Jedlikes diákok bolondozása 1982-ben a bolond ballagáson. Mostanában a csepeli városvezetők bolondítják a népet? Egyelőre még csak a szájról szájra adott értesülések szárnyalnak a gimnázium körül, de ki tudja, a háttérben, a színfalak mögött mi történik...
Egyre több pletyka kering a Jedlik ötmilliárdosra tervezett felújítása körül. Mindig így van, amikor a döntéshozók az érintettek megkérdezése nélkül, a nyilvánosság megkerülésével, a háttérből, hatalmi alapon hoznak embereket, intézményeket, szervezeteket érintő döntéseket. Úgy tűnik, a Jedlik esetében is erről lehet szó, pedig az önkormányzati vezetés, a látszat kedvéért, még egy egyeztető tanácsot is létrehozott. Ennek munkájában szerepet szántak néhány csepeli notabilitásnak, az intézmény képviselőinek, de Németh Szilárd kedvenc polihisztorának, Takaró Mihálynak is.
Mit bíznak Takaróra, a
„Szégyen, hogy ma vannak olyan európai vezetők, akik Marx emléke előtt hódolnak”, szólt a frissen felkent magyar miniszterelnök kinyilatkoztatása Szlovéniában. A feddés Jean-Claude Junckernek, az Európai Bizottság elnökének szólt, aki nem átallott beszédet mondani Trierben, a filozófus születésének 200. évfordulójára szervezett rendezvénysorozat megnyitóján.
Búcsút intett....Kinek fog hiányozni? Ki tudja majd betölteni a helyét?
A legjobb emberben is lakik egy morzsányi Bayer Zsolt. De ha szabadon engedjük, akkor még rosszabb lesz az ország...
A látogatók a szigetszentmiklósi múzeumban találkozhatnak többek között sebváltókkal, motorokkal, kardántengelyekkel és hozzájuk kapcsolódó részletes műszaki leírásokkal, fotókkal, valamint az autógyárral kapcsolatos könyvekkel, kiadványokkal, köztük az egykori üzemi lap bekötött példányaival.
Miért hagytuk, hogy így legyen?
Szendvicsszagot érzek! Szendvicsszagot érzek!
Gergely Zsófia: De miért angol szavakból barkácsolják össze az új díszmagyar sportmárkát, csak nem mindjárt nemzetközi
Nyílt vitát rendez a Csepeli Munkásotthon vezetősége ma 17 órától a Munkásotthonban a nehéz helyzetbe került Árpád utcai intézmény jövőjéről.
A cigány tradíciók szerinti szertartás keretében kísérik utolsó útjára Choli Daróczi József írót, a magyarországi cigány közélet egyik ismert alakját csütörtökön 14 órakor a Csepeli Temetőben - közölte a RomNet hírportál.
Ferenc Jóska császár legjobb csepeli tanítványai írják Csepelről: Minden nagyon jó, minden nagyon szép, mindennel meg vagyunk elégedve…
Kísértet járja be Közép-Kelet Európát, a kommunizmus kísértete. Olyannyira retteg a nacionalista jobboldali berendezkedés. Lengyelországban és Magyarországon a kommunista diktatúra szellemétől, hogy mindkét ország regnáló pártszövetsége maga is legyártott egy-egy ehhez egyre hasonlatosabb diktatúrát. Itt a NER ott a PIS, vagyis itthon a Nemzeti Együttműködés rendszere ott az Igazság és Élet Pártja retteg.
Fekete zászló leng a Csepeli Munkásotthon épületén, jelezve, hogy elhunyt Drucker Tibor, a Csepeli Munkásotthon egykori igazgatója.
Az internet népe már most találgatja, hogy a józsefvárosi piacon beszerzett kínai cuccokra hímeztetik-e az emblémát letelepedési kötvényes kereskedőkkel, vagy a börtönüzemek váltanak turul üzemmódra
Csodájára jártak Csepelen, százezrek nézték Budapest egén a legendás "szivart"
Csepelen a hatalom nem látja be, hogy az eddigi módszerei, és emberei kudarcot vallottak. A csepeli fideszeseknek fogalmuk sincs minderről! Tovább erősítik a valótlanságok valósággá történő átfestését! Vezetőik nagy magabiztossággal hirdetik kudarcaikat úgy, mintha égbekiáltó siker lenne. - Többek között ezt írja publicisztikájában Horváth Gyula, majd így folytatja: