CSEPELIEK ÚJSÁGA

Hírek, tudósítások, tények, vélemények

Borbély Lénárd csepeli polgármester zsonglőrködése számokkal, tényekkel

2016. december 05. 05:59 - csú

zsonglor_bohoc.PNGÚj csepeli fejlesztésekről döntöttek a képviselők címmel cikk jelent meg a csepel.hu-n. http://csepel.hu/hireink/kozelet/item/9530-uj-csepeli-fejlesztesekrol-dontottek-a-kepviselok

Az írás a helyi adók emelését is kiemeli. Az adóemeléssel kapcsolatos polgármesteri javaslatról szóló bekezdésében meg „arányos közteherviselés” – ről ír, mintha a javaslattevő, Borbély Lénárd polgármester ennek megvalósítását tekintette volna céljának.

A szerző vagy nem ismeri, vagy nem szereti a tényeket. A polgármester által kezdeményezett adóemelésben szó sincs arányosságról, a helyi kisfőnök az adóemelés okaiként az inflációra és „az önkormányzat gazdálkodási feladataihoz szükséges források” – ra hivatkozik. Az arányos közteherviselés megvalósítása tehát nem érdekelte Borbélyt. A jelek szerint az újságírót sem, ezért  megpróbálta a számára szebben hangzó arányos közteherviselést „eladni” a nagyérdeműnek. Hátha megeszik.

Nem eszik meg. Egyrészt az adóemelést általában nem szeretik az emberek. Másrészt

Tovább
Szólj hozzá!

Ki a meghívó? Közmeghallgatás lesz december 15-én reggel a csepeli polgármesteri hivatalban

2016. december 05. 04:24 - csú

kerdojel-mas-255_9.pngAz alábbiakban szó szerint közöljük a Borbély Lénárd csepeli polgármester irányításával működő szervezet közleményét:

"Csepel Képviselő-testülete közmeghallgatást tart 2016.12.15-én
Kategória: Közérdekű 2016. december 01., csütörtök 08:53

Tisztelettel meghívom Önt Budapest XXI. Kerület Csepel Önkormányzata Képviselő-testülete 2016. évben esedékes KÖZMEGHALLGATÁSÁRA, melynek időpontja: 2016. december 15. (csütörtök) (a 09:00 órai kezdettel megtartásra kerülő Testületi ülést követően).

Helyszíne: Budapest Főváros XXI. Kerület Csepeli Polgármesteri Hivatal, Nagytanácsterme (fsz.5.)

Borbély Lénárd polgármester megbízásából

Utoljára frissítve: 2016. december 01., csütörtök 09:50"
Ennyi. A fenti hír ismeretében vetélkedőt szervezünk olvasóink körében. A kérdés: az ismertetett közlemény szerint ki hívja a csepelieket a közmeghallgatásra? A helyes megfejtők között újabb kérdéseket sorsolunk ki, hogy egyesült erővel kihámozzuk: a hatalma megtartásán kívül mit akar,  miért beszél balgaságokat és miért bujkál a csepeliek elől Csepel polgármestere?
Szólj hozzá!

Mikulásváró Csepelen ma délután

2016. december 05. 00:57 - csú

Gyereknek, szüleiknek és nagyszüleiknek egyaránt szól az Apacuka együttes ma délutáni-esti zenés programja. Tessék jól felöltözni, mert az előrejelzés szerint hideg lesz az idő a 16 óra 30 perckor kezdődő műsornál:mikulasvaro.jpg

Szólj hozzá!

A Budafoki úti híd csak álom marad a csepelieknek? A semmibe futna az olimpiára tervezett új híd Pesten?

2016. december 04. 10:19 - csú

Az Albertfalvai (Budafoki úti) híd Pesterzsébet központját kötné össze a csepeli lakótelepeken keresztül az albertfalvai központon át Budafokkal. Az Albertfalvai híd emellett egy régóta tervezett, és hiányzó úthálózati elem, a Körvasútsori körút fontos szakasza lenne az északi Aquincumi híddal. Ennek a két hídnak a megépítése (a körúttal együtt) a Galvani híd előtérbe kerülésével a jövő homályába vész.galvani_hid_terve_terkep.PNG

A Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő Zrt. pályázatot írt ki két új Duna-híd tervezésére. A hidakat akkor építik meg a Galvani útnál és a Soroksári útnál, ha Budapest elnyeri jogot az olimpia megrendezésére. A Galvani híd eddig a fővárosi fejlesztési tervekben a 3. helyen állt a tőle délebbre tervezett Albertfalvai és az északi Aquincumi híd mögött. Megépítésével ugyanabba a csapdába léphet a főváros, mint az 1991-ben a tervezett Expo miatt erőltetett Lágymányosi híddal. Részletek:

Tovább
2 komment

Elviheti a béremelést az élelmiszerek drágulása

2016. december 04. 05:43 - csú

Tovább
Szólj hozzá!

Már tudják, miért nehéz felderíteni a korrupciót...

2016. december 04. 03:07 - csú

ujjlenyomat.PNGA Lázárinfón megtudtuk,hogy Pharaont azért nem sikerült azonosítani, mert nincs ujjlenyomata. Lázár bizalmasan elárulta, hogy neki sincs. Amikor ezeket megtudtam mindjárt megvilágosodott előttem, hogy a korrupció elleni küzdelem is azért ilyen nehéz, mert annak sincs ujjlenyomata.

Pintér belügyminiszter egy konferencián a napokban arról beszélt, országunknak a világ korrupciótól legkevésbé fertőzött országai közé kell kerülnie. Domokos ÁSZ elnök szerint nem a korrupció veszélyezteti a demokráciát, hanem akik beszélnek róla. A Transparency Internationál legfrissebb vizsgálata megállapította, hogy a választópolgárok többsége párt szimpátiától függetlenül úgy véli, minden politikus korrupt. Magyarországon a megkérdezettek 57 százaléka szerint a korrupciós helyzet romlott az országban az utóbbi 3-4 évben, a kormány intézkedései hatástalanok, mert a döntéshozók maguk is korruptak.

A korrupciós rendszer a kormány hathatós közreműködésével

Tovább
Szólj hozzá!

Miért lövöldözött a rendőr Csepelen, a Kiss János altábornagy utcai házban?

2016. december 03. 10:03 - csú

lovoldozo_rendor_1.PNGNem értik a lakók, mi történhetett az addig segítőkész rendőrrel a csepeli Kis János altábornagy utcában. Először vaktában lövöldözött, aztán célba vette a társasházkezelő iroda egyik munkatársát, de szerencsére nem találta el.

Csendes a környék Csepelnek ezen a területén. A 29–41. számú nagy társasház földszintjén működik az épület karbantartását és hivatalos ügyeit intéző iroda. A kis folyosóról

Tovább
Szólj hozzá!

Új Duna híd épülhet a Csepel-sziget északi csücskében

2016. december 03. 05:59 - csú

galvani_hid_terve.jpgA Csepel-sziget északi csücskére két új 2x3 sávos Duna-híd épülhet – derül ki a Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő Zrt. pályázati felhívásából, amelyben kiviteli tervek és megvalósíthatósági tanulmány elkészítésére várják a jelentkezőket.

Az új híd a Galvani út folytatásaként menne át Csepelre, majd a szigetet átszelve az Illatos út magasságában ívelné át a soroksári Duna-ágat. Az út a tervek szerint egészen az Üllői úti csomópontig folytatódna egyfajta külső körút gyanánt. Az út összesen 7,5 kilométer lenne, kétoldalt biciklisáv övezné az elképzelések szerint.

Szavazzon! Ön szerint szükség van még erre a két hídra a Dunán?

Az új Duna-hidakat, amelyek alig másfél kilométerre lesznek a Lágymányosi-hídtól, láthatóan a tervezett budapesti olimpia kiszolgálására építik, mivel az olimpia helyszíneket és az olimpiai falut kötik össze egymással és a várossal. A Csepel-sziget északi csücskében több olimpiai létesítmény lenne, a part két oldalánpedig az olimpiai falu, a sajtóközpont, az olimpiai stadion és triatloncentrum foglalna helyett. (Blikk)

1 komment

Mint egy gördülő kő (Like A Rolling Stone)

2016. december 03. 02:34 - csú

Az idei irodalmi Nobel-díjas Bob Dylan versét magyarra fordította Kalocsai Imre

Nem is oly régen, öltözhettél szépen
Lefitymálva nézted, a többiek, hogy élnek – így volt?
Az emberek szóltak: „Kislány vigyázz jobban,
A veszted felé rohansz” mégis azt gondoltad – nem komoly!
Megszoktad, dölyfösen
Beszélj mindenkivel.
Nem vagy már oly hangos,
Nem vagy már büszke most,
Hogy lám ide-oda lejmolsz vacsorádért.

Refrén: Hogy bírod ki? Hogy bírod ki?
             Távol szülőföldedtől, régi ismerősöktől,
             Mint egy száműzött, mint egy gördülő kő?

Tovább
Szólj hozzá!

Magyar horror 2.: Most a győri kórházban találtak egy többnapos holttestet, hajléktalan fagyott halálra

2016. december 02. 13:33 - csú

gyori_petz_aladar_korhaz.jpgA Dél-Pesti Kórház mosdójában talált többnapos holttest után nagy felháborodást keltett a csütörtöki hír, miszerint a győri Petz Aladár Megyei Oktatókórházban is találtak egy többnapos holttestet.

A Kisalföld azt írja, a halott férfit egy nem gyógyításra használt épületben találták meg, Tamás László János főigazgató pedig a lapnak azt mondta, hogy az épületet jelenleg egy sportkör bérli.

A főigazgató a lapnak azt is megerősítette, hogy egy hajléktalan férfiról van szó, aki a kórház tudta nélkül ment be a fűtetlen épületbe, ahol halálra fagyott.

Tovább
Szólj hozzá!

Részegen lövöldözött Csepelen egy rendőr, akit elfogtak a rendőrök, és most gyilkossági kísérlettel vádolják

2016. december 02. 10:32 - csú

rendorseg_2.PNGA Budapesti Nyomozó Ügyészség emberölés kísérlete miatt őrizetbe vett egy budapesti rendőrtisztet. A rendőr Csepelen, egy lépcsőházban lövöldözött, rálőtt a fegyverével a társasház alkalmazottjára.

A nyomozás eddigi adatai  szerint a Budapesti Rendőr-főkapitányság hivatásos állományú tagja csütörtökön, szolgálaton kívül, ittas állapotban, egy rövid szóváltást követően önvédelmi fegyverével rálőtt egy férfira. A Budapesti Nyomozó Ügyészség a rendőrt őrizetbe vette.

A rendőrtiszt csütörtökön a kora délutáni órákban egy csepeli társasház földszintjén, szolgálaton kívül, ittas állapotban, a társasház házkezelőjének alkalmazottjával összeveszett, majd engedéllyel tartott lőfegyverével több lövést adott le a lépcsőház plafonjába.

Ezután célzottan a férfi irányába sütötte el a fegyverét, aki a tűzlépcsőház ajtaját éppen becsukta. Csak a véletlennek volt köszönhető, hogy a lövedék nem találta el a férfit, az átfúródott a tűzlépcsőház ajtaján és a falban állt meg.

A Budapesti Nyomozó Ügyészség a rendőrt emberölés bűntett kísérletének megalapozott gyanúja miatt őrizetbe vette, majd gyanúsítottként hallgatta ki és indítványt tesz az előzetes letartóztatásának elrendelésére.

Forrás: Blikk.hu

 

Szólj hozzá!

Éjszakai fogfájás Csepelen

2016. december 02. 05:59 - csú

fogfajas.PNGLehet, hogy olvasónk (Kékavian) fogfájás közben írta bejegyzését blogunkra, és ezért nem tudott igazán örülni egy korábbi hírünknek.

Abban  elmondtuk, hogy Csepel központjában olyan fogászati rendelő nyílt, amelyik éjszaka is fogadja a pácienseket. Kékavian mégsem felhőtlenül boldog. Miért?

Ovasónk  ezt írja:

"Csepelen olyan fogászati ügyelet nincs amelyik a egészségbiztositási pénztárral is szerződésben lenne.

Ez baj mert pl kb 3 hét mire időpontot kaptam a fogászatra napokkal ezelőtt de valamiért éjjel elkezdett fájni rendesen. A 13 iki időpont és a nyugdij legkorábbi hozzáférése meg a következő hónapban lesz 12-én. Igy vagy szenved az ember, vagy ??? Tán bekirándul a Szentkirály utcába? "

Tud valaki jobb megoldást a csepeli éjszakai fogfájásra?

Szólj hozzá!

Elfogták a harmadik csepeli ékszertolvajt

2016. december 02. 00:05 - csú

rendorseg_2.PNGElfogta a rendőrség azt a férfit, aki februárban két társával kiszakította egy csepeli bevásárlóközpont utcafronti falát, és kirabolt egy ékszerboltot.

A Budapesti Rendőr-főkapitányság csütörtöki, a Police.hu oldalon megjelent közleményében felidézték: február 29-én hajnalban három férfi egy XXI. kerületi bevásárlóközpont utcafronti falát gépjárművel kiszakította, bejutott az üzletbe, és ellopta az ékszereket. A férfiak autóval menekültek, de a csepeli járőrök követték őket. Az üldözött autó sofőrje a nagy sebesség miatt egy körforgalomban balesetet szenvedett. Az összetört kocsiból kiszálló, majd futva menekülő férfiak közül a rendőrök elfogták a 35 éves D. Tamást és a szintén 35 éves M. Gyulát.

Társuknak – mint utóbb kiderült, a 24 éves S. Mihálynak – sikerült elmenekülnie. Őt november 29-én délelőtt Tápiószecsőn fogták el, majd gyanúsítottként kihallgatták. A rendőrség a férfit őrizetbe vette, és kezdeményezte előzetes letartóztatását.

D. Tamást és M. Gyulát azóta már letöltendő szabadságvesztésre ítélték a lopás miatt. (MNO)

Szólj hozzá!

Horváth Gyula: Tűzparancs?

2016. december 01. 05:59 - csú

fogja_a_fejet_a_szobor-kicsi_-255.pngKedd este fél kilenc körül néztem a HÍR TV Civil Kaszinó című műsorát. Arra kaptam fel a fejem, hogy az addig is igen magabiztos Bakos Zoltán fotós azt hangsúlyozta, hogy ő egy keresztény ember! Gondoltam: rendbe van, de mi közöm nekem ehhez? Amikor azonban az így kezdett gondolatot azzal fejezte be, hogy az Európai Unió határain „tűzparancsot kéne adni a katonáknak; magamba roskadtam! Ez az ember nem tudja, hogy mit beszél! (A műsorvezető és Balázs Zoltán egyetemi tanár ocsúdott hamar és próbálták megfékezni, az elszabadult hajóágyút. Mikor nem ment, magatartását fasisztának bélyegezték.)

Nem azon döbbentem meg, hogy egy keresztény, hogy lehet ilyen gyűlölettel átitatott, mert tudom, hogy mindenhol megtalálhatók szélsőséges elemek. Olyanok, akik vagy nem ismerik, vagy nem értik az illető vallás, eszme alapjait, és tudatlanságukat határozottsággal, meg nem másítható igazságtudattal próbálják helyettesíteni. Ezek az emberek sokkal több kárt okoznak annak a közösségnek, amelyikre hivatkoznak, mint az ellenségeik.
Ferenc pápa, Beer Miklós püspök, és Várszegi Asztrik főapát (sok más kereszténnyel együtt) az én szememben az autentikus keresztény, és nem Bakos Zoltán fotós! Még akkor is, ha magamat nem tartom hithű kereszténynek, csak egy jóakaratú embernek.

Visszatérve az iménti kérdésemhez: vajon tudja-e Bakos Zoltán fotós, hogy mit beszél?
Remélem, hogy nem! Korosztályom férfi tagjai közül igen sokan tudják, emlékeznek rá, hogy mit is jelent a tűzparancs!

Tovább
Szólj hozzá!

Ki ne kapjon béremelést Orbán funkcionális analfabétái szerint?

2016. december 01. 03:24 - csú

pedagogus_a_fejet_fogja.PNGBalog Zoltánnak, az embereket puszta erőforrásnak tekintő lelkész-miniszternek fogalma sincs arról, hogy mit jelent a funkcionális analfabetizmus, tudniillik azt találta mondani pár napja: ha valaki valamit el tud olvasni, az azt jelenti, hogy megérti. A tudósítást a parlamenti kulturális bizottság üléséről a Blog1 tette közzé.)

Ennek hibátlan leképeződései Orbán Viktor közösségi oldala aggálytalan híveinek – és itt a férfiakat és nőket ne válasszuk szét, mint Ásotthalom polgármestere – buzgó szerelmi vallomásai. A kormány feje ugyanis saját képe szerint a hajdúsági Látóképi Csárdában fogyasztotta el pörköltjét. Erre jött egy díszmagyar diszlexi, aki szétkiáltotta az éterben – rajta röhög azóta is a net -: „Szeretem hogy Miniszterelnokunk be tud ulni pl:egy lakotelepi etterembe,holott megtehetne hogy csak osztalyon feluli helyeken etkezzen.Szamomra ez nagyon szimpatikus, emberi ,tiszteletre melto megnylvanulas.” 

„Ha valakire 16 évesen vonzerőt gyakorol a közmunka, akkor miért is ne menjen el rá?” - kérdezte továbbá a miniszter. „Továbbra is alacsony a szakképzés szintje, és a diákok a gimnáziumokat preferálják” – ezt már oktatásovics államtitkár duzzogta, szemére hányva a tanulóifjúságnak, hogy

Tovább
Szólj hozzá!

Lemondott Gyárfás Tamás

2016. november 30. 10:38 - csú

gyarfas_tamas_lemondott.jpgLemondott Gyárfás Tamás, a Magyar Úszó Szövetség elnöke. A hírt az MTI közölte szerda reggel. A lemondás okát egyelőre nem közölték. Gyárfás Tamás ezt írja:

"Köszönöm. 1993-ban lettem az úszószövetség elnöke. Megtiszteltetés, hogy együttműködhettem nagyszerű edzőkkel, szakvezetőkkel és csodálatos versenyzőkkel. Nagy élmény, hogy részese lehettem öt hazai rendezésű Európa-bajnokságnak, boldogság, hogy ott lehettem, amikor sikerült elnyerni a FINA világbajnokság megrendezése jogát. A legeslegnagyobb öröm pedig az, hogy már látom az újonnan épülő úszókomplexumot. Kívánom, hogy a legeredményesebb sportág mielőbbi közgyűlése a legalkalmasabb elnököt válassza meg. Ezennel lemondok, mert úgy érzem, hogy most ezzel segíthetek a legjobban."

Gyárfás lemondása meglepetésszerű ahhoz képest, hogy

Tovább
Szólj hozzá!

Botrányos tragédia a Dél-pesti Kórházban: napokig kallódó holttest

2016. november 30. 05:59 - csú

del-pesti.PNGA csepeliek által is jól ismer főbejárat a Dél-pesti Kórháznál. Mi történt, mi történik mögötte? És miért?

Belső vizsgálatot rendeltek el a Jahn Ferenc Dél-pesti Kórház és Rendelőintézetben, ahol a hétvégén az egyik mosdóban holttestet találtak - közölte az MTI, miután a botrány mind nagyobb visszhangot váltott és vált ki a magyar médiában, az írott és az elektronikus sajtóban.  A rendőrség eljárást indított, hogy felderítse a történtek részleteit. Az elhunytra a 9. emeleti nyilvános, látogatói, nem betegellátó osztályon található mellékhelyiségben, egy belülről elreteszelt fülkében találtak rá, amikor a takarítónő a bezárt fülkét akarta kinyitni. A helyszínelést végző nyomozók tájékoztatása szerint idegenkezűségre (magyarán: bűncselekményre) utaló nyomot nem találtak, a holttestet az Igazságügyi Intézetbe szállították át. A halál okáról és időpontjáról csak a hatósági kórbonctani vizsgálat eredményének ismeretében lehet felelősen nyilatkozni - írta közleményében az intézmény.

Szabó Tímea, a Párbeszéd Magyarországért (PM) országgyűlési képviselője a kórházban járt, és a Facebook oldalán számolt be elborzasztó tapasztalatairól

A képviselő ezt írja:

"Elmentünk a dél-pesti Jahn Ferenc kórházba, hogy saját szemünkkel nézzük meg azt a mosdót, ahol a több napja halott nőt megtalálták! Nézzétek meg a videót és a fotókat, azt, hogy a koraszülött osztálytól pár méterre micsoda elképesztő higiéniai állapotok uralkodnak! Ocsmány bűz az egész helyen, nincs WC-papír, nincs kéztörlő, csak

Tovább
2 komment

Milyen ritka a bizalom?!

2016. november 29. 03:12 - csú

feher_hollo.PNGHogy az egészségünk a béka feneke alatt van, tudjuk. Az oktatási rendszerünk fabatkát sem ér, tudomásul vettük. A társadalom politikailag annyira megosztott, amennyire egyetlen más európai nemzet sem. Pesszimizmusunk példátlan, azt sem hisszük el, amit a saját bőrünkön tapasztalunk. Nem bízunk abban, hogy a rendőrség meg tud védeni minket a csibészektől. Az ötcsillagosnak mondott TEK mellett jöhetnek-mehetnek az országban évtizedek óta körözött milliárdos bűnözők.

Lassan ott tartunk, hogy azt sem lehet elhinni a politikusainknak, amit kérdeznek, hát még azt, amit mondanak. A miniszterelnök büszkén hirdeti, ne törődjünk azzal, mit beszél, csak

Tovább
Szólj hozzá!

A csepeliek ágyára és agyára zúdít össztüzet Németh Szilárd és Borbély Lénárd

2016. november 28. 05:59 - csú

Ami a Csepeli Hírmondóból kimaradt, azt mi közzétesszük, cikkeiről elmondjuk a véleményünk

kidobol-2_12.jpgRovatunk – a csepeliek teljes körű tájékoztatása érdekében –, lapszámról-lapszámra, szemlézi azokat a híreket, eseményeket, amelyek a XXI. kerületi önkormányzat Csepeli Hírmondó című lapjában, a közpénzen kiadott fideszes szócsőben, az újság oldalain helyet kaptak, és felhívja a figyelmet azokra az információkra, amelyek nem fértek bele. Hónapról hónapra növekszik az adósságuk az olvasókkal, a csepeliekkel szemben. A legfrissebb Csepeli Hírmondó, az idei 23. szám november 24-én jelent meg:

A lap Aktuális rovatában ismételten kiemelten szerepel Németh Szilárd volt csepeli polgármester, a csepeliek által leszavazott, de a Fidesz listáról mandátumot szerzett országgyűlési képviselő.  Most az alaptörvény módosításának kudarcáról fejthette ki véleményét, míg Csepel megválasztott országgyűlési képviselőjét, Szabó Szabolcsot meg sem szólaltatták a témában, ellenben egy oldalas „Fizetett hirdetés” (?) – ben uszították ellene a csepelieket.

A Csepeli Hírmondóba továbbra sem fért bele egy sor sem, a kerületi és országos egészségügyi, szociális feszültségekről, a

Tovább
Szólj hozzá!

Mekkora nyugdíjemelésre lenne szükség?

2016. november 28. 04:28 - csú

orsos_eva_eletet_az_eveknek_klub.jpegVálaszol: Orsós Éva, az Életet az Éveknek Országos Klub Szövetség elnöke:

A jogszabály szerint az infláció mértékével kell emelni a nyugdíjakat. A kormány tavasszal 2017-re 0,9 százalékot, a jegybank és a mi szakértőink 2 százalékot meghaladó ütemű pénzromlást prognosztizálnak, a miniszterelnök most 1,6 százalékról beszélt.

A nyugdíjemelés mértéke azonban nem lottószám, amit el kell találni. A jövő évi infláció kiszámítása nem könnyű feladat, de nem is megoldhatatlan.

Mi azt szeretnénk, ha ismét a svájci indexálást vezetnék be, mert akkor az inflációval és a nettó átlagbér növekedés 50 százalékával nőhetnének a nyugdíjak. (Népszava)

 

Szólj hozzá!
süti beállítások módosítása