Pontosan száz évvel ezelőtt, 1920. március 14-én avatták fel a Csepeli Munkásotthont, a mai Árpád utcai ház elődjét. Az intézmény kulturális, társadalmi, közéleti, történelmi jelentősége Csepel és az ország életében is meghatározó volt, és az maradt a mai napig. 

Készülve az ország-, világszerte ismert, elismert, megbecsült, többszörösen kitüntetett intézmény centenáriumi ünnepségére, arra vállalkoztunk, hogy öt folytatásban megpróbáltuk feleleveníteni a küzdelmes, de mégis nagyszerű, ma is élő kulturális értékeket és hagyományokat teremtő évszázad néhány, általunk fontosnak tartott történését, az intézmény létrejöttének kezdeteitől napjainkig.  

Az első részben, A KEZDETEK ÉS AZ ELŐZMÉNYEK címmel 1903-ig mentünk vissza az időben. Akkor alakultak meg a csepeli munkások helyi szervezetei, amelyek éveken át a helyi Niederkirchner-, Molnár-, Pickerman-féle vendéglőkben élték szervezeti életüket. széles körű gyűjtés után vásárolták meg  „az Árpád utca és a József utca sarkán lévő földszintes nagy épületet, a volt Saufner-féle vendéglőt – Munkásotthonnak”. Az érdeklődéshez és az igényekhez képest gyorsan szűknek bizonyult ez a hely is. Munkásszövetkezetet alapítottak, újabb gyűjtést indítottak, hogy felépüljön a végleges munkásotthon. Mint oly sokszor a későbbiekben, már a kezdeteknél is közbeszólt a történelem, jött az

akkor még nagynak nevezett első világháború. A világégés befejezése, az 1918-as őszirózsás forradalom és az 1919-es kommün bukása  után, az ellenforradalom tombolása, Horthy Miklós kormányzóvá választása (1920. március 1.) után érkeztek el a Diebold Hermann tervei alapján, a pesterzsébeti Bocsák János építőmester irányításával folyt építkezés befejezéséhez, a Munkásotthon felavatásához, megnyitásához.

Sorozatunk második részében az 1945-ig tartó időszakot elevenítettük fel dióhéjban. A sikeres, tömegeket vonzó kulturális rendezvények, a munkásönképzés, a baloldali értékek terjesztése ritkán volt zavartalan 25 év alatt. Miként megírtuk, a Csepeli Munkásotthont a főjegyző, a nyilasok és a nácik is el akarták venni a csepeliektől és a munkásoktól. A rekvirálás csak részleges eredményeket hozott a helyi és országos hatalmasságoknak, és nem rendítette meg a Munkásotthon vonzó népszerűségét a csepeli konkurencia, az 1928-ra felépült és megnyitott kultúrház sem. A Csepeli Munkásotthon a megalakulását követő évektől kezdve, a folyamatos jobboldali támadások, jogi eljárások ellenére, kulturális programjaival, a társadalmi, politikai küzdelmek között, a csepelieket szolgálta. A II. világháború végére azonban elvették a csepeli emberektől. Csak a kerület 1945. január 9-i felszabadulását követően folytathatta  munkáját, harcát a csepeliek felemelkedéséért. 

Sorozatunk harmadik része pontosan ezt a felemelkedést, újjáépítést foglalta össze Felszabadultan: A romoktól a csillagokig - otthonosan a csepeli tehetség, tudás és kultúra világában címmel.

A legendás, nagy sikerek évtizedei és vészjelzés a száz éves Csepeli Munkásotthonban: ez volt a címe sorozatunk negyedik részének, amelyben az újjáépített és 1968-ban átadott, ma is látható intézmény életének fontosabb állomásait mutattuk be az 1990-es rendszerváltásig. 

A visszaemlékezés záró részét, a rendszerváltást és az utána következő 30 évet is magába foglaló részt a következő címmel ajánlottuk olvasóink figyelmébe: Vesztére törtek, de mégis él! Éljen soká a Csepeli Munkásotthon!

Ma is ezt kívánjuk: Éljen soká a 100 éves Csepeli Munkásotthon!

Valamennyi résznél Drucker Tibor:  A Csepeli Munkásotthon története, a Csepeli Munkásotthon Alapítvány kiadása című kötetére (Budapest, 2000) és  a Csepeli Munkásotthon Alapítvány honlapjára: https://www.csepelimunkasotthon.hu/index_main.html alapoztuk összefoglaló írásainkat

Blogunk több tucat cikke, amely a Csepeli Munkásotthonról szól, ITT OLVASHATÓ