A kudarc beismerése, a felelősség vállalása mindkettőnek gyenge oldala: irtóznak a nyílt vitától.
Csepel a bizonyíték rá, hogy milyen nagy igazság van egy-egy sok évszázados magyar szólásban. Szerintünk ugyanis igen találóan írja le a 2024-es kerületi helyzetet „az egyik kutya, a másik eb” kifejezés, ha a két botrányos kerületi fővezérről van szó. Németh Szilárd és Borbély Lénárd ugyanis csak habitusban és alkatban különbözik egymástól. Mindketten megszerették a hatalmat, a velejáró gazdasági, személyes előnyöket, s már nem tudnak élni nélküle, ezért mindent megtesznek megtartása érdekében.
A helyi közélet összes területén érzékelhető politikai vircsaftot is ők hozták létre, ők és segédjeik a felelősök a közbeszéd eldurvulásáért, melynek legnagyobb vesztese a csepeli lakosság.
Az elvek nem érdeklik sem Némethet, sem Borbélyt. Nézeteiket, felfogásukat, választási ígéreteiket szükség szerint változtatták/változtatják meg.
Egyedül Orbánhoz való hűségükben nem változtak. Sok éven át mindketten mindent elkövettek a
Leleplezik önmagukat, A Fidesz-propaganda hosszas ismételgetéssel megpróbálja megrémíteni az embereket. Lehetőleg távoli és gyenge ellenséget fest a falra.
Az ellenzéki szövetség polgármesterjelöltjét, Dukán Andrást, és más pártok, civil szervezetek jelöltjeit teljesen kiszorították a csepeliek közpénzépből működtetett csepeli médiából
Mint az közismert, olyan erős 4 milliárd forintot dobtunk össze, mi itt együtt, közösen, egy hétszáz méter hosszú, a semmiből a semmibe vezető kötélhíd építésére Sátoraljaújhelyen. Nyilván népszerű látványosság lesz, szerencsére az erdők buta fái is kevéssé fogják zavarni a kilátást, azt ugyanis jó szakaszon kivágták. A Fidesz vircsaft fő ellensége a fa. Le vele.
Ábel Attila alpolgármester és a főnöke, Borbély Lénárd polgármester is a CSH kiadójával együtt nagyon megsértődött. A következmény: a CSH ezután nem közölhet a választással kapcsolatos politikai tartalmat. Így aztán a június 9-i választás előtt néhány nappal csak Borbély Lénárd kampányrendezvényeiről tájékoztatva dicsőítik majd a Borbély Lénárdot. Az ellenzéki jelöltek lejáratása most, egy szám erejéig, szünetel, a programjaikat meg eddig sem közölték, csak magyarázták a saját szájízük szerint, amiben nem volt köszönet. Mindez azért történik, mert ‑mint megírtuk ‑ a Fővárosi Választási Bizottság és a Nemzeti Választási Bizottság is elmarasztalta a Csepeli Hírmondót kiadó Csepeli Városkép Kft kiadóját a választási eljárásról szóló törvény megsértése miatt. A cég reagálása elképesztő.
Mélyfúrás. Amikor Rákosi pajtás hírét vette, hogy a nagy reményekkel megindult olajkutatás valami geológiai probléma miatt lelassult Zalában, személyesen sietett a helyszínre. Ott a mérnökök valami makacs geológiai képződményről hadováltak, ami igencsak felidegesítette a vezért.
A rezsibiztos kabátjából kibújva Borbély Lénárd egyeduralkodó csepeli vezérré és önkényúrrá éppen Németh Szilárd tanítványaként, mentora ösztökélésére és embereinek szavazatával válhatott!
A békemenet és a CÖF hozza a békét. Ők úgy készülnek a békére, hogy mindenkinél többet beszélnek a háborúról. Az orbáni, kormánypárti szenny médiában – vagyis a pártsajtónak azon szegmensében, amely célzottan és kizárólagosan a szavazói törzsbázisnak kommunikál –, a leggyakoribb hívószó most a harmadik világháború, de az atom is ott van a top háromban.
A Csepeli Strandon az eredeti, hangulatos kabinok eltüntetése, az új, jellegtelen öltözők felépítése botrányba fulladt, mert a vállalkozó Borbély miatt levonult, a munkát a Csepeli Városgazda fejezte be, a bírósági ítélet következményeit közpénzből fizették ki. A legnagyobb botrányt azonban a Csepel SC Alapítvány vagyonának Németh Szilárd általi megvásárlása indította el…
Csák János miniszter dagályos szónoklatait hallgatva kiderül: a hatalom már nem is titkolja, mi az, amit tilt, tűr vagy támogat
Vidnyánszky Attila (képünkön), a Nemzeti Színház vezérigazgatója azt nyilatkozta egy általa preferált sajtóorgánumban, hogy nem kedveli a sajtón keresztül történő üzengetést, utalgatást, sejtetést. Ez szerinte kizárólag félreértésekhez és nem tisztázáshoz vezet és ráadásul még méltatlan is. Nyilatkozta, jobban mondva ő maga üzente a sajtóban.
A Fővárosi Választási Iroda 10 millió forintra büntette a Csepeli Hírmondó kiadóját, a Csepeli Városkép Kft-t, mert a közpénz milliókból megjelentetett és terjesztett lapban folytatólagosan megsértette a választási törvényt. "
Csodás kórképet fest a hatalom tébolyító hatásáról, amely nyomot hagyott rajta és az egész országon
Akárhonnan is nézzük, Orbánnak Viktornak nincs szerencséje a köztársasági elnökökkel. Itt van például a legújabb, a földbizniszben most lebukott Sulyok Tamás. A kiválasztásnál OV biztos nem töltet ki 500 pontos kérdőívet, talán a felcsúti házban elfogyasztandó, általa készített rántotta is kimarad, de azért mégis kell valamilyen szempontrendszernek lennie, ami alapján dönt.
Pásztor Erzsi: „Nem a visegrádi várban lakom, hanem egy panelban. Ha szükségem van orvosra – szerencsére nincs – akkor nem találok. Elmehetek a magánorvoshoz egyszer, kétszer, de harmadjára már nem biztos, hogy tudok. Utálok panaszkodni, de ez a színtiszta igazság. […] Sokat hallom a fiataloktól, hogy nekik már nyugdíjuk se lesz. Van benne valami. De, mondjuk, az én nyugdíjammal úgyse mennének semmire."
Az utca felújításának kezdeményezőjét szándékosán nem hívták meg a lakossági fórumra csak azért, hogy a polgármester a nagy nyilvánosság előtt nehogy már egy asztalhoz üljön egy ellenzéki képviselővel, akinek esetleg még köszönetet is mondhatott volna.