniszterelnök nem hajlandó vitázni kihívóival, illetve elzárkózik a nem kormánypárti sajtó elől. Ezzel ellehetetleníti, hogy az állampolgárok tájékozódhassanak az előttük lévő választási lehetőségekről, felmérhessék, melyek a lényegi kérdések és milyen jelentősége van annak, ha egyik vagy másik pártra szavaznak. Lényegében a szabad választás jogát csorbítja.
Miként többször megírtuk, Ábel Attila, Csepel fideszes alpolgármestere az egyetlen az önkormányzatnál, akinek jogerős bírósági ítélete van arról, hogy hazudott. Ez a tetten ért hazug jelenleg a városvezetés kommunikációs főnöke, szócsöveinek töltögetője és az általa tulajdonolt csepel.info köré gyűlt fülkeforradalmi falka főcsahosa a választásokhoz közeledve bepánikolt. Rémületét dr. Szabó Szabolcsnak, a kormányváltó baloldali ellenzék csepel-soroksári képviselő-jelöltjének várható győzelme, sikere váltotta ki. Szegény Ábel és állandó tettestársai nem találnak fogást az egyetemi adjunktuson, kreált őrületeik kivétel nélkül, sorozatosan zátonyra futnak. Ábel Attila kétségbe esésében most a legocsmányabb eszközhöz, az alantas ösztönök birizgálásához nyúlt. A csepel.infóban azzal szórakozik a hazug Ábel, hogy - idézzük: Szabó Szabolcs "szórólapjai azonban feltűnően eltérnek az ilyenkor megszokottól. A rózsaszín színvilág, a csókos száj, a szivárványos motívumok és a szintén rózsaszín háttér nyilvánvalóan nem férfiasságot hivatott kifejezni a politikus szórólapján. A stíluson kívül ráadásul semmilyen valódi politikai üzenet sincs rajta. Ha Szabó a választási kampány hajrájában 
Így nem lesz soha doktor Schmitt Pál:
Új átok honosodott meg Csepelen: „Segítsen téged a csepeli fojtogató, segítsen neked a Németh Szilárd!” A fideszes polgármester „szeretete” ugyanis sok tapasztalat, vélemény szerint romboló és fojtogató. Rengeteget tudnának beszélni erről a csepeli egészségügyi és művelődési intézmények egykori vezetői, az utcára tett (kirúgott), jól képzett szakemberek, de ők már sajnos évek óta nem láthatók. A polgármesteri „szeretet”, a vezéri „segítség” elüldözte őket Csepelről. A Csepel SC Béke téri stadionja és létesítményei azonban itt maradtak és így maradtak. Fejlesztési lehetőségüket elvette Németh Szilárd, mert a Csepel SC Alapítvány nem hajlandó önként és dalolva teljesíteni a halálos ölelést jelentő diktátumait. Németh Szilárdnak négy év sem volt elegendő rögeszméi megvalósításához, de most, uralkodásának végén – harcmodort változtatva – tombol. A Csepel SC-vel változatlanul nem boldogul. A főcsapás irányát a Béke térről áttette az Árpád utcába, Csepel másik legendás értékéhez, a Csepeli Munkásotthonhoz szeretne hozzáférkőzni. A képviselő-testület tegnapi ülésén – a szokásos pénzszórás mellett – a Munkásotthon irányításának Németh Szilárd általi bekebelezése volt a főmenü segítségnek, 30 milliós támogatásnak álcázva. A történtekről a 21. KERÜLETI HÍRHATÁR Diktálna az önkormányzat az alapítványnak címmel részletes tudósításban számolt be. Az írást változtatás nélkül közöljük: