Horváth Gyula: Misi című publicisztikáját blogunk változtatás nélkül közli, mert nemcsak kiváló írás, hanem azért is, mert az elejétől a végéig egyetértünk vele.
Tóth Mihály Csepelt tizenhat éven át polgármesterként vezető ember visszaadta lovagkeresztjét az államelnöknek! Vele együtt az országban közel a százhoz azoknak a száma, akik ugyanezt tették.
Az egykori csepeli polgármester úgy gondolja, hogy nem képes azt a Bayer Zsolt által képviselt erkölcsi normát elfogadni, ami ehhez a lovagkereszthez a most kitüntetettel csapódik.
Fidesz berkekben ezt ellenséges lépésnek ítélték meg és ellencsapásra vállalkoztak. Sajnos elsősorban azok, akiket a megfelelési vágy kitűnésének szándéka, és az alázatosság hűségének mielőbbi kinyilvánítása sokkal inkább motivált, mint az észérvek vizsgálata, és a cselekmények okainak alapos sorba állítása.
Ebből adódóan a csepeli Fidesz híradóban (csepl.info) egy igaztalan, alpári, gyűlölködő betűhalmaz jött ki arról az emberről, aki élete nagy részét Csepel közéletében dolgozta le. Elmondták mindenféle kommunistának, párttitkárnak azok, akik ezt a kerületet oda (vagy még hátrébb) akarják visszavezetni, ahonnan Tóth Mihály évtizedekkel ezelőtt igyekezett kimozdítani.
Akkoriban nem volt irigylésre méltó, de nem volt életbiztosítás sem kerületi vezetőnek lenni. A rendszerváltásig ugyanis