Vitézy Dávid február 1-től lesz a Budapest Fejlesztési Központ (BFK) vezérigazgatója. Facebook bejegyzésében közlekedési szakemberként  a szerinte esedékes közlekedési beruházásokról ír elsősorban, ezeken belül is főleg a vasút és a HÉV-vonalak fejlesztéséről

Blogunk elöljáróban csak emlékeztet: az idén lesz 45 éve annak, hogy az akkor (1975-ben) illetékes vezetők bejelentették: a csepeli HÉV egészen a Kálvin térig fog járni. Logikusnak, hihetőnek tűnt az ígéret, hiszen  már beindult a metró a Déli pályaudvar és az Örs vezér tere között, és  a láthatáron volt a 3-as metró Újpest valamint Kőbánya-Kispest között, benne a Kálvin téri állomással. Vezetők jöttek, mentek, évtizedek múltak, újabb és újabb generációk cseperedtek fel, rendszerek változtak, de az ígéret úgy 3-5 évente, különösen választások környékén újra és újra elhangzott. A csepeli HÉV végállomása 2020-ban is Boráros téren van...

Most nincs választás csak egy új szervezet és egy új, szakmailag igen jól felkészült vezető lép a színre. 

Vitézy Dávidot, a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) korábbi vezérigazgatóját kérte fel Fürjes Balázs, Budapest fejlesztéséért felelős államtitkár a most létrejövő Budapest Fejlesztési Központ (BFK) vezetőjének. Vitézy elfogadta a feladatot, és egy hosszú Facebook-posztban írt arról, milyen fejlesztéseket tart a legfontosabbnak a fővárosban. Természetesen közlekedési szakemberként elsősorban a szerinte esedékes közlekedési beruházásokról ír elsősorban, ezeken belül is főleg a vasút és a HÉV-vonalak fejlesztéséről.

„Milyen fejlesztéseket jelent ez konkrétan? A vasút bekapcsolását Budapest vérkeringésébe, a

A dolgozók szervezettsége ma Magyarországon 5-7 százalék lehet. Ez 1921-ben, a Bethlen-Peyer Paktum napjaiban 30 százalék volt! Mi van itt? Mi lett itt? Miért?

Stróbel Antal 1870-ben egyesületet alkotott Pesten „a Magyar Vasúti Kocsigyár vasmunkási fizetéseiből eszközölt nem méltányos levonások elleni fellépés céljából”, de "izgatása" miatt kirúgták. Amikor a „schweiczini” gyárba felvették, volt igazgatója utána nyúlt, és ismét kirúgták. Ebből munkabeszüntetések lettek, a tőkés vállalatok a József külvárosi kapitányságon tettek panaszt, mire is Stróbelt lefogták. A magyar, a belga, a svájci gyárak segédei erre beszüntették a munkát, sőt a kapitányság elé vonultak, de ekkor három század katona jő, s később lovasság is. Összecsapások voltak, sérülések is estek, de végül Stróbel szabadságra jutott. Minderről az akkori Arany Trombita tudósított.

Hét év múlva, 1877-ben a vas- és ércmunkások március 4-én a Beleznay-kertben összegyülekezve elérkezettnek látták a pillanatot, hogy szaktársulatot (szakszervezetet) hozzanak létre. Közleményt adtak ki, amelynek első szavai ma is kulcsszók lehetnének; „Nyilvánosság elé terjesztjük…” Újabb hét év múlva, amikor a kovácssegédek léptek a cselevés síkjára, már a szakma 80 százaléka sztrájkolt. Követelték a

Üresen állt heteken keresztül a Jahn Ferenc Dél-pesti Kórház kardiológiai osztályán több kórterem is – értesült a Magyar Hang. Információk szerint a háttérben ápoló- és orvoshiány állt. Az ügyet igyekeztek „házon belül” tartani, miután azonban elküldtük kérdéseinket az intézménynek, újra irányítottak betegeket az addig nem használt ágyakba. Pedig a szakemberhiány érdemben nem javult.

A szakápolók és orvosok hiánya nem egyedülálló jelenség. A Magyar Hang információi szerint múlt év decemberében azonban olyan szintűvé vált a probléma, hogy jobbnak látták, ha az I-es Belgyógyászati Osztályon – ahol a kardiológia és az angiológia működik – néhány kórterembe inkább nem fektetnek betegeket. (Akkoriban egyébként a Magyar Narancs is írt arról, hogy értesüléseik szerint a nővérhiány miatt be akarták zárni a belgyógyászat egy részét.)

Az intézkedést nem verték nagy dobra. A Magyar Hang úgy tudja hogy

Borbély Lénárd, Ábel Attila és Németh Szilárd. Felmondták a korábbi önkormányzati vezetés és a Csepeli Munkásotthon Alapítvány közötti együttműködést, a csepelieket szolgáló legendás  kultúrház anyagi támogatását, és még az oktatási intézményeket is kitiltották a kultúra csepeli fellegvárából

"A csepeli fideszesek  hatalomra kerülésük óta – szerintem –, inkább romboltak, mint építettek a helyi kulturális területen is. Tíz éve, már az alakuló ülésen megszüntették a Csepel újságot, amely például havi kulturális mellékleteivel is hozzájárult a csepeli kulturális élet fejlődéséhez. Felszámolták a televíziós műsorszolgáltatást Csepelen, valamint a Csepeliek Művelődéséért Közalapítványt.

A kulturális intézmények feletti hatalom megszerzése érdekében likvidálták a Csepeli Művelődési Központot, dicstelenül szélnek eresztve az intézmények közalkalmazottait. Leállították a Csepel Galéria és Helytörténeti Gyűjtemény tevékenységét, ez utóbbi csak 2014-ben kezdte meg újból munkáját. Felmondták a korábbi önkormányzati vezetés és a Csepeli Munkásotthon Alapítvány közötti együttműködést, a csepelieket szolgáló legendás  kultúrház anyagi támogatását, és még az oktatási intézményeket is kitiltották a kultúra csepeli fellegvárából" - mondta pontosan öt éve kritikus írásában VOX. Nézzük meg, változott-e valami azóta.

Horváth Gyula ellenzéki (DK-s) képviselő Borbély Lénárd szavairól: A polgármester a cikkében bízik benne, hogy „az ellenzéki képviselők nem fognak zsigerből mindenre nemet mondani…” Bizonyára nem! De ennek megvalósulását kétféleképpen lehet elérni: 1.:(mint látjuk) egyes képviselők „megvételével”. (Ezek azonban nem stabil támaszok! Ha baj lesz, elsők között fogják hátba támadni „jótevőjüket”). 2.: A kipróbált demokratikus rendszer visszaállításán kéne gondolkodni. Olyan rendszeren, ahol nem ingerlik a lakosság felét reakciósok, nacionalisták, fasisztoid múltúak, idegen kötődésűek emlékhelyeivel. Olyan rendszerben ahol a tájékoztatás, a vita, és a többségi döntések lesznek a mérvadóak, a korifeusok diktátuma, az ellenzékiek átverése, kijátszása helyett...

Szombat délután a Városgazda munkatársa a házam előtt az utcán, nagy „jó napot kívánok” köszöntéssel a kezembe nyomja a Csepeli Hírmondót! Ritka esemény ez a minálunk, mert ez idáig nem volt jellemző. Sem az, hogy adták, sem az, hogy elfogadtam!

Végiglapozva az újságot kerestem az írást, amiben gyaláznak, igaztalan állításokkal ócsárolnak engem, és ellenzéki társaimat.

Azt állította Orbán Viktor miniszterelnök (a Kossuth rádiónak adott szokásos interjújában), hogy Európában azért nem beszélnek nyíltan Soros maffiaszerű hálózatáról, mert erősnek látják, és félnek tőle. „Engem nyolcszor öltek meg ezek az újságírók, álcivilek, én már nem félek ettől, mert ismerem”.

Ezzel szemben a tény az, hogy se egyszer, se nyolcszor nem ölték meg a magyar miniszterelnököt újságcikkekben, még akkor sem, ha ő esetleg ezt keresztre feszítésként élte meg. Azt állítani pedig, hogy Európa többi politikusa nem szokott hozzá a sajtó vagy a civil szervezetek bírálataihoz, sőt fél tőlük, és ezért nem meri fölemelni a szavát Soros-Lucifer ellen, enyhén szólva is abszurdum. Legföljebb ők nem közpénzből finanszírozott Soros elleni lejárató hadjárattal, valamint a média és a civilek megrendszabályozásával válaszoltak a kritikákra, mint Orbán. Akkor ki is itt a gyáva?

Lehullott a lepel, amikor Borbély Lénárd csepeli polgármester kénytelen volt elismerni, hogy Radnóti Miklós szobrát és emlékét a Radnóti Miklós Művelődési Ház előtti téren meggyalázták, kiforgatták, a helyére tett Wass Albert szobráról pedig nem voltak hajlandók egyeztetni a csepeli lakossággal. Erről, persze mélyen hallgat a CSH...

Ami a Csepeli Hírmondó (CSH)  január 15-én megjelent 1. számából kimaradt, azt mi közzétesszük, ami megjelent, arról elmondjuk véleményünket. 

Új év, régi szereplők, változatlan felfogás, egyoldalú tartalom. Nem változott tehát semmi a Csepeli Hírmondóban és háza táján. Ismét fontos témák, események maradtak ki a lapból: január 9-én szabadult fel Csepel a náci német megszállás és a magyar nyilas uralom alól; év végén, az eddig jóváhagyott 4,5 milliárd mellé további 370 milliót kapott Németh Szilárd birkózóalapítványa, a Hollandi úti birkózócsarnok és akadémia felépítésére; a kormány elfogadta a főváros feltételeit a budapesti atlétikai VB megrendezéséhez; 70 éve lett Csepel a Főváros része; ismét hosszú sor volt az Ökumenikus Segélyszervezet karácsony előtti héten rendezett csepeli szeretetvendégségén; csőtörés volt január 8-án a Kiss János altábornagy utcában stb.

Véleményünk a cikkekről:

Ronda ügy, csúnya vége szokott lenni az ilyesminek a magyar történelemben. De a magyar kényúr jellemzője, hogy soha nem tanul semmiből, viszont megbízhatóan nagyképű és arrogáns – ezért esik pofára. Kár, hogy ebbe aztán a polgárok igen nagy számban szoktak belehalni. De egyelőre még tetszik a sokadalomnak – jaj de jó, hogy megmondta a cigusoknak, meg a melegeknek meg a börtöntöltelékeknek meg a világnak

Az, hogy a zsebduce megint nyomja a nyilaskás szövegét (Andrassew Iván barátunk szép szavával élve), abban sajnos már semmi meglepő nincs.

Nekünk egy egyre inkább fasiszta tempóban masírozó vezérecske jutott, aki nyíltan cigányozik és kicsit kódoltabban, de igen jól érthetően zsidózik – és a pávatánc sasszéi között, ha megkérdeznéd, zsebre dugott kézzel vigyorogva letagadná, miközben jobbágyai körötte lelkesen somolyognának és okosan bólogatnának, bár a többség nyilván azt sem tudná, miről van szó.

Ronda ügy, csúnya vége szokott lenni az ilyesminek a magyar történelemben. De a magyar kényúr jellemzője, hogy soha nem tanul semmiből, viszont megbízhatóan nagyképű és arrogáns – ezért esik pofára. Kár, hogy ebbe aztán a polgárok igen nagy számban szoktak belehalni. De egyelőre még tetszik a sokadalomnak – jaj de jó, hogy megmondta a cigusoknak, meg a melegeknek meg a börtöntöltelékeknek meg a világnak. Éljen és virágozzék a rasszizmus és a nacionalizmus, beh szép is ez!

De van ám ennél durvább is.

Ha nem tapasztalod meg azt a felszabadító érzést, hogy a fájdalmad megosztható, s a traumáddal nem vagy egyedül, akkor bezáródsz, megkeményedsz. Nálunk, Magyarországon  ez történt, ez történik. És hogy ne maradjon így, abban sokat segíthet, ami most Pokornival történt...

Karafiáth Orsolya írását változtatás nélkül ajánljuk olvasóink figyelmébe:

Pokorni Zoltán megrendülését álságosnak nevezte egy neves újságíró, szerinte a polgármester csak úgy tesz, mintha újdonság lenne számára a nyilas nagyapjának rémtettsorozata, s valójában színjáték csupán a családi szennyesből előkerült borzalomra reagáló sokk. Merthogy elképzelhetetlen, hogy családban élve ne szerezzünk tudomást a múltról, vagy legalább ne érezzük meg, ha valami nagyon nem stimmel.

Mintha a szerző nem Magyarországon élne. Abban az országban, ahol a rendszerek és kiszolgálóik örök körforgásban voltak/vannak, ahol a háborúk és forradalmak történeteiről sosem lehetett őszintén beszélni. Ahol az árulások és megalkuvások rendre rejtve maradnak, elkenődnek, bagatellizálódnak. Közeli példákból tudom, hogy igenis létezik az önmagába záruló hallgatás.

Én is keveset tudok a családomról, a legviccesebb esetet megírtam egy könyvemben is, idézek belőle:

Zámbó Imrét 2001. január 20-án helyezték örök nyugalomra a Csepeli temetőben, ahol sokezres tömeg gyűlt össze, de csak akkor róhatták le kegyeletüket, amikor a család tagjai már távoztak a helyszínről.

A Király koporsóját két fekete ló húzta hintó vitte a gyászszertartásnak helyet adó kerületi görögkatolikus templom kertjétől a temető főbejáratának közelében lévő sírhelyig. A könnyűzenei szakma nevében Kozso mondott búcsúbeszédet.

A II. világháborúban, a náci németek és a magyar nyilasok által megszállt Budapest 1944 decemberében a szovjet Vörös Hadsereg  ostroma alá került. 75 éve, 1945. január 18-án fejeződtek be a harcok a körülzárt Budapest pesti oldalán

A szovjet csapatok 1944 szeptemberében léptek a trianoni Magyarország területére, és viharos gyorsasággal közeledtek a főváros felé. Horthy Miklós kormányzó októberben megpróbált kiugrani a háborúból, de a rosszul szervezett, előkészítetlen kísérlet kudarcba fulladt.

Az országot megszálló németek Horthyt lemondatták, a hatalmat átvevő nyilasok pedig el voltak szánva arra, hogy a végsőkig folytassák a harcot. Adolf Hitler 1944. december 4-én a magyar fővárost “erőddé” nyilvánította, és elrendelte, hogy Budapestet házról házra harcolva kell védeni, a “szovjet csapatok sírjává kell változtatni”. Hitler a szovjet csapatokat a Kárpátokig visszavető ellencsapásról fantáziált, a cinikus birodalmi főmegbízott, Edmund Veesenmayer pedig azt mondta: tízszer is leromboltatja Budapestet, ha ezzel egy napig is késlelteti Bécs ostromát.

Tudom, hogy Ferenczi Krisztina a magyar oknyomozó újságírás papnője. Alázata, elhivatottsága, munkabírása tette azzá. Tudom, hogy eltökélten képviselte és kereste az igazságot és tudom, hogy tudta is, mit keres. Tudom, hogy olyan riportokat és könyveket hagyott maga után, amelyekből az Új Magyar Köztársaságban majd tanítani fogják, hogyan lehet alkotmányosan és törvényesen elpusztítani a demokráciát.Tudom, hogy fiatal lány kora óta verseket írt, első kötetének a kiadásán dolgozott. Tudom, hogy családregényt akart írni, abból forgatókönyvet, egy filmről álmodott, amelyben eljátssza saját magát, mert tudom, hogy színésznő volt és szeretett magára színésznőként gondolni. Akkor is, amikor maffiavezérekkel beszélt, utánuk nyomozott. Élvezte a szerepet, hogy szituációban van és látja magát kívülről is. Tudta, hogy amikor elhajt Mészáros Lőrinc portájától jogosan hajolhatna meg és arathatna tapsvihart, bár nem látta senki. Éppen ezért ejtett rabul Teknős Miklós fotója.

Van egy fotó. A színésznő a kifagyott mezőn vág át, tart valahonnan valahová. Háta mögött bármelyik település határára jellemző buckák, csenevész fák. Kijelölt ösvény nincsen, előtte nem járt arra senki, a jeges fűben

A Palkovics László vezette minisztérium propagandistái már azt sem tudták, mit mondjanak, hogy elfedjék a tényeket...

A Népszavához a hétvégén eljutott egy prezentáció arról, milyen javaslatot tett a kormány az Európai Bizottságnak a 2021 és 2027 között Magyarországnak járó EU-támogatásokról, és hogyan térítenék el az EU-pénzeket Budapesttől. Az anyagról hétfőn részletes írást közöltünk. Hétfő délutánig a kormány és a pártsajtó álláspontja az volt, hogy nincs ilyen javaslat (a hirado.hu-n e sorok írásakor is olvasható: a hír nem, csak a „cáfolat”, ami a sajtóban nem számít bevett eljárásnak), a Népszava közlése alaptalan.

Estére a kormányzati megközelítés oda módosult, hogy mégiscsak van javaslat, de Budapest „prioritásként” szerepel benne. Utóbbi nem igaz: Budapestet említik ugyan, de nem prioritásként.

Nyilván az lett volna a legegyszerűbb, ha

Gergely Zsófia, a cikk szerzője. Nélküle még ma is titokban tartanák a sikkasztást

Hol volt, hol nem volt egy tanár, akire azért ragadt iskolájában a „fideszes tanár úr” címke, mert köztudott volt a kormánypárti kötődés, ami posztot is hozott: az V. kerületi önkormányzat egyik bizottságában is ott csücsült, mint a Fidesz–KDNP delegáltja. Utólag persze megaciki, hogy pont a jogi bizottságba tetszettek berakni, hiszen ezzel paralel elkezdte megpumpolni az iskolai alapítvány rá bízott pénzét. Tudják, amit a sok hülye szülő, meg öregdiák összedob, hogy a gyerekeket majd ebből vigyék kirándulni, meg az állatkertbe.

A tanár úrnál volt a bankkártya, simán csapolhatta a közöst, csak akkor tűnt fel a hiány a suliban, amikor több mint 3 millió hiányzott.

És mit csinált az iskola? Gyorsan szabadságra küldték, majd eltüntették, ráadásul a többi kollégájával aláírattak egy titoktartási nyilatkozatot, nehogy már kitudódjon. Mégis így lett, mert akadt egyetlen egy tanár, aki

Csepel és Soroksár országgyűlési képviselője, dr. Szabó Szabolcs elemzést és kemény bírálatot írt az orbáni politika, retorika újabb elborzasztó, rengeteg társadalmi veszélyt hordozó eleméről. A következőkben ezt ajánljuk olvasóink figyelmébe:

Úgy látszik nem működik már elég hatékonyan a migránsellenes Fideszes kommunikáció, így keresni kezdték azt a társadalmi csoportot, aki ellene hatékonyabban lehet hergelni az embereket. Nagyon sajnálatosnak tartom, hogy ennyire képesek csak a Fidesz kommunikációs gurui, azt meg különösen veszélyesnek tartom, hogy a cigányok kerültek a fókuszba. Ha ezen a trekken marad Orbán és a Fidesz, akkor sokkal nagyobb és mélyrehatóbb károkat fognak okozni, mint amit az elmúlt években a „migránsellenes” kampány okozott.

Mi történt? Nem is oly régen kezdte el Horváth László (aki valamiért csak „Horváth Laci”-ként nevezi magát a hivatalos Facebook oldalán) heves megyei Fideszes képviselő, aki a gyöngyöspatai iskolai szegregációs per kapcsán kezdett el valótlanságokat terjeszteni. Azt állította, hogy bele fog rokkanni a település, ha ki kell fizetnie a jogerős döntés miatt a szegregált iskolába kényszerített cigányoknak megítélt 100 millió forintot.

Fújhatják? Kövér László a Fidelitas kongresszusán. A Fidesz ifjúsági szervezete elő is állt egy nagyszerű ötlettel: neked van már szelfid Kölcseyvel? 

Régóta tudható, hogy a fiatal demokraták pártnevében sem a jelző, sem a jelzett szó nem fedi a valóságot, ám a kormányzó elit csak az önkormányzati választások után kezdett riadozni attól, hogy a fiatalok között növekvő mértékben illanhat el a sármja.

A demokráciát illetően a félelmeket továbbra is átengedi az ellenzékének. L. Simon László egyenesen azt mondta, hogy sajnos éppen az egyetemisták, tehát a jövő véleményformálói igyekeznek távol tartani magukat a Fidesztől, ezt az ő 2002-ben született lányától tudja, akinek

1.) A KEZDETEK ÉS AZ ELŐZMÉNYEK

Március 14-én lesz 100 éves a Csepeli Munkásotthon. Készülve az ország-, világszerte ismert, elismert, megbecsült, többszörösen kitüntetett intézmény centenáriumi ünnepségére, arra vállalkoztunk, hogy az ünnepség időpontjáig megjelenő  írásokban megpróbáljuk feleleveníteni a küzdelmes, de mégis nagyszerű, ma is élő kulturális értékeket és hagyományokat teremtő évszázad néhány, általunk fontosnak tartott történését, az intézmény létrejöttének kezdeteitől, a kezdetek körülményeitől napjainkig.  

Még 1903-ban kezdődött. Akkor alakultak meg a csepeli munkások helyi szervezetei, amelyek éveken át a helyi Niederkirchner-, Molnár-, Pickerman-féle vendéglőkben élték szervezeti életüket. Öt évvel később azonban felmerült egy munkásotthon építésének terve. Vásároltak is egy telket a munkások, kiskereskedők, ÁFOSZ tagok,stb., által összeadott pénzből. Három év kellett azonban a Munkásotthon Szövetkezet megalakulásához.

A szövetkezet  alakuló ülésén elsősorban Népszava előfizetők és szocdem párttagok vettek részt. Ekkor kezdődött az évekig tartó gyűjtés, amelyet az első világháború kitörése is megnehezített, sőt egy időre meg is szakított. A munkások művelődési igényeinek erősödése azonban segített. A Munkás Műkedvelők Szövetsége 1915-ben a Zsilip-erdőben nagyszabású erdei ünnepséget szervezett, ahol a sok ezer munkás mellett megjelentek a kulturális csoportok tagjai, a helyi szakszervezetek, Dunaharaszti, Erzsébetfalva, Kispest, Soroksár és Újpest szociáldemokrata pártszervezeteinek képviselői is.

Folytatódott a gyűjtés – a Csepeli SZDP például évente 600 koronát

Csepelen egy hete Wass Albertet akarták tisztára mosni idős kormánypárti urak. Botrány lett belőle. Néhány napja  ifjú kormánypárti ficsúrok a magyar történelem legsötétebb fejezetének átírására tettek kísérletet. Botrány lett ebből is

Nem sok szót érdemelne a Fidelitas hangja, ha az nem a Fidesz hangja volna; nem annak az emlékezetpolitikának a része, amelyet a hatalom a világháborús magyar felelősséget elsikáló emlékművekkel, szobrokkal, a Horthy-rendszer rehabilitálásának szándékával gyakorol.

A szovjet csapatok doni áttörésének 77. évfordulójára emlékezett  a Fidelitas. A vereségre, aminek következményeként

A gyászoló család tájékoztatása szerint Imre Erzsébet, az egykori Csepel újság volt munkatársa, Csepel díszpolgára életének 82. évében január 3-án elhunyt. Temetése 2020. január 17-én, pénteken 14 óra 15 perckor lesz a Csepeli temetőben

Imre Erzsébet ezer szállal kötődött Csepelhez. Mint oly sokan, pályája elején ő is a gyárban dolgozott, és a munka mellett tanult, így szerzett diplomát az ELTE Bölcsészettudományi  Karán.  A Csepel Vas- és Fémművek Szerszámgépgyárából érkezett a Csepel újsághoz. Ott évtizedeken át tudósított a munkások, technikusok, mérnökök, az alkotó emberek életéről. Több százan voltak és lehetnek még most is közöttünk olyanok, akiknek nevét, gondolatait Erzsike, az Imre Erzsike - mert így ismerték a legtöbben - örökítette meg. Később mások is felismerték semmihez sem hasonlítható munkabírását, pontosságát, és így lett a Hírlapkiadó Vállalat Központi Sajtószolgálatának munkatársa.

A rendszerváltás után 1995-ben újraindult Csepel újság ismét számíthatott cikkeire, és ő fáradhatatlanul adott hangot a munkahelyüket elvesztő, csepelieknek és  az ismét talpra álló, magukra talált munkásembereknek. Bölcsészként avatott tollal írt Csepel történelméről, az innen indult művészekről, a magyar irodalmi örökségről, emlékeztetett helyi, valamint országos történelmi jelentőségű eseményekre, személyekre, és bírálta a hétköznapok fonákságát.

Pályája során

Akik akkor túlélték: magyar, német és olasz hadifoglyok a Don-kanyarnál 1943 januárjában

Horthy katonája címmel írt cikket tegnap, a doni katasztrófa, a 2. Magyar Hadsereg pusztulásának 77. évfordulóján Horváth Gyula. A felkavaró, megdöbbentő publicisztikát változtatás nélkül közöljük:

Vidéken egy panzió által szervezett disznóvágáson különleges élményt jelent. Most is, - úgy, mint az ilyen eseményeken lenni szokott, amikorra a korlátlan étel, és italfogyasztás már elérte célját – akad olyan, aki produkálja magát. Most egy húszas évei közepén járó fiatalember ugrott oda a cigányhoz, és a fülébe ordította nótáját!

„Horthy Miklós katonája vagyok!...” Húzzátok!

A prímás, fagyos tekintettel húzta! A bőgősnek, és főleg a cimbalmosnak viszont, igen nehezére esett a hangszerét a nótához igazítani. Vágták a pofákat, csavargatták a fejüket! Pedig tudták, hogy ez a kuncsaft többet dug majd a prímás zsebébe, mint a máshol dukáló ezres. A testbeszédükön az látszott, hogy őseik fájdalma ül a lelkükre!

Az „úri közönség” hallgatott! Úgy tett, mintha