Fehér lova még nincs Orbánnak, de a minta 99 éve adott: "Tetemre hívom itt a Duna partján a magyar fővárost: ez a város megtagadta ezeréves múltját, ez a város sárba tiporta koronáját, nemzeti színeit és vörös rongyokba öltözött." (Részlet Horthy Miklós köszöntő beszédéből az 1919. november 16-i budapesti bevonulásánál)
A minap külföldi voltam Budapesten. Egy városnéző séta keretében a belvárosi cukrászdák, nevezetesen a Gerbeaud történetével ismerkedtem, sokadmagammal. Caplattunk az idegenvezető után, és igyekeztünk rácsodálkozni annak a városnak a titkaira, ahol már hosszú évtizedek óta élünk. Azt próbáltam megfejteni, miért szeretik annyira ezt a várost a külföldi barátaim. Ők csak azt látják, amit egy városnéző sétán vagy a buszokon megmutatnak nekik. Csak azokba az éttermekbe térnek be, amelyeket az útikönyvek favorizálnak, és azt mondják, a magyar fővárosra kitehetnénk a táblát: hungarikum.
Azt viszont egyáltalán nem értik, mi az oka annak, hogy egy ilyen szép városban morcosak az emberek, minden szíre-szóra egymásnak esnek, és még véletlenül sem kérnek elnézést, ha
Az idei magyarérettségi szövegalkotás részében (választható) feladat volt József Attila Fiatal életek indulója és Szabó Lőrinc Szegénynek lenni s fiatalnak című versének összevetése.
Tényleg lenézik az embereket Csepel mai városvezetői. Erről mélyen hallgat Borbély Lénárd polgármester és Ábel Attila alpolgármester,valamint az általuk dirigált papagáj kommandó
Vagy fél éve írtak arról, hogy hatalmas a kétségbeesés, amiért nem akarnak föltöltődni az önkéntes századok szerte az országban. Falusi polgármester barátom mutatta a neki küldött fölszólítást, hogy a hadügynek időben le kell jelenteni minden falunapot, búcsút, körmenetet, lepényevést, zsákban futást, hogy a bágyadt, fantáziátlan toborzósátrakkal ki tudjanak települni a frusztrált egyenruhások a maguk nyalka verbunkjával.
„Intellektuálisan üres, morálisan értékelhetetlen,… bal bunkó” lettem, no, nem egyedül, hanem 2,96 millió magyarral együtt. Legalábbis Kövér László, Magyarország parlamentjének frissen megválasztott elnöke szerint, aki az MTI-ben megjelent interjújában mondta ezt, rólam, rólunk; mindannyiunkról, mindazokról, akik nem a Fideszre szavaztak.
Átfogó, befogó. Befogod? - Marabu karikatúrája
Ezt tették velem, ezt kell megérnem?
A naptár 1968 májusát mutatta. Nyugat-Európa a jóléti államok fénykorát élte, a világháború utáni generáció viszont a kialakult kereteket feszegette. A forrongó tavasz a párizsi egyetem nanterre-i fakultásáról indult. A diákok radikális egyetemi reformokat követeltek, és hevesen támadták a fogyasztói társadalmat.
Május 3-án a Sorbonne diákjainak egy része szolidaritást vállalt a nanterre-iekkel, a diákszervezetek lecsillapítására a rendőrséget hívták ki. Közelharc vette kezdetét a hatalom és a lázongó ifjúság között, a város hadszíntérré vált, barikádok és felszedett utcakövek, betört kirakatok és
Díszszemle, vigyázz! Ne balra nézzenek! Fogadás jobbról (a Fideszből)!
Bensőséges riportot készített a The Washington Diplomat Szabó László washingtoni nagykövettel és feleségével, Szeverényi Ivonnal. A család már berendezkedett az amerikai fővárosban, és megtudjuk, hogy házuknak úszómedencéje is van. Szabó nagykövet és a párja mindketten orvosok, Debrecenben végeztek 15 év különbséggel.
A rendszerváltás időszakában az új képviselő-testület úgy gondolta, hogy a régi sémákat elvetve egészen újat alkot. A legnagyobb szálkának a gameszt találták a tanácsi rendszert leváltó csepeli képviselők. Úgy vélték, hogy a szocializmus központosított irányítását, és bürokráciáját megtestesítő szervezetre semmi szükség. Azokat a feladatokat, amik az önkormányzatnak és intézményeinek működtetéséhez szükségesek egy ilyen szervezet nélkül, elsősorban a magánvállalkozások teljesítőképességére alapozva kéne „kiszervezni”!
Májussal vége lett a meghosszabbított kilakoltatási moratóriumnak is, ezért újra családok ezreit fenyegeti az utcára kerülés. Közülük a legnagyobb csoportot továbbra is az egykori devizahiteleseknek az a része jelenti, akiken nem segítettek az állami mentőövek. Ők még mindig több tízezren vannak annak ellenére, hogy bankok számára sokuk már eltűnt a rendszerből. De nem csak a bukott hitelesek tarthatnak a kilakoltatástól, budapesti önkormányzati szociális bérházból is hontalanná válhatnak családok egyik napról a másikra.
Az ellenzék parlamenti részvétele csak akkor nem lesz az Orbán-rendszert igazoló bohóckodás, ha az ellenzéki politikusok munkája a parlamenten kívül szerveződő társadalmi és politikai ellenállás, a választóik felé irányul...
A csepeli fideszesek megtalálták barátjukat, - mint zsák a foltját - Minszkben, ahol együttműködési megállapodást kötöttek a Partizán kerülettel. Erről Borbély Lénárd tájékoztatta a testületi ülésen, a képviselőket. Amikor a szerződés néhány vállalhatatlan pontjára (többek közt a sajtóirányítás fehérorosz tapasztalatainak átvételére) hívta fel a figyelmet Dobák István, a polgármester kétségbeesetten annyit mondott: nincs mit tenni, mert a szerződés már alá
Kernstok Károly: Agitátor 1897
Nem akar hinni a szemének. Orbán Viktor Miért szórja ki mind több helyről?
Nyolcvan éves Halász Imre, költő, újságíró, Csepel és a Csepel-szigeti települések közéletének, XX. és XXI. századi történetének krónikása, a Csepel újság egykori munkatársa, a kerület kultúrális arculatának formálója, az itt élő emberek hétköznapjait, gondjait, érzéseit csodálatos publicisztikai és lírai eszközökkel bemutató személyiség.