CSEPELIEK ÚJSÁGA

Hírek, tudósítások, tények, vélemények

Még jó, hogy ennyi tojás van most otthon! A héja aranyat érhet

2016. március 28. 10:51 - csú

himestojas.jpgHúsvétkor, az ünnep után szerencsére a tojáshéjat is fel tudjuk használni, hiszen épp most kezdődik a kertészkedés is.

Különféle tápoldatok helyett könnyen jót tehetünk a növényeinkkel, ha a megmosott és kiszárított tojáshéjakat porrá zúzzuk és belekeverjük a termőföldbe. Rengeteg kalciumot, nitrogént és magnéziumot tartalmaz, úgyhogy akár a földbe, akár a komposztba forgatjuk, növényeink bő terméssel, gyönyörű virágokkal hálálják majd meg a kényeztetést. (Kiskegyed)

Szólj hozzá!

Csepelen rendel az Év háziorvosa

2016. március 28. 05:57 - csú

olah_ilonahoz.PNGDr. Oláh Ilona 30 éve dolgozik háziorvosként ugyanabban a csepeli praxisban. Az Astellas-díj alapellátás kategóriájának nyertese gyógyít, oktat és küzd a cukorbetegek helyi ellátásáért.

7 éve dolgozik orvosként, csepeli praxisában több mint 2700 beteg tartozik hozzá. A körzetéhez tartozó diabéteszes betegek valószínűleg az ország legjobb ellátásában részesülnek, hiszen Oláh doktornő cukorbetegeit kiemelt módon, egyéni módszer szerint gondozza.

Tovább
Szólj hozzá!

Búcsú a Népstadiontól

2016. március 28. 05:32 - csú

nepstadion_klasszikus.PNGA legutolsó kettős rangadó, az 1987 májusában rendezett Újpest–Honvéd és FTC–Vasas meccs szereplői, továbbá megannyi korábbi derbi és válogatott labdarúgó-mérkőzés résztvevői, atléták, kosárlabdázók, színészek, újságírók ma egy hete, hétfő este elbúcsúztatták a Nép- (Puskás) stadiont. Az új aréna várhatóan 2019-re épül fel, de a régi itt lesz velünk, amíg élünk... - írja Hegyi Iván, a rangos sportújságíró, és így folytatja:

Tovább
Szólj hozzá!

Eddig 12 év a falbontó, gépesített csepeli betörőknek

2016. március 28. 03:56 - csú

ekszerrablas.jpgMiként korábban beszámoltunk róla, autóval bontottak falat a Plázánál a csepeli ékszertolvajok, de egy villanyoszlop megállította őket. Első fokon már el is ítéltek két férfit, harmadik társuk még szökésben van.

Autóstól ment a Csepel Plázába  három betörő: február 29-én hajnalban. Kocsijukkal kiszakították az üzletközpont földszinti ékszerüzletének falát, és több millió forint értékben vittek el ékszereket a helyszínről - de előtte letépték a térfigyelő kamerát is. A társaság autóval menekült volna, de egy villanyoszlop megállította őket, a karambol után pedig két férfit elfogtak a rendőrök, a harmadik betörő jelenleg is szökésben van.

 

 

Szólj hozzá!

Húsvéti ajándék csepeli szurkolóknak

2016. március 27. 05:07 - csú

csepel_fc_megkoszoni.PNGVasárnap, március 27-én Csepelen, a Béke téri stadionban a március 13-i, emlékezetes Fradi-meccs jegyei ismét felhasználhatók belépőként a ma délután négy órakor kezdődő Csepel FC-Puskás Akadémia II mérkőzés megtekintéséhez - közölte Katona Csaba, a Csepel FC ügyvezető igazgatója

A Csepel FC ügyvezető igazgatója felhívást tett közzé, miszerint az MLSZ által kiszabott 300 ezer forintos büntetés és a túlpolitizált, kriptahangulatú bajnoki meccsek elleni tiltakozásul az ultrák ismét tegyék tiszteletüket Szigetországban, és a most vasárnapi Puskás Akadémia II. elleni meccsen 90 percen keresztül némán demonstráljanak.

csepel_fc-_lets_go.PNGAmint arról már több média is beszámolt, a Magyar Labdarúgó Szövetség (MLSZ) fegyelmi bizottsága

Tovább
1 komment

Nem felejtette el előreállítani?

2016. március 27. 04:32 - csú

Ma hajnalban elkezdődött a nyári időszámítás. Az óramutatókat hajnali kettőkor három órára kellett előreállítani.

A 36 évetartó folyamatnak vannak előnyei, de a hátrányairól is mind többen beszélnek. Mi most a húsvétra való tekintettel nem foglalunk állást. Magunk helyett beszéljen egy sokat tapasztalt indián, aki nem dakota, hanem irókéz:oraallitas_indiannal.PNG

Szólj hozzá!

A legjobbkor! Útszűkület a Gubacsi-hídon, kilométeres kocsisor Csepelen

2016. március 26. 13:14 - csú

lezaras.jpgA húsvét előtti nagy bevásárlás csúcsát, a szombat délelőttöt  tartották az illetékesek a legjobbnak ahhoz, hogy útzár mellett dolgozzanak a Gubacsi hídon.

Miként a mellékelt képen is látható, a  hídon lévő út két sávja közül az egyiken  megszűnt a közlekedés ma délelőtt.

A hatás nem maradt, el, mondhatnánk, óriási volt!

Óriási mint az a dugó, amit a hídon alkalmazott sávlezárás okozott.

Az Ady Endre úton Csepel központja felől és a Corvin csomópont irányából is kilométeres kocsisor torlódott fel.

A gépkocsivezetők bosszúságának megsaccolásához nincs mértékegységünk. Ezért a méreg leírhatatlan, mérhetetlen...

Szólj hozzá!

Ki korán kel, húsvéti csokitojást lel ma Csepel több játszóterén

2016. március 26. 05:59 - csú

husveti_mszp-ez_hasznalhato.PNGHúsvétra készülve ma délelőtt Csepel több játszóterén tojásvadászatra várják a gyerekeket, a szüleiket és a nagyszüleiket a szervezők. A Puli sétányon kezdődik a szombati játék és a Görgey Artúr téren, vagyis a volt Áruház téren, az SZTK közelében folytatódik. A következő színhely a királymajori játszótér, amit a József Attila lakótelepen a Süsüs játszótér követ. A húsvéti tojásvadászat végállomása a Szent Imre téren lesz.

Szólj hozzá!

Ne felejtse: vasárnap óraállítás előre!

2016. március 26. 04:53 - csú

nyari_idoszamitas_kezdete_oraallitas.PNGVasárnap térünk át a nyári időszámításra, holnap hajnali 2 órakor 3 órára kell előreállítani az órákat!

Az 1980 óta Magyarországon is alkalmazott módszer azon alapul, hogy az órák átállításával a szokásos ébrenléti idő jobban egybeesik a természetes világosság idejével, ebből adódóan reggel 7 és este 10 óra között kevesebbet kell használni a világítást.

Tovább
Szólj hozzá!

Elhunyt Pozsgay Imre

2016. március 26. 03:12 - csú

pozsgay-imre_nsz.jpgNyolcvanhárom éves korában pénteken elhunyt Pozsgay Imre, volt államminiszter, egyetemi tanár

Különleges, rendszereken és rezsimeken átívelő, történelmi és történeti fordulatokban gazdag politikai karrier ért véget Pozsgay Imre halálával - kezdi a politikus életútjának összegzését N. Kósa Judit, majd így folytatja a nekrológot:

Bár közéleti szerepvállalása az ötvenes években kezdődött és bőven kitartott ebben az évezredben is, sorsa a leginkább a nyolcvanas évekkel fonódott össze. Annak az évtizednek, a rendszerváltáshoz vezető eleinte szürke és reménytelen, majd hihetetlenül intenzív időszaknak ő volt az egyik főszereplője.

Az események irányítói között volt, minden erejével dolgozott is azon, hogy központi, megkerülhetetlen aktorrá váljék.

A történelemkönyvekben alighanem az a félmondat jut neki, hogy

Tovább
Szólj hozzá!

Rémtörténet: Továbbküldték a kórházak, a beteg hamarosan meghalt

2016. március 26. 02:55 - csú

mentoautos_szaguldas.PNGHiába adták jó ideje a mentőszolgálat kezébe a fővárosi ügyeleti rendszer irányítását. Budapesten az intézmények burjánzása még mindig veszélyezteti a betegek életét. A múlt héten Budapesten több órán át nem találtak megfelelő kórházat a mentők egy 37 éves asszonynak.

Egy 37 éves külföldi nő, aki múlt héten szerdán a budai Böszörményi út egyik irodaháza előtt fél háromkor esett össze. A gyorsan kiérkező mentők  agyvérzésre gyanakodtak, de

Tovább
Szólj hozzá!

Éneklő magyarok találkozója lesz tavasszal a Csepeli Munkásotthonban

2016. március 26. 02:17 - csú

korus.PNGJelentkezni csütörtökig, március 31-ig lehet!

 KÓRUSOK FIGYELEM!
Felhívás!!!
II. "Éneklő Magyarok" Országos Kórustalálkozó Budapest/Csepel

Minden énekelni szerető kórust sok szeretettel hívunk és várunk a második alkalommal megrendezésre kerülő „Éneklő Magyarok” csepeli kórustalálkozójára. Helye: Csepeli Munkásotthon Kulturális Központ színházterme (1215 Budapest, Árpád utca 1.) Időpontja: 2016. május 28. szombat 14 óra. 

Részletek:

Tovább
Szólj hozzá!

Horváth Gyula: Kiírtották a demokráciát a csepeli közéletből

2016. március 25. 05:59 - csú

stan_es_pan.PNGEgy szót se szólj, csak nyomd a gombot! Ez a csepeli Papagáj Párt képviselőinek egyetlen feladata

A csepeli képviselő-testületi ülésen egymással szemben ülnek a Fideszes, és az ellenzéki politikai csoportok. A viselkedésből, a testbeszédből úgy tűnik, mintha nem csak a nézetek volnának egymással szemben, hanem az emberek is.

Nem beszélnek egymással, nem is köszönnek egymásnak. Az üléseken a kommunikáció igen egyoldalú, mert az ellenzékiek beszélnek, a Fideszesek meg hallgatnak.

Tovább
1 komment

Csepel miatt Kubatov meghátrált

2016. március 25. 05:55 - csú

kubatov_gabor.PNGA Ferencváros szervezett szurkolói csoportjai az új stadion megnyitása óta bojkottálják a labdarúgócsapat mérkőzéseit, mert nem értenek egyet a Kubatov Gábor fideszes Fradi-vezér által bevezetett stadionintézkedésekkel, mint például a vénaszkenneres beléptetés, illetve a politikában is egyre aktívabb Fradi Security működése. A csepeli szurkolás azonban úgy látszik, hogy megtette hatását.

Március 13-án, Csepelen több mint 8 000 zöld-fehér szimpatizáns jelent meg a stadionban, hogy hangjukkal segítség a Ferencváros második csapatát. A mérkőzést egyébként a házigazdák nyerték 2–0-ra.

A beszámolók és a videók alapján fantasztikus hangulat uralkodott a lelátón, de

Tovább
Szólj hozzá!

Ki korán kel, húsvéti csokitojást lel szombaton Csepel több játszóterén

2016. március 25. 03:09 - csú

Húsvétra készülve, holnap, vagyis március 26-án, szombaton Csepel több játszóterén tojásvadászatra várják a gyerekeket, a szüleiket és a nagyszüleiket a szervezők. A Puli sétányon kezdődik a játék és a Görgey Artúr téren, vagyis a volt Áruház téren, az SZTK közelében folytatódik. A következő színhely a királymajori játszótér, amit a József Attila lakótelepen a Süsüs játszótér követ. A húsvéti tojásvadászat végállomása a Szent Imre téren lesz:husveti_mszp-ez_hasznalhato.PNG

Szólj hozzá!

Polgári engedetlenséget hirdetett szerdára a Tanítanék mozgalom

2016. március 24. 14:38 - csú

pedagogusok_tablaval_1.PNGMiként előzetesen jeleztük, ma délben meghirdette a korábban kilátásba helyezett polgári engedetlenséget március 30-a, szerda délelőttre, egyórás időtartamra, a Tanítanék mozgalom nevében Pukli István, a fővárosi Teleki Blanka Gimnázium igazgatója csütörtökön Budapesten.

Az igazgató újságírók előtt emlékeztetett, a március 15-i demonstrációjukon felszólították a kormányfőt és az államfőt, hogy

Tovább
Szólj hozzá!

Terrorkészültség mellett Budapesten a bankrablás zavartalanul folyik

2016. március 24. 11:42 - csú

Piti bankrabló csinált hülyét Orbánékból

orban_duhos-2.pngOrbán Viktor tegnap reggel büszkén adta hírül Facebook oldalán, hogy "munkában az Operatív Törzs". Ezzel is sugallva, hogy Magyarország jó kezekben van. Ekkor még nem tudta, hogy egy piti bankrabló csinál belőle hülyét néhány órával később...

Csak egymás alá kell illeszteni a két hírt az elmúlt pár órából, hogy világos legyen számunkra, hogy mit ér Orbán és a TEK harckocsi-parádéja...

Idézet következik, most figyeljeTEK:

"A kormányfő belbiztonsági főtanácsadója elmondta: a kettes terrorkészültségi fokozat nyomán a forgalmas helyszíneken, a közlekedési csomópontoknál, a repülőtereknél, a paksi atomerőműnél tapasztalható megerősített biztosítás részben az elrettentést szolgálja. Másrészt a magyar állampolgárok számára is üzenet, hogy a Terrorelhárítási Központ emberei, a katonai és rendészeti szervek erői készen állnak arra, hogy megvédjék Magyarországot" - Bakondi György, a miniszterelnök belbiztonsági főtanácsadója, március 24-én reggel, a TV2 Mokka című műsorában.

És itt a másik hír (pár órával később):

Kirabolták az OTP Bank Blaha Lujza téri fiókját. Az elkövetőnél fegyver vagy ahhoz hasonlító tárgy volt, és mintegy 100-200 ezer forintot vitt el. (Fegyveres bankrablás, március 23-án az esti csúcsban, Budapest egyik legforgalmasabb csomópontján.)

NO COMMENT...

Forrás: Sztárklikk - Properrel

Szólj hozzá!

Szabó Szabolcs: Szabad sajtót és sokszínű nyilvánosságot!

2016. március 24. 06:00 - csú

szabo_szabolcs-jo-parlamenti_kep-777.pngTörvénymódosítást nyújtottam be, hogy az önkormányzatok által kiadott újságokon is számon lehessen kérni a kiegyensúlyozott tájékoztatást. Jelenleg ugyanis azt csinálnak, amit akarnak. Van ahol kellő önfegyelemmel jó lapot csinálnak, máshol nem így van. Csepelen például a Magyar Demokrata helyi mutációját sikerült előállítani, ugyanazzal a stílussal és ugyanazzal a mondanivalóval. Sima pártszócsövet csináltak a százmillió forintnyi közpénzből kiadott lapból. Ezen kell változtatni!

 

Itt a törvénymódosító szövege:
http://www.parlament.hu/irom40/09734/09734.pdf

1 komment

Ez így nem maradhat!

2016. március 24. 04:24 - csú

metransos_vaganyzar_corvinnal.jpgReggeli csúcsidőben, a csepeli autósok "örömére":  útzár-ízelítő  Metrans-vagonokból 

A Metrans mind gyakrabban ad bemutatót, ízelítőt a csepelieknek a Corvin csomóponti útzárból. A tegnap reggel készült fotó is egy ilyen helyzetet rögzített. Torlódnak a gépkocsik, idegesek a sofőrök, és a vagonok vánszorgó távozása után csak nehezen áll helyre a forgalmi rend.

Ízelítőről beszélünk, mert, ha a Salak utca  környékén is működni kezd majd az újabb Metrans-beruházás a méregátrakóval együtt, akkor még nagyobb lesz a közlekedési dugó reggelente és délután, sőt napközben is. A csepeliek többek között ezt kifogásolják, amióta tudomást szereztek a Nagy-Duna-parti lázas tempójú építkezésről. Felüljáró vagy más lehetőség kellene a Corvin csomópontba. Borbély Lénárd polgármester azonban nem hajlandó szóba állni a csepeliekkel, hogy közösen keressenek megoldást a várható és nyilvánvaló problémahalmazra.  A kocsisor pedig egyre hosszabb, és a méreg - egyelőre az autósokban - csak gyűlik, gyűlik, gyűlik...

1 komment

Ki korán kel, húsvéti csokitojást lel szombaton Csepel több játszóterén

2016. március 24. 01:02 - csú

Húsvétra készülve, március 26-án, szombaton Csepel több játszóterén tojásvadászatra várják a gyerekeket, a szüleiket és a nagyszüleiket a szervezők. A Puli sétányon kezdődik a játék és a Görgey Artúr téren, vagyis a volt Áruház téren, az SZTK közelében folytatódik. A következő színhely a királymajori játszótér, amit a József Attila lakótelepen a Süsüs játszótér követ. A húsvéti tojásvadászat végállomása a Szent Imre téren lesz:husveti_mszp-ez_hasznalhato.PNG

Szólj hozzá!

Jön a polgári engedetlenség! A részleteket ma délben ismertetik

2016. március 24. 00:34 - csú

esernyosok_tuntetese.jpgLejárt az ultimátum határideje, amit a március 15-i pedagógus tüntetés résztvevői szabtak a kormánynak. Sem Orbán Viktor miniszterelnök, sem Áder János köztársasági elnök nem kért bocsánatot az állam által megsértett emberektől, és nem jelöltek meg  döntéssel felhatalmazott kormányzati tisztségviselőt sem, aki a pedagógusok követeléseiről tárgyalna velük, ezért egy hét múlva, március 30-án reggel 8 órától 9 óráig beszüntetik a munkát a tanítók és a tanárok.  A tiltakozó akció és a szolidaritás részleteit ma délben, Budapesten az Alkotmány utcában ismertetik a szervezők.

Törley Katalin, Pilz Olivér, Pukli István, a Tanítanék Mozgalom képviselői többek között ezt írják közleményükben:

Tovább
Szólj hozzá!
süti beállítások módosítása