Tessék megszívlelni:

Tessék megszívlelni:

A Kishangya Focisuli Mikulás alkalmából 2013. december 6-án 17 órakor nyílt, INGYENES edzést tart az Ady Iskolában (1204 Budapest, Ady Endre u. 98.)! A gyerekek kipróbálhatják, milyen is igazi Kishangyaként rúgni a labdát! A rendezvény ingyenes, viszont a létszám ismeretéhez regisztrációhoz kötött!
Az egész úgy kezdődött, hogy a hülye öregasszony a harmadik emelet kettőből leszakította a faliújságról az Ariel betűkkel mesterien elkészített plakátot, amely szerint e ház lakói fejenként és havonta háromszázhetvenöt forintot és negyven fillért spóroltak rezsiileg, amelyért a ház lakói ezúttal is kifejezik soha nem lankadó hálájukat a pincétől a padlásig a kedves vezetőnek.
Az ilyesmi nem vicc. Ráadásul, a negyedik emelet egyben lakik egy megátalkodott, gonosz kiskölyök, aki már most komenista, cigány, zsidó, Brüsszelbérenc, ráadásul még... Na, ez a kölök, mert ezeknek persze semmi sem szent, egy bajszot – egy olyan bajszot – rajzolt a kedves vezető lifttel szemben kifüggesztett portréjára, amin éppen a liftköltségeket szorítja le saját kezűleg.
Ezt tényleg nem kellett volna. Előbb csak egy-két újság vetette fel, hogy mégiscsak kardélre kellene hányni azt, aki ilyet tesz.
Aztán az ügyészség is kiadott egy nyilatkozatot a Magyar nemzet címen megjelenő lapon keresztül, hogy felségsértés ügyében eljárás indul.
Sokan talán már nem emlékszünk rá, de Radnótiról valamikor még a szülőhaza jutott eszünkbe. Mostanában inkább a tűz. Pedig most kellene végre hazafinak lennünk, amikor nemzet lett az országból, igaz, a köztársaságból meg simán csak ország, de hát ne lovagoljunk ezen. Fogadjuk el, hogy már a halott – dicstelen eleink által gödörbe lőtt – költőre is rossz idők járnak, „e lángoktól ölelt kis országban” könyveit égetik. Kicsit háborgunk ezen – már aki –, a világsajtó is megemlékezik róla, miként nőtt meg az értelem azokban a bűntelen csecsszopókban, akikért aggódott és védő szót emelt.
Már nem tölthetjük életünk nagyobb részét munka nélkül – Holtzer Péter nyugdíjszakértő szerint változások híján a jelenlegi nyugdíjrendszer összeomlik. Mert hogy ez így fenntarthatatlan, az biztos. Kérdés csak annyi maradt: mikor robban? S ahogy közeleg a választás, úgy ígérnek egyre többet a politikusok a nyugdíjasoknak. Az ígéretekről már most tudható: hosszabb távon betarthatatlanok.
– Szinte kötelező kűr a választások előtt, hogy a politikusok a szavazatokért cserébe „cukorkát” ígérnek a nyugdíjasoknak, amit azután a választásokat követően „visszacsennek” tőlük. Hogyan lehet ebből a csapdából kikecmeregni?
– Ha tudnánk a választ, sokkal könnyebben hozzákezdhetnénk a nyugdíjrendszer reformjának. Tényleg csapdahelyzetről beszélhetünk, hiszen Magyarországon a 3 millió nyugdíjas az aktív szavazók 40 százalékát jelenti. Megkerülhetetlen társadalmi csoportról van tehát szó, de nem homogén csoportról. Legalább a gondolatkísérlet szintjén érdemes elkülöníteni azokat, akik hosszú szolgálati időt követően vonultak nyugdíjba, azoktól, akik valamilyen korkedvezményt vettek igénybe. Talán egyszer abba az irányba mozdulhatna a közgondolkodás, hogy jobban támogassuk a hosszú szolgálati idővel rendelkezőket, s kevésbé a többieket. Az biztos, hogy a négyévenkénti húzd meg, ereszd meg politikai játszmának nincs sok értelme.
Nem érkezett meg általános iskolájába és azóta is ismeretlen helyen tartózkodik a mellékelt képen látható 12 esztendős Virág Szabina Ivett. A csepeli kislányt már a rendőrség is keresi. Aki látja valahol, értesítse a hatóságot!
A Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) XXI. kerületi kapitánysága közigazgatási hatósági eljárást indított a 12 éves Virág Szabina Ivett eltűnése ügyében, írja a police.hu.
– A kislány 2013. december 3-án nem érkezett meg az iskolába és azóta ismeretlen helyen tartózkodik. Utolsó ismert ruházata: fehér színű sportcipő, szürke színű szűk nadrág, krém színű kapucnis kabát, piros táska – közölte honlapján a rendőrség. (borsonline.hu)
Ha szombat, akkor kitelepülés! Most is, mint már hónapok óta rendületlenül, a Csepeli Piac sarkánál megjelennek az ismerős csapatok. Az SZTK oldalában a Demokratikus Koalíció. Mellette az MSZP és most már a Szolidaritás.
Átellenben meg a Jobbik asztala virít. Ez utóbbi, hogy a többit, meg a nem velük szimpatizálókat bosszantsa, országgyűlési képviselőinek felszólalásait és pártvezéreinek szónoklatát harsogja a bevásárolni igyekvő emberek közé, végtelenített hangrögzítőről. Nem szól senki, csak összenézve csóválják a fejüket az emberek.
Orbán Viktor üzenete a középosztálynak szól. A középosztály érzékeli, hogy a miniszterelnök állításai roppantul egyoldalú túlzások (enyhén szólva), de nem tapasztalja a mai magyar valóság semminő más értelmezését. És nemcsak a tömegkommunikációs eszközök jobboldali egyirányúsítása miatt: hanem azért is, mert ilyen rivális értelmezés – „a széles nyilvánosságban” – nem létezik. Még a nyilvánosság ellenzéki zugában se nagyon.
A magyar állam s egyben a magyarországi jobboldal vezetője három roppantul egyszerű dolgot állít; erre a három állításra pedig vetélytársai nem tudnak válaszolni.
Baja után tulajdonképpen borítékolni lehetett, hogy a legkisebb falusi választáson is előkerülnek majd a videókamerák, a rejtett mikrofonok, talán még az utcákon portyázó "ellenőrök" is újra munkába állnak. Fóton a Jobbik aktivistái véltek felfedezni szavazókat szállító mikrobuszt, de nem hagyta szó nélkül a választáson történteket a végül győztes demokratikus ellenzék sem.
Annyiféle dokumentum, leleplező - és a leleplezést leleplező - felvétel kering már most is az országban, hogy ember legyen a talpán, aki meg tudja mondani, melyik eredeti és melyik megrendezett. Mint ahogyan az is nyílt titok, hogy kisebb-nagyobb összegek ütik a markát azoknak, akik felszállnak a CÖF valamelyik tűntetésre induló különjáratára, tűzifát, mobil telefont kap, aki hajlandónak mutatkozik oda húzni majd a szavazófülkében az ikszet, ahová a megbízója látni szeretné, vagy nem restell libát szorongatva kiabálni, ha Bajnai Kislétán, vagy bárhol másutt az országban szót vált a választókkal.
"A gyökeres társadalmi megújuláshoz erős baloldalra van szükség. A baloldalnak képessé kell válnia arra, hogy hitelesen küzdjön az elnyomás, az önkény, a világgazdasági helyzetből fakadó diktátumelfogadás, a környezeti és társadalmi igazságtalanságok ellen, a szabadság és az egyenlőség intézményeiért. A köztársaság helyreállításának és megszilárdításának feladata megköveteli a baloldal megújulását is." - Ezt olvashatjuk abban a cikkben, amelyet december 3-án a Népszabadság közölt, s amelynek aláírói - neves közéleti személyiségek - bejelentik, hogy megalakították a DINAMÓ nevű véleményközösséget.
Törekvéseikről többek között a következőket írják: "Véleményközösségünk rendszeresen jelentkezik majd cikkekkel, publicisztikákkal, amelyek a baloldali eszmeiség és gyakorlat különböző vetületeit járják körül az aktuális magyarországi helyzetre reflektálva. Célunk, hogy véleményközösségünk minél több különböző hangnak biztosítson fórumot: jussanak szóhoz olyan társadalmi csoportok képviselői, akiknek szinte sohasem kérik ki a véleményét .... Nem köteleződünk el pártok mellett, még ha közösségünk tagjai között pártpolitikusok is vannak. Ami összeköt bennünket, az a baloldali eszme kritikai olvasata és a magyarországi baloldali gyakorlat megújításának igénye, egy hitvallás új alapokra helyezése, mely nélkül nem lehet sem megérteni, sem jobbá tenni Magyarország helyzetét.
Az alapítók: Antal Attila, Bolba Márti, Böcskei Balázs, Ferge Zsuzsa, Jámbor András, Kaufer Virág, Kis Miklós, Konok Péter, Mikecz Dániel, Rácz Gábor, Scheiring Gábor, Szalai Júlia, Szombati Kristóf, Tamás Gáspár Miklós, Teczár Szilárd, Vay Márton, Veres Máté.
Céljaikról a következőket írják:
Videóban üzentek a közszférában dolgozó nők a miniszterelnöknek. Hat éve nem emelték a bérüket, mára a megélhetésük került veszélybe. Az asszonyok és a lányok arcukat, nevüket adták az üzenethez.
Cserébe arctalan és arcátlan választ kaptak egy kormányhivataltól.
A videóüzenet:
Németh Szilárd fideszes polgármester, Borbély Lénárd fideszes alpolgármester, Ábel Attila fideszes alpolgármester és Morovik Attila fideszes alpolgármester összesen bruttó 3 millió 790 ezer 668 forintot kap 2013. novemberi tevékenysége után decemberben
Csepelen megemelték a helyi adókat, drágították az étkezési díjakat a gyermekintézményekben, növelték a lakbért, lezüllesztették a képviselő-testület működését, tájékoztatás helyett félrevezetik az itt élőket; a fővárosban éveken át megemelték az utazási költségeket, drágították a szolgáltatásokat; a Parlamentben megszavazzák a megszorító intézkedéseket, megsértik a saját alaptörvényüket, a fővárosi és a kormányzati fideszes vezetőkkel, képviselőkkel együtt több mint három éve rombolják Magyarország és ezen belül Csepel tekintélyét. Sok embert kirúgtak, mások életét megkeserítették, a félelem légkörét alakították ki maguk körül a XXI. kerület jelenlegi fideszes városvezetői.
Bizonytalan a csepeli iskolák és pedagógusok sorsa, megalázó politikai üzenetek közvetítésére kényszerítik őket, zsúfoltak az óvodák és a bölcsődék, alulfizetett a csepeli közalkalmazottak és köztisztviselők döntő többsége...
Eközben Werner Péternek, a Városgazda (volt Csevak) Zrt vezérigazgatójának fizetését százezer forinttal megemelték, szolgálati Skodáját korlátlan benzinvásárlási lehetőséggel Chevroletre cserélték, a polgármester kabinetfőnöke felügyelőbizottsági tagságot is kapott. A kirúgók (képünkön) és a nagylelkű közpénzosztogatók saját fizetésüket változatlanul hagyták. Minimális bruttó jövedelmük 2013 decemberében így a következő:
Kalocsai Imre karikatúrája
A csepeli önkormányzat december 4-én, szerdán reggel nyolc órakor megemlékezést tart a Szent Imre téren, a polgármesteri hivatal falán elhelyezett emléktáblánál, amely a Csepel 1944. decemberi kiürítését megakadályozók hősiességére emlékeztet.
Ábel Attila alpolgármester hülyeségeket beszél - S. Jenő hallgat - A Szent Imre téri terrorházában moccanni sem mernek - Németh Szilárd nem ér rácsepeli ügyekkel foglalkozni - Elmentek a rendőrök - Jön a TASZ
Jellegzetes csepeli botrány kerekedett a csepeli közterület-felügyelet hétfői intézkedéséből. Több internetes hírportál beszámolója alapján a történtek a következőképpen rekonstruálhatók:
A közterület-fenntartók egy hajléktalant készültek megbírságolni Csepelen, amikor valaki megkérdezte a közteresektől, hogy mi szükség erre?
A Cink azt írja, hogy széttépték a férfi kabátját, aki feljelentést tesz az ügyben, illetve meg is szólalt az eset után. Ő igen, a közterület-fenntartók vezetője még nem.
A megtámadott járókelő állítja, csepeli otthonának közelében vette észre, hogy egy hajléktalan megbírságolására készülnek a közteresek, ő csak arra volt kíváncsi, hogy mi szükség van erre. Csak kérdezett....Részletek:.
Életének 56. évében, súlyos betegség után, elhunyt Bächer Iván. Temetéséről később intézkednek.
Magyar. Baloldali. Író. Újságíró. Publicista. Született 1957-ben Budapesten. Hatalmas lakásba. Hatalmas családba. Hatalmas szellemi súllyal a nyakában. Édesapja Bächer Mihály zongoraművész, édesanyja Malecz Erika építész. Dédapja Thury Zoltán író, újságíró. Apai nagyanyjának, Thury Erzsébetnek a húga, Thury Zsuzsa író. Ha ez az örökség nyomasztotta is, nem tudunk róla.
Élt vele, ahogyan tudott. És: tudott. Az ELTE történelem–pedagógia szakán végzett 1981-ben. 1988-ig a Móricz Zsigmond Gimnáziumban tanított történelmet, később egy ideig óraadó tanár. 1989 és 1991 között – jobboldali elüldöztetéséig – a Magyarországnál dolgozik. 1991 óta a Népszabadság munkatársa, főmunkatársa. Intézménye. Összevész a lappal, a lap vele, majd publikálni visszatér, a Hétvége mellékletbe, a saját rovatába, a saját, megszokott, visszakiabált tipográfiai helyére. Szereti a megszokott, kiérdemelt, kiharcolt helyeket.
A fülkeforradalom kerületünkben is felfalta saját gyermekeit, a fülke-falkába tömörült, gombnyomogató szolgalelkeket

Idei 20. ülését tartotta november 28-án, délután 13.00 órakor (valószínűleg ekkor ért rá a polgármester), az Önkormányzat Képviselő-testülete. Húsz ülés, majd egy év alatt. Ez országos- és közép-európai csúcs! Hiába, Németh Szilárd a legjobban teljesít! A jubileumi ülésen 54 napirendet (idei csepeli csúcs!) „tárgyaltak meg” az év vége felé láthatóan egyre fáradtabb képviselő hölgyek és urak. Nem is volt könnyű dolguk. Az eredeti, 30 napirendet tartalmazó meghívót hat nappal az ülés megkezdése előtt tették fel az önkormányzat honlapjára. Az ülés előtti napon, ezt a korábbi gyakorlatnak megfelelően, a vezetés „feltornázta” 54-re. Ennél több volt azonban az írásos előterjesztések száma. Összesen 64 javaslatot, több mint 1100 oldalt(!) kellett a képviselőknek átnézni a lelkiismeretes felkészülés érdekében. Ha egy képviselő 2 percet szánt volna egy oldalra, akkor legalább másfél napi megfeszített munkára lett volna szüksége. Ugyan kérem! Hol van ennyi ideje egy kétharmados csepeli képviselőnek? Neki dolgoznia kell! Havi 185 ezres átlag képviselői fizetésből nem lehet megélni!
Németh Szilárd a teljes csepeli vezérkar, valamint Werner Péter kíséretében vonult fel a Cirmos sétány 6-18. szám alatti társasház felújítása alkalmából tartott átadási ünnepségen. Őszintén szólva jómagam csodálkoztam azon, hogy az ünnepségről elmaradtak a kivezényelt kisiskolások, de kárpótlásként elolvashattuk a szokásos öntömjénező diadaljelentést: a jeles eseményről a kerület hivatalos honlapja is beszámolt. Az ügyet nem ismerő külső szemlélő számára úgy tűnik, mintha a polgármester és csapata varázsütésre megoldott volna valamiféle gordiuszi csomót, mindenki legnagyobb örömére. Az igazság persze odaát van.
Tegyünk egy-két színes gömböt Csepelen, a Szent Imre téri fákra, bokrokra!
Vasárnap, sötétedéskor legkisebb fiúnkkal meggyújtottuk a közösen készített adventi koszorú első gyertyáját. Csendben figyeltük ahogy a gyertyaláng vidám táncot járt.
Ilyenkor az emberek döntő többségének a közelgő Karácsony Ünnepe körül sorjáznak a gondolatai. Mit is, hogyan is csináljunk az elkövetkezendő 24 napban amikor a nap nyugovóra térte után felragyognak a várva várt ünnep, a Karácsony fényei?
Rokonok, simlik felső szinten
Kampánycsendsértés miatt meg kell ismételni a november 24-én tartott fóti időközi önkormányzati polgármester- és képviselő-választást a Budapest Környéki Törvényszék vasárnapi döntése értelmében - jelentette be a bírói tanács ülése után a törvényszék szóvivője.
Koszta János közlése szerint a törvényszék ezzel a döntésével - egy magánszemély felülvizsgálati kérelmére - megváltoztatta a területi választási bizottság szerdai határozatát, megsemmisítve a választás eredményét, egyúttal a szavazás megismétlését rendelte el. A bírósági végzés ellen jogorvoslatnak helye nincs - tette hozzá a szóvivő.