Lehet, hogy olvasónk (Kékavian) fogfájás közben írta bejegyzését blogunkra, és ezért nem tudott igazán örülni egy korábbi hírünknek.
Abban elmondtuk, hogy Csepel központjában olyan fogászati rendelő nyílt, amelyik éjszaka is fogadja a pácienseket. Kékavian mégsem felhőtlenül boldog. Miért?
Ovasónk ezt írja:
"Csepelen olyan fogászati ügyelet nincs amelyik a egészségbiztositási pénztárral is szerződésben lenne.
Ez baj mert pl kb 3 hét mire időpontot kaptam a fogászatra napokkal ezelőtt de valamiért éjjel elkezdett fájni rendesen. A 13 iki időpont és a nyugdij legkorábbi hozzáférése meg a következő hónapban lesz 12-én. Igy vagy szenved az ember, vagy ??? Tán bekirándul a Szentkirály utcába? "
Tud valaki jobb megoldást a csepeli éjszakai fogfájásra?
Kedd este fél kilenc körül néztem a HÍR TV Civil Kaszinó című műsorát. Arra kaptam fel a fejem, hogy az addig is igen magabiztos Bakos Zoltán fotós azt hangsúlyozta, hogy ő egy keresztény ember! Gondoltam: rendbe van, de mi közöm nekem ehhez? Amikor azonban az így kezdett gondolatot azzal fejezte be, hogy az Európai Unió határain „tűzparancsot kéne adni a katonáknak; magamba roskadtam! Ez az ember nem tudja, hogy mit beszél! (A műsorvezető és Balázs Zoltán egyetemi tanár ocsúdott hamar és próbálták megfékezni, az elszabadult hajóágyút. Mikor nem ment, magatartását fasisztának bélyegezték.)
Lemondott Gyárfás Tamás, a Magyar Úszó Szövetség elnöke. A hírt az MTI közölte szerda reggel.
Rovatunk – a csepeliek teljes körű tájékoztatása érdekében –, lapszámról-lapszámra, szemlézi azokat a híreket, eseményeket, amelyek a XXI. kerületi önkormányzat Csepeli Hírmondó című lapjában, a közpénzen kiadott fideszes szócsőben, az újság oldalain helyet kaptak, és felhívja a figyelmet azokra az információkra, amelyek nem fértek bele. Hónapról hónapra növekszik az adósságuk az olvasókkal, a csepeliekkel szemben. A legfrissebb Csepeli Hírmondó, az idei 23. szám november 24-én jelent meg:
Válaszol: Orsós Éva, az Életet az Éveknek Országos Klub Szövetség elnöke:
Itt van az ember a hatodik iksz környékén és azt látja, hogy mindaz, amiben idáig bízott (küzdött) megbomlott. Az elmúlt évtizedekben nem csak a politikai jobboldal, de a baloldal is azért küzdött, hogy a demokrácia, mint államrend megvalósuljon!
Életének 87. évében elhunyt Bernáth László újságíró, film- és színházkritikus, az Esti Hírlap utolsó főszerkesztője – közölte a család csütörtökön.
Trencsént 2-0-ra legyőzve avatta fel új stadionját a Dunaszerdahely focicsapata. „A magyar együttes új arénájában ott volt Orbán Viktor miniszterelnök is, aki testközelből élhette át az egyedülálló hangulatot.” Az Origo meleg termelési riportot is írt a stadionavatóról, A Test Közeléből.