„Ott, ahol kiiktatják, leépítik a demokratikus intézményrendszert, és ki lehet rúgni, embereket azért, mert valaki, valakinek nem tetszik, aztán a hatalmi rendszerben utána lehet nyúlni, és

ott, ahol akár odáig is el lehet menni a megtorlással, hogy elvonható egy rászorulótól a gyógyszertámogatás is csak a bosszúvágy miatt: ott már igen nagy a baj! 

Ezeket a megdöbbentő, felkavaró sorokat is olvashatjuk Horváth Gyula újabb, MORÁLIS című  cikkében, amelyet most is az önök figyelmébe ajánlunk:

"Azt mondom az ügyfeleimnek, hogy arra készüljenek a tárgyaláson, hogy az ellenfél akár hamis tanukat is állíthat azért, hogy előnyére befolyásolja a helyzetet." Ezt a mondatot mondta az egyik ügyvéd barátom a legutóbbi beszélgetésünkön, arra ösztönözve, hogy a politikai tervek megvalósítása során készülni kell a legváratlanabb, sokszor igaztalan és aljas támadásokra is. Ezen a gondolaton aztán hosszasan lehetett vitatkozni.

A vita abból adódott, hogy ugyan elfogadom a fenti gondolat igazságát egyes esetekre, de nem vagyok hajlandó azt az alapelvet magamévá tenni, hogy mindig és mindenkiről a legrosszabbra kell számítani, és akkor csalódás, megbántottság nem érhet. Azt főleg elutasítom, hogy minden emberről a rosszat feltételezzem, és ennek alapján állítsam fel életvitelemet. Azt gondolom, (és az elmúlt hatvan év tapasztalata ezt bizonyította a számomra) hogy az emberek túlnyomó többsége jó! Ez az alapelv teszi vidámmá, barátságossá, tartalmassá egy ember életét.

Az, aki mindig, mindenben a rosszat keresi, lehet, hogy nem lesz csalódott, mert körülbástyázza magát mindenféle védő elemekkel, de boldog se lehet. Mit ér ugyanis annak az embernek az élete, aki állandó gyanakvásban él? Mindenkiben ellenséget lát. Lehet, hogy néhány ellenséges csapást meg tud előzni, de óriási árat fizet érte. Gyanakvással, előítélettel és félelemmel kell leélnie az életét. Ez pedig az egyéniség minőségét sokkal inkább erodálja, mint egy-két csalódás. Úgy vélem nem tud szabadságban élni az ember akkor, ha állandóan attól retteg, hogy fejére esik egy tégla, megtámadják az úton, becsapják, esetleg megverik, gyermekét elrabolják. Nehéz persze ellenállni, amikor a társadalmi befolyás döntő mértékét uraló média és szórakoztatás ezt sugallja. Pedig, csak az önuralom és az egyéniség értékmérőjén alapuló befogadási szelekció lehet ellenfele ennek a beteges hajlamot indukáló folyamatnak.

Fiatal éveimben igen sokat hallottam az intést, hogy csak a politika közelébe ne keveredjek, mert az a becstelenség, a hazugság és a bűn melegágya. Nem fogadtam el ezt a sommás alapelvet, mert a politika másik oldalát is figyeltem, és az emberi csoportok szolgálatát is felismertem benne. Úgy gondoltam, hogy a politika is olyan, mint a társadalom, amelyiknek viszonyait leképezi. A társadalom, pedig az emberek közössége és ebből adódóan összességében és többségében jó. Amennyiben ez így van akkor viszont nem bűn, hanem érdem ezen a területen munkálkodni. Ez az alapelv határozta meg az életemet.

A közelmúlt eseményei azonban kikezdik a régi alapokon nyugvó magabiztosságomat!

Az utóbbi időszak eseményei alapos gondolkodásra sarkallnak. Abban a társadalomban, ahol valakit el lehet lehetetleníteni azért, mert másként gondolkodik, mint a hatalommal bírók, már nagy kérdéseket vet fel. Ott, ahol kiiktatják, leépítik az objektivitást szolgáló demokratikus intézményrendszereket, és ki lehet rúgni, embereket azért, mert valaki, valakinek nem tetszik, aztán a hatalmi rendszerben utána lehet nyúlni és akár odáig is el lehet menni a megtorlással, hogy elvonható egy rászoruló gyógyszer támogatása is csak a bosszúvágy miatt: ott már igen nagy a baj!

Ahol arról szól a közbeszéd, hogy egy gyilkost kiengednek az országból, egy magas rangú állami vezető meg hamis disszertációt írt, egy másik köztisztviselő pedig baráti kvaterkázáson vehet részt egy köztörvényes bűnözővel és akár politikai kérdéseket is hajlandó megtárgyalni vele, akkor nem alaptalan a kérdés feltétele: tényleg helye van a jóakaratú embernek ebben a közegben?

Kézenfekvő a mai hatalmi közbeszéd szlogenje, miszerint nincs olyan állama Európának, ahol hasonló dolgok elő ne fordulnának. Erre azonban kijelenthető: de olyan sincsen, ahol ezek a visszataszító jelenségek így egységesen, és visszataszítóan tolulnának felszínre, mint nálunk. Ebben az aspektusban egyáltalán nem meglepő, hogy az Európa Tanács "megfigyelés" alá vonja hazánkat. A megoldást mégsem az európai kontrol, hanem az önvizsgálat és a korrekció hozhatja meg ennek az országnak. Úgy kellene alakítani a sorsunkat, hogy elkerülhessük a nagyobb bajt. Ehhez pedig az udvariasság és a tolerancia már kevés.

Itt az idő megálljt kiáltani azoknak, akik félrevezetéssel és mézesmadzaggal próbálnak az emberek fölé kerekedni. Pontosan meg kell mutatni, hogy a jóakaratú emberek meddig hajlandók elmenni, és azt is, ahová már nem. Csak ez adhat garanciát ahhoz, hogy Magyarország meggyengült társadalmi immunrendszere, a vezetők és a nép bizalmi viszonya helyre álljon. Mindazok számára pedig, akik sandasággal közelítenek felé, legyen világosan érthető, hogy ebben a közegben nincs esélyük az érvényesülésre. Talán utána mindannyian jobbkedvűek lehetünk.

HORVÁTH GYULA

Forrás: a szerző blogja