Már a csepeli HÉV sem érdekli Csepel polgármesterét? Hosszabb előzetes vita és üzengetés előzte meg a Fővárosi Közgyűlés legutóbbi ülését, ahol a 28 napirendben előterjesztett 38 javaslatról döntöttek – amellyel, eddigi szokása szerint, most sem foglakozott a Borbély irányította csepeli önkormányzati média, pedig Csepel számára is fontos, esetenként a kerületet mélyen érintő témákról volt szó.
A témákról az érdeklődők itt olvashatnak részleteket: (https://einfoszab.budapest.hu/list/fovarosi-kozgyules-nyilvanos-ulesei)
A közgyűlésen tárgyaltak a Fővárosi Önkormányzat és a kerületi, illetve az agglomerációs önkormányzatok együttműködéséről, a Fővárosi Önkormányzat vezetésével és koordinációjával tervezet, úgynevezett Metropolisz Kerekasztal néven létrehozandó, kéthavonta működő konzultatív és információs együttműködési platformról. Fontos, téma volt a megfizethető lakhatási modell feltételeinek kialakítása, a lakásrezsi támogatási rendszer kidolgozása, a HÉV szerelvények járatritkításával kapcsolatos fővárosi álláspont kialakítása, stb.
Bár Borbély úr nem tagja a Fővárosi közgyűlésnek, fontos, hogy ezekről, a kerületi lakosság egésze számára jelentős kérdésekről, a nagy nyilvánosság előtt is állást foglaljon, határozottan képviselje a kerületi lakosság érdekeit. Sajnos, nem tette/teszi. Nem szokása.