Előre bocsátjuk: a trafikszennyest teregető beszámolónkhoz hasonlóan ilyen sem történhet meg Csepelen. Bár polgármester-országgyűlési képviselő a XXI. kerületben is van, ráadásul fideszes ő is, de hangsúlyoznunk kell: az eset nem Csepelen, hanem, Fülöpházán történt.
Kecskemét - Súlyos sérülésekkel került kórházba egy asszony, Balogh József (51) fideszes országgyűlési képviselő élettársa vasárnap hajnalban. A Blikk informátora szerint az élettárs azt állította, hogy a Bács-Kiskun megyei honatya verte meg úgy, hogy az orra is eltört, de ennek bizonyítása még a nyomozó hatóságra vár. Tény, hogy S. Teréziát tegnap a szájsebészeten kezelték. Tény továbbá, hogy az ügyben a Központi Nyomozó Főügyészség vizsgálódik, ugyanis az orvosok hivatalból értesítették a rendőröket, akiknek az asszony vallomást is tett. Miután az egyik félnek mentelmi joga van, átkerült a vizsgálat az ügyészséghez. Tény az is, hogy a képviselő volt felesége egyebek mellett azért szakított Baloghgal 25 év házasság után, mert megunta a durvaságát.



MI KERÜLT NYOLC MILLIÓ FORINTBA?
"Bár egy lelki újgazdag vagyok és a poklok országa az enyém, mégsem megyek nyugatra el, mert ha ezt átvészelem, akkor itt igazából nem vészelek, csak átalakulok. Szóval én kiállok a sorból és nem cserélek mégsem hazát, hanem itt csinálok inkább valami faszát, mondjuk első körben kiegyenesítem a kaszát."
A Fidesz-közeli cégvilágot az úgynevezett székházügy alapozta meg, melynek bevételéből – több kanyar után – az Orbán család cégének is jutott.


Csepelen senki sem kérte, de mindenki megkapta vagy megkapja a kormány kincstári propaganda kiadványát, amely mintegy százmillió forintba került, és a tényekkel, tapasztalatokkal nem törődve hirdeti címlapján: Magyarország jobban teljesít. Egyetlen fillér közpénz felhasználása nélkül néhány napig csatlakozunk az akcióhoz, igaz egy apró különbséggel. Mi nem hirdetjük, hanem kérdezzük: Magyarország jobban teljesít? 
Jó, ha tudja! Információk a csepeli polgármesteri hivatalból, a Szent Imre tér 10-ből: