Orbán Viktor 1989 szeptemberétől a Soros Alapítvány ösztöndíjával az oxfordi Pembroke College-ban az angol liberális filozófia történetét hallgatta. Ez volt az első, és utolsó tanulmánya élete során, mely nem a magyar – rendszerváltás előtti – oktatásból eredezik. Egy félév neki azonban láthatóan oly kevés volt, mint bennem a jóindulat.
Eljobbulása már tudományos alapok nélkül, háztájiból nevelt filozófusok, és/vagy egyházi személyek révén következett be, miközben a demokratikus talaj végképpen kifolyt lábai alól.
Ezek mondjuk tények, de nem igazolják direktben az állami elhülyülés, a politikai demencia eluralgását.
Persze, ha a macskánál nincsenek otthon, cincognak az egerek. Matolcsy, mióta beszabadult a pénzraktárba, eszelős tempóval költekezik, indokolhatatlanul. Indokolás persze van, aki vakhitű, hiszi is, de mégis itt a baj. Ha kell, bankót cserél, meg, ha nem, akkor is. Falut csinál a feleségének. Lázár bekebelezi a teljes közműszolgáltatást, amit azután sosem hagynak majd – ellenzékből sem – újra ésszerűsíteni.
Kitört az ötvenes évek államosítási és avatási hulláma is, ahol felvagdosott nemzetiszínű szalagokkal érhetnénk körül az egyenlítőt – anélkül, hogy bármi valóban elkészült volna. (Mondjuk, a Bubi még idáig sem jutott.)
Az MSZP, a DK és az Együtt-PM csepeli szervezeteinek vezetői reagálva
Nem baloldali, hanem egy garantáltan jobboldali lapból, a Fidesz-kormány félhivatalos lapjából szó szerint idézzük az értéket és a mértéket mind jobban elveszítő, csepeli polgármesterségétől búcsúzó Németh Szilárd veretes szavait:
Súlyos vádak érik mostanában a Csepeli Hírmondó tulajdonosát, kiadóját és szerkesztőségét. A szerintem jogos kritikára az adott okot, hogy mára a lapból önkormányzati pénzből fenntartott fideszes pártlap lett, amely tulajdonosát és csakis a tulajdonosát, nem pedig a csepelieket szolgálja. Különösen élesen vetődött ez fel a közelgő önkormányzati választások miatt, hiszen a választásokon részt venni szándékozó pártok, civil szervezetek, független jelöltek, de maguk a csepeliek is joggal várták, várják el a közpénzből fenntartott laptól a tisztességes tájékoztatást. Eddig korrekt tájékoztatást nem csak ellenkezőjét kapták, s mivel a lap szerkesztősége csak fizetett hirdetés formájában kíván az ellenzéknek teret adni, nem számíthatnak a későbbiekben sem változásra.
Az iskolák abszurd elvárásokat támasztanak a gyerekekkel szemben.
Olyan a magyar politikai közélet, mint amikor a szervezetet megtámadja egy rákos daganat. A mohó sejtek felfalnak, elpusztítanak maguk körül mindent. Így öl meg maga körül a Fidesz minden politikai formációt, s a halott szervezetek megannyi politikai árvát hagynak maguk után.
A főváros XXI. kerületének fideszes városvezetése a Fővárosi Törvényszékhez fordul jogorvoslatért, miután a Fővárosi Választási Bizottság (FVB) azt állapította meg, hogy nem történt törvénysértés, amikor Horváth Gyula, a Demokratikus Koalíció (DK) polgármesterjelöltje és Falus Ferenc főpolgármester-jelölt választási kampányt folytatott az
Csepelen, a gyártelep Központi útján megsérült egy kamion, és gázolaj ömlött belőle a burkolatra.
Többször jeleztük: Csepelen a fideszes városvezetés retteg az október 12-i önkormányzati választást várható eredményétől, hatalma elvesztésétől.
A lap kiadója és szerkesztősége e számmal teljes kiszolgálójává vált a Fidesz csepeli vezetésének. A 2-8. oldalon megjelentetett, az alábbiakban röviden elemzett cikkek, illetve írások lényegében politikai állásfoglalások a jelenlegi fideszes vezetés mellett. Bizonyítékai annak, hogy a szerkesztőség nem a csepelieket, csak a csepeli Fideszt szolgálja. Közpénzből kiadott újságból pártlapot szerkesztettek. Pártújságot, hiszen ezek a cikkek egyrészt az ellenzék egyoldalú bírálatával foglalkoznak, másrészt a helyi hatalom képviselőinek isteni kinyilatkoztatásai. Kinyilatkozások, a megindult önkormányzati választási kampány jegyében, a tények ismertetése, a másik oldal véleménye teljes mellőzésével. Az előző szám elemzésekor (csepeliek.blog.hu, „Botrányos hallgatás botrányokról, kiáltó kérdések, süket fülek”, 2014. 08.18.) is jeleztük a lap kiadójának és szerkesztőségének felelősségét a választási kampány tisztaságáért. Ezt követően Hudák János, a Párbeszéd Magyarországért csepeli csoportvezetője augusztus 25-én nyílt levelet intézett Vida Istvánhoz, a Csepeli Városkép Kft. ügyvezető igazgatójához, aki a lap kiadásért is felelős. Tájékoztatást kért a politikai tartalmú írások egyoldalú megjelentetésével, a Fidesz csepeli szervezete pártközleményének közlésével kapcsolatban. Válasz nincs. Van viszont tisztességtelen választási kampány Csepelen, a Csepeli Hírmondó szerkesztőségének szervilis, aktív közreműködésével.
Nem sértette meg a kampányolás szabályait Horváth Gyula, a baloldal csepeli polgármester-jelöltje és Falus Ferenc, Budapest baloldali főpolgármester-jelöltje, amikor Csepelen egy egészségügyi szolgáltató épületében kampányoltak - állapította meg a Fővárosi Választási Bizottság (FVB) hétfői ülésén.
Négy ember megsérült, amikor összeütközött egy betegszállító autó és egy személyautó Csepelen, hétfőn - tájékoztatta a Fővárosi Katasztrófavédelmi Igazgatóság szóvivője az MTI-t.