
„A harmadik nap alkonyán pedig kilépett a bolt keskeny kapuján, és csendesen megindult az úton. Két oldalt füstölögtek a romok. Lent a kiszáradt árok fenekén találta az elsőt azok közül, akik Pilátus háza előtt kiáltozták Barabbás nevét…A nyomorult pedig feltápászkodott és az ő öltönyét megragadta.– Mester! – kiáltott elfulladva és könnyek között – ó mester, jövök! Mondd meg, hogy mentsem meg magam! Mondd meg, mit tegyek! Mondd meg, mit mondjak! – Semmit, mondta ő szelíden – csak azt, amit három nap előtt kellett volna mondanod, mikor Pilátus megállt a tornácon és megkérdezett titeket: ’Kit engedjek el hát közülük, Barabbást, a gyilkost, vagy a názáretit?’– Ó, én bolond! – kiáltott a nyomorult fejét öklével verve, – ó, én bolond, aki Barabbást kiáltottam! Barabbást, aki ide juttatott!”
A harmadik nap alkonyán pedig kilépett a bolt keskeny kapuján, és csendesen megindult az úton. Két oldalt füstölögtek a romok. Lent a kiszáradt árok fenekén találta az elsőt azok közül, akik Pilátus háza előtt kiáltozták Barabbás nevét. Elfeketült nyelvvel vonított a vörös felhők felé.
Megállt előtte, és így szólt:
– Itt vagyok!
Az pedig felnézett rá, és zokogni kezdett.
– Rabbi, rabbi! – zokogott.
És a mester szelíden folytatta.
– Ne sírj! Állj fel és jöjj velem! Mert visszamegyek Jeruzsálembe, Pilátus háza elé és új törvényt kérek magamra és reátok, akik Barabbást választottátok, s akikkel ezt mívelte Barabbás.
Babits Mihály 1916-ban írta a most következő versét. Ebben a költőnek az első világháborúból lett elege. Ma, 2022. húsvétja előtt az ukrajnai tragédia miatt szenved és aggódik Európa...
"...én is csókoltatom őt, boldog húsvétot, meg ilyesmi. De postafordultával azt is tessék megírni, mi jön most. És mik lesznek a mellékhatások...?"
Kiderült, hogy a kerületvezetők 750 milliót szánnak a volt szülőotthon, a későbbi tüdőszűrő állomás átalakítására. Errről már 4 éve döntött a testület, de a munka befejezési határideje és átadása még mindig bizonytalan. Ez akkor vált világossá, amikor a csepeli képviselő-testület módosította a tavalyi költségvetést tartalmazó rendeletet.
Az orosz elnök szegényeket és jelentős számban nemzeti kisebbségeket küld a vágóhídra: olyanokat, akiknek a katonaság a túlélés egyetlen lehetősége, és olyanokat, akiknek az ukrán egyáltalán nem testvérnép, az ukrán rögök nem a Kijevi Rusz szent földje. Az isten háta mögül érkezőknek igen kevés fogalmuk van a propagandán túli valóságról...
1978. április 13-án, 17 óra 10 perckor az egyik Csepel felől érkező HÉV szerelvény fékezés nélkül belerohant a Boráros téri - akkor még a vágány vonalában lévő - állomásépületbe. A hatkocsis vonat jóformán letarolta az épületet, amelyben a csúcsforgalom és az eső miatt a megszokottnál többen tartózkodtak. A katasztrófában 18 ember vesztette életét (ketten a kórházban haltak bele sérüléseikbe). A sajtó a korszakban megszokottól eltérően részletesen foglalkozott a balesettel, annak okaival és a bírósági tárgyalással, de a tömegszerencsétlenség híre a tengerentúli magyar lapokhoz is eljutott.
Most talán másként lesz? Korábban úgy látszott: jön még néhány Molotov-koktél, kiégett orosz harckocsi, és a XX. századi orosz birodalmi recept: egy bábkormány...
Vihar után Csepelen. A 2019-es önkormányzati választásokhoz képest is javultak a kerületi ellenzék pozíciói, ami elgondolkodtathatná az önkormányzat fideszes vezetőit és az ellenzéket is. Aki előbb jut helyes következtetésre, az lesz a nyerő a jövőben...
Retteg a szegénytől a gazdag
Szabó Szabolcs: "... a Fidesz gyűlöletkampánya előbb-utóbb ellenőrizhetetlenné válik, s ez beláthatatlan következményekhez vezethet..."
Csepel felől jött a fény a sötétségben és az ellenszélben is...
"Drága választóink, mi értetek nem mondunk le! Mivel az elmúlt négyéves tevékenységünk nem kevesebb, hanem több Fidesz-szavazót eredményezett, az Összefogás pedig Orbán Viktor eddigi legnagyobb győzelmét, felmerülhet bennetek a kérdés, kedves választóink, hogy hogy a francba lehet még pártelnök mindenki, aki a választás előtt is ellenzéki pártelnök volt, de a helyzet az, hogy mi értetek nem mondunk le!"
Rászámoltak Németh Szilárdra, a visszaszámláló beindítójára a választáson. "Elindult a visszaszámlálás" címmel ír a CSH Németh kampányvégen bemutatott jedlikes attrakciójáról. Sem a csepeliségével hivalkodó bukott fideszes politikus, sem az udvartartása nem szól egy szót sem arról, hogy mi lesz most a harmadik éve kiürített, átépítésre váró Jedlik Ányos Gimnáziummal…
Egyfelől a végtelenül központosított hatalom súlyosan paranoiás jegyeket mutat. Egyszerre gyanakvó, bizalmatlan, kegyetlen és bosszúálló. Másfelől meg ugyanez a hatalom képtelen kezében tartani a gyeplőt, nem képes kontrollálni az embereit, a cselekedeteiket és végképp nem képes megfékezni határtalan mohóságukat, pénzéhségüket. A rossz hírem csak az, hogy április 3. után ezek az élősködők évekig a nyakunkon maradnak...
"Azt kapják majd jutalmul, amit mi büntetésként."
HETVENHÉT ÉVVEL EZELŐTT, EZEN A NAPON, 1945. ÁPRILIS 7-ÉN JELENT MEG A FOGASKERÉK, A CSEPEL ÚJSÁG ELŐDJÉNEK AZ ELSŐ SZÁMA
A
Dr. Szabó Szabolcsra, az ellenzék politikusára a csepeliek 46,5 %-a szavazott április 3-án , a soroksáriaktól 41,4 %-ot kapott. Csepelen Szabó Szabolcs a 70 szavazókör ~ 73 százalékában nyert, 13 esetében 50 % feletti arányban. Soroksárról a szavazókörök ~ 46 százalékát tudta elhozni. Szabó Szabolcs elnyerte a Királyerdőben élő szavazók döntő többségének a támogatását is. Magyarán: Németh Szilárd még saját lakókörnyezetében is vereséget szenvedett