Szemét ügyben, pontosabban lomtalanítási kérdésben kellett döntenie Borbély Lénárdnak, ami – eddigi tapasztalataink szerint –, számára komoly dilemma lehetett. Meghajoljon a kormányzat, illetve a MOHU hatalmasságai előtt, ahogy eddig is több ügyben tette, vagy a kipipálható internetes közvélemény-kutatáson kívül a csepeli lakossággal egyeztetve, együttműködve a kerület civil és politikai szervezetekkel bizonyítsa: nyilvánosan is ki mer állni a kerületi lakosság érdekei mellett. Internetes kérdezés volt, minden más elmaradt
A tiltakozások hatására és valószínűleg választási szempontokra való tekintettel, meghátrált a MOHU, két év halasztást kaptak a fővárosi kerületek – jelentette be sajtótájékoztatóján az illetékes miniszter. https://www.economx.hu/gazdasag/lomtalanitas-2027-hatarido-keruleti-dontes.802718.html
Az illetékesekkel kötött megállapodás szerint „…2027-től működik majd az a rendszer, amelynek lényege, hogy egy regisztrációs eljárást követően a házaktól évente egyszer ingyenesen elszállítják a lomokat. Addig az átmeneti időszakban a kerületek eldönthetik, hogy a jelenlegi módon folyjon-e tovább a városrészben a lomtalanítás, vagy csatlakoznak az új rendszerhez, amelyben kijelölt gyűjtőpontokon elkülönítve is leadhatóak majd a lomok…”
Mivel az új rendszerre való átállás terve