Amikor az orbáni hatalomnak már nincs új ötlete, akkor megelégszik a több ezer éves római mintával is: oszd meg és uralkodj! Az elv és a sokszor bevált gyakorlat alkalmazása Csepelt sem kerülhette el, amikor elindult az állami osztogatás újabb fordulója. Most a civil szervezetek között osztottak ki országosan 4,8 milliárd forintot. A kerületben is kaptak belőle, de hogyan?
A kormány által 2021-ben létrehozott Városi Civil Alapból eddig évente 4,8 milliárd forint került kiosztásra, ami 2025-ben sem változott. A válaszonline.hu pedig megírta, hogy az eddigi három pályázaton a legsikeresebb civil szervezetek majdnem 90 százaléka, közvetlenül vagy közvetetten, köthető a Fideszhez.
Közülük 12 olyan szervezet volt, amelyik az előző három körben összesen magkapta a maximális 37 milliós támogatást, közöttük a