A baloldalon nagyobb a baj, mint amit a választási eredmények sejtetnek – pedig azok is elég baljóslatúak.
A környezete, hazája iránt felelősséget érző értelmiséginek természetes vágya gondolatainak közzététele
A vereség utáni önmarcangolás során természetes, hogy elkeseredett emberek keresik – és találják meg a politikusokban – a felelősöket. A második körben megkapják a magukét a közéleti kérdésekben aktív értelmiségiek is. A folyamat azonban itt sem látszik megállni.
Egészen odáig, hogy egyre-másra jelennek meg szerzőik önkéntes szilenciumáról cikkek az egészében is összehúzódó Galamus honlapján, mondván, a további közírás felesleges. A Klubrádióban Csepeli György beszélt ugyanerről: elhallgat, visszavonul a szűken vett szakmájába.
Mintha minden erőfeszítés hiábavaló lenne, senki nem figyelt volna oda a figyelmeztető szóra, hiányzik a közönség, amelyhez érdemes szólni, társak, amellyel értelme lenne a vitának. Jöjjenek más politikusok, más értelmiségiek, ha lehet, egy másik nép is.
A keserűség érthető, a pesszimizmus indokoltnak tűnik (bár a politikában egy hét is nagy idő, az ennél több pedig beláthatatlan). A hallgatás azonban nem opció. Tisztességes ember nem fogja be a száját, amíg csepp lehetősége van az igazság (valós vagy vélt, ez ebből a szempontból mindegy) kimondására.
Amíg valaki úgy gondolja, tud a létezőnél jobb megoldásokat, és nem fenyegeti közvetlen veszély, nem teheti meg, hogy megtartja magának a gondolatait.