Csepel polgármesteréről írja udvari sajtója: „...a felújítások…. önerőből, ….a polgármesteri program keretében valósulnak meg”. Azt már blogunk teszi hozzá, hogy e közben ugyanaz a polgármester semmit nem tesz a csepeli iskolákban folyó munka tartalmi kérdéseinek megoldódása, a pedagógusok munkájának jobb szakmai, anyagi megbecsüléséért, sőt még megszólalni sem mer a pedagógusok érdekében. Ez pedig egy fillérbe sem kerülne, csak bátorságba...
Egy jó hír: „Folytatódik az iskolafelújítási program Csepelen” – közölte egybehangzóan, sőt szóról szóra ugyanúgy a kerületvezetők kezében lévő több helyi médiafórum.
Blogunknak csak két megjegyzése van az egyébként örvendetes programhoz:
Megjöttek a fehérvári huszárok. Hogy mi a szép, az ebben az országban már jó ideje kétharmaddal döntetik el
Archív kép. Ki emlékszik már erre, hiszen olyan régen volt Csepelen, a Táncsics Mihály utcában? Június 29-én ‑ lesz egy éve annak, hogy a polgármester, Németh Szilárd és láng Zsolt társaságában, sajtótájékoztatón jelentette be: „a fővárosi önkormányzat helyett felújítják a Táncsics Mihály utcát”. Ezen a héten ugyancsak ő, de már csinnadratta nélkül, az fb-oldalán közölte, hogy csúszik a felújítás. Vajon mi lesz a következő bejelentése és hol?
A mostani nemzeti csapat sikereinek annyi köze van a stadionprogramhoz, mint Puskás Ferencnek volt életében Felcsúthoz. Diktatúrákban szokás a sportsikereket önigazolásra felhasználni
Bali Pálné, a Kék Általános Iskola (most Arany János Általános Iskola) Csepelért Díjas (2003), és Csepeli Nívódíjas (2007) pedagógusa, néhány nappal 72. életévének betöltése után elhunyt. Családja mellett egykori tanítványai, kollégái, a gyerekek szülei és a barátok június 21-én, kedden, délután 15.00 órakor vesznek tőle búcsút a Béke téri templom urna temetőjében.
Orbán a miniszterek bemutatásánál világossá tette Navracsics Tiborral kapcsolatos terveiről: ”Neki van a legtöbb esélye, hogy a brüsszeli bürokraták és a magyar képviselők malomkerekei között ne őrlődjön fel”. Szeretetteljes útravaló a malomkerekek közé küldött miniszternek. Mi az a kis őrlődés, ennyit meg is érdemelsz, ha már volt képed annak idején elhibázott lépésnek nevezni a Néppártból való kilépést! Most épp ezért vagy alkalmas jószolgálati követnek. Itt a tüzes karika, itt ugorj át rajta.
Ez egy beszédes, jó kép: kitüntetett, boldog csepeli pedagógusok a polgármester társaságában - A Béke téren, az egykori rezsiharcos polgármesterrel azonban mostanában nem készül CSH-s fotó, pedig arról is sok mindent le lehetne olvasni...
Csak ne ez legyen a vége! A kilakoltatás...

"A csepeli focistákat is
Európa rajtunk röhög, amiért Orbán Viktor őfelsége 500 liter misebort küldetett a honvédő harcot folytató Ukrajnának. De csak röhögjenek! Európa nem tudja azt, ami mi tudunk:
Nehéz szavakat találni? Rajongói vajon meddig hiszik el azt a sok hazugságot, amit kormánybiztosként posztol? Kínjában még hidrogénbombázott is, s ezzel rálicitált Orbánra, aki csak atombobázott
A közelgő szociális válság elhárításában lenne tennivalója az egész politikai osztálynak, és választható útja az ellenzéknek. Már ha képes lesz túltekinteni – önmagán.
Világosodás a Szent Imre téren. A hét híre Ábel Attila csepeli alpolgármester Népszavának adott politikailag pikáns interjúja volt. Elrepült a nagy kő, ki tudja hol áll meg?
Vidám a helyzet, baráti a légkör a mikrofonállványok társaságában, ahol kínos kérdés nincs, csak hallgatni kínos az egészet...
"Mi éhesek vagyunk, mi enni akarunk, mi addig-addig dalolunk, míg enni nem kapunk, mert éhes a banda, korog a gyomra ... Kaját! Kaját! Ha nem adnak kaját..." De adtak. Mindenkinek
Van minta, van segítség, nem érzi árvának magát a rendes magyar kommentelő. De mit is akart nekem mondani ez a hazájáért aggódó konzervatív asszony? Mondani?
Napjainkban lehetetlen volna ilyen fotót készíteni. A trió szétesett. A csepeli fideszes belharc felkeltette a magyar média érdeklődését. Ábel Attila alpolgármester Népszavának adott interjúja tegnap a következő hírportálokon kapott visszhangot: