Két férfi megtámadta a Budapesti Zsidó Hitközség dél-pesti körzetének elnökét pénteken, amikor kifelé jött a zsinagógából - erősítette meg a Magyarországi Zsidó Hitközségek Szövetségének ügyvezető igazgatója az MTI információját.
Zoltai Gusztáv elmondta: Kerényi Andrásra két fiatalember támadt rá, amikor kijött a zsinagógából. Hasba rúgták, és miközben bántalmazták, a két fiatal azt kiabálta: "rohadt büdös zsidók, meg fogtok dögleni".
Kihívták a rendőrséget, két rendőrautó rövid időn belül a helyszínre érkezett. A hitközség körzeti elnöke felismerte támadóit, akiket a lakásukban fogtak el a rendőrök - tette hozzá.
Idén júniusban Schweitzer József nyugalmazott országos főrabbit ért inzultus az utcán.
Késik a pedagógusoknak beígért béremelés! Eltörlik a járulékplafont. Büntetik a bankautomatából történő készpénzfelvételt. Bevezetik a segélyplafont. Újabb százmilliárdos zárolás. Idén stagnálás vagy visszaesés. Miért pont ma?
A KSH frissen publikált adataiból kiderül, a szegénységi küszöb alatt élők száma 2010-ről 2011-re 152 ezer fővel 1 millió 363 ezer főre emelkedett. 413 ezer 0-17 éves gyermek (a növekedés csaknem 39 ezer fő), 880 ezer 18-64 éves felnőtt (a növekedés csaknem 106 ezer fő), továbbá 69,5 ezer 65 éves és idősebb személy (a növekedés 7,5 ezer fő) élt a szegénységi küszöb alatt, ami 2011-be 62 ezer forint/fő//hónap volt. A munkanélküliek csaknem fele a szegénységi küszöb szintje alatt él. Súlyos anyagi depriváltságban azonban jóval többen, több mint kétmillióan élnek.
A Magyar Ökölvívó Szövetség mély fájdalommal tudatja, hogy 75 éves korában váratlanul elhunyt Sebők László, aki Csepelen a klub történetében a legjobb ökölvívó csapatnak volt kapitánya. A sokszoros magyar bajnok, az 1964-es tokiói olimpián nagyváltósúlyban képviselte Magyarországot.
A XXI. kerületi falkaforradalmi fideszes városvezetést, annak szócsöveit, a csepel.hu hírportált, a csepel.info blogot és a Csepeli Hírmondót gyűjtő névvel Handa Bandának nevezik - talán nem véletlenül. Mint megtudtuk, néhány napja kedvenc játékukat űzték. Németh Szilárd polgármester és társainak két éves eredménytelenségéről úgy akarják elterelni a figyelmet, hogy az MSZP helyi elnökével, Szenteczky Jánossal foglalkoznak. A csepel.info zagyvalékát a városvezetés szócsöve is átvette. Szenteczky János válaszát, amelyet a csepel.infónak küldött, - és a csepel.hu nem volt hajlandó publikálni eddig - változtatás nélkül, szó szerint közöljük:
A 2011-es évre vonatkozó szja-bevallások adatai szerint a főváros XII. kerületében (Hegyvidéken) élőknek a legmagasabb az egy főre jutó összevont jövedelmük, míg a XXI. kerületben (Csepelen) lakóké a legalacsonyabb. Pest megye viszonylatában Budaörs és Nagykőrös áll a „toplista” elején, illetve végén - közölte a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV).
Lampert Mónika, az MSZP képviselője kedden 20 óra 15 perckor írta a facebookon a regisztrációs vitáról: "Most kezdődött az Országgyűlésben a választási eljárási törvény vitája. Hat kormánypárti képviselő, plusz két államtitkár van jelen. Állítólag ez egy fontos törvény. Szégyen."
A Demokratikus Koalíció (DK) csepeli szervezete arról tájékoztatta szerkesztőségünket, hogy megnyitották irodájukat Csepelen, a Kossuth Lajos utca 30-46. szám alatt. Október 8-tól, hétfőtől kezdve ügyfélszolgálattal várják az érdeklődőket.
Szegényebbek lettünk, leszünk. Az egyetlen, valóban a Fidesz által felvállalt, sok ezer csepeli által számon tartott ígéret sem teljesül. Egyelőre nem lesz 2012-ben fedett uszodája Csepelnek. Viszont hamarosan lesz fedett medencénk?! Csak nehogy a káosszal legyen tele.
A Csepel újság értesülése szerint Werner Péter, a Csevak Zrt-t felváltó Csepeli Városgazda Közhasznú Nonprofit Zrt vezérigazgatója lecseréltette korábbi Skoda szolgálati autóját és Chevroletet rendelt magának. Közpénzből! Mi másból?! Meg is kapta választottját a vezérigazgató. (Igen, olvasóink jól látják: ugyanarról a Werner Péterről van szó, akivel kapcsolatban pénteken már hírül adtuk, hogy Németh Szilárd fideszes polgármester bizalmi embereként, hozzá hasonlóan