Dőltek a fák. Most dől a pénz? Favágással kezdődött a Hollandi úti focipálya építése még 2018. végén. A beruházás ára azóta megduplázódott: 283 millióról 573 millió forintra ugrott. A csepeli önkormányzat képviselői tudnak erről? Mit szólnak hozzá? Hozzászólnak?
Azért két év alatt több mint 100 százalékos költségnövekedés nem semmi. Még kis hazánkban sem, ahol az utóbbi 10 évben elég sűrűn előfordul. Igaz, sportberuházásoknál még sűrűbben. Úgy látszik Csepel sem kivétel. Hogy miről van szó? A Hollandi úton, a Kis-Duna part mellett, a volt napközis tábor melletti területen épülő nagy méretű, Borbély Lénárd által 2015-ben létrehozott Csepeli Utánpótlás Sportegyesület számára megálmodott műfüves focipályáról. Arról, amelyről még 2018. augusztus 21-én döntött a kerületi képviselő-testület.
Amikor a testületi döntés megszületett, még 283,8 milliós bekerülési összegről volt szó. Az idén februárban – testületi döntés nélkül –, módosított együttműködési megállapodás szerint már 573,1 milliónál(!)tartanak, de lehet, hogy a vége, a magyar sportpálya-építési gyakorlatnak megfelelően, ennél is több lesz. A beruházási összeg 10 százaléka az önkormányzati önrész, a fennmaradó 90 százalékot a Magyar Labdarúgó Szövetség fedezi.
Az árnövekedés okaként felhozható, hogy 2018-ban még 1 db műfüves labdarúgó pályáról és 1 db 4 blokkos öltözőről volt szó, közben azonban megnőtt az egyesület étvágya, így a módosítás már +1 élőfüves pályával „gazdagodott” és a 4 blokkos öltöző 6 blokkosra bővült. Ami viszont nem változott, hogy az Önkormányzat vezetése 15 éves hasznosítási, fenntartási és karbantartási kötelezettséget vállalt fel. (Magyar Labdarúgó Szövetség - Együttműködési Megállapodás Mód)
Állj be Berci Katonának! Jobb dolgod lesz...? A szép tervek megkoronázásaként a fiatalok számára elhangzott a fényes orbáni ajánlat: ha nem találnak munkát, lépjenek be a hadseregbe!

Az ágyakat sikerült kiüríteni. Az akció emberi fájdalmakkal, családi drámákkal övezett ára, és folytatása kit érdekel?
Semmit sem ér az országos adat, hogy állítólag csak 56 ezerrel nőtt a regisztrált munkanélküliek száma. Akár tízszer többen lehetnek a kirúgottak. Az egyetlen vigasz a (volt) munkavállalóknak, hogy naponta negyvenszer lehet megnézni/hallgatni/elolvasni az állami média csatornáin, hogy őket is megmenti majd a vezénylő tábornok, a bölcs vezér...
Daganatos, intézményi ellátásra szoruló betegeket küldtek haza egy kórházból azután, hogy a kormányzati rendelkezésnek megfelelően az egészségügyben ágyakat kellett felszabadítani a lehetséges koronavírusos betegek elhelyezéséhez - erről beszélt a Klubrádióban Németh Athina ápoló. Szörnyű esetekről beszélt: volt, aki nyitott hassal érkezett haza, nem volt teljesen összevarrva
A polgármesteri hivatalban többségében nők, édesanyák dolgoznak. Van köztük gyermekét egyedül nevelő is. Ezeknek az asszonyoknak a hivatali munkakiesés nem jutalmazás, hanem csapás! Az otthonléttel, a család ellátásával kapcsolatos kiadások ilyenkor nem csökkennek, hanem nőnek...
Tudta például, hogy a csepeli férfiak születéskor várható átlagos élettartama 7,5 évvel alacsonyabb, mint a II. kerületieké? A fővárosi kerületek között ezzel a 21(!) helyen állunk. Csak a huszadikban és Józsefvárosban rosszabb a helyzet...
A tamburmajor és a kisegyüttese
Se összeg, se időpont, de ígéret az legalább van. Egyelőre ennyire futja a keretből...