CSEPELIEK ÚJSÁGA

Hírek, tudósítások, tények, vélemények

Orbán fogalomzavarának itt a megoldása

2018. március 09. 02:34 - csú

orban_viktor_grimasz.jpg“Mi, akik életünk felét a kommunizmusban éltük” – mondta Orbán.

A miniszterelnök bizonyságát adta annak, hogy az alapvető fogalmakkal – úgymint a szocializmus,  kommunizmus – sincsen tisztában.

Ajánlatom: ha a történelem órán nem figyelt, ha az egytemi szigorlatot kihagyta, ha nem kérdezte meg jóbarátját és kollegáját, az egykori MSZMP Társadalomtudományi Intézetének volt munkatársát – Kövér Lászlót – a kérdésről, akkor még mindig van egy

Tovább
2 komment

Mit dugdostak Csepel városvezetői? Kibújt a szög a zsákból

2018. március 08. 05:59 - csú

penzszoras_1.PNGA február 22-én késő este (húsz órára) összehívott képviselő-testületi ülésen kiderült, hogy a Németh Szilárd által belengetett nagy ívű bejelentéseknek, és fejlesztéseknek az égvilágon semmilyen valós alapjuk nincs!
Ezen az ülésen tárgyalták ugyanis a képviselők a kerület költségvetését.

Hiába mesterkedett Borbély, hogy a képviselők olyan későn kapják csak meg az írásos előterjesztéseket, hogy érdemben ne tudjanak felkészülni, mégis kibújt a szög a zsákból. Kiderült, hogy az, ami a számokban fekete-fehéren megjelent, és az amit Németh Szilárd a Csepeli Hírmondó, és a csepel.info hasábjain hirdet, köszönő viszonyban sincsenek egymással.

Az önkormányzati újság minden lapján Németh Szilárdot dicsőítik, és mást sem tesznek, mint várható jótéteményeinek sorát sorolják. Ehhez képest a beharangozott Weis Manfréd program, (Csepel Művek újraindítása) és a nagyarányú fejlesztések (utak, hidak, vasutak) egy petákkal sem szerepelnek a költségvetésben. Pedig az elképzelhetetlen, hogy ilyen nagyarányú fejlesztés Csepelen úgy valósuljon meg, hogy annak nincsen helyi költségvetési vonzata. Példaként említem a tavalyi év botrányát, amikor

Tovább
1 komment

Gyorsul a rothadás

2018. március 08. 02:37 - csú

orban_viktor_a_diktator.jpgTeljes erővel pánikol az állampárt. A helyzet drámaiságát mi sem jelzi jobban, mint hogy szócsövük, Bayer Zsolt már káromkodni is elfelejt, és kínjukban még a békemenetet is előszedték. Hátha most ismét bejön a kommunikációs trükk, hogy vidékről felutaztatott nénikkel-bácsikkal gyermekien hódoló népet varázsolnak az időközben milliárdos maffiózók elitklubjává vált Fidesz mögé.

Jól érzik: könnyen lehet, hogy a helyzet annál is súlyosabb, mint amennyire az a hódmezővásárhelyi zakóból látszik. Kicsit profán lesz a hasonlat, de a 800 ezer alkoholista országában hasznos: a politikai párt hasonlóan működik, mint a máj. A máj nagyon sokáig bírja a mérget, sőt az arc pirospozsgás, a tekintet pedig hetykén csillogó lesz a napi fél liter házipálesztől. Évek-évtizedek telnek el így. Azután teljesen váratlanul elindul a szövet leépülése, sokszor akkor, amikor

Tovább
1 komment

Hat éve hülyítik már a csepelieket a Weiss Manfréd Tervvel

2018. március 07. 05:59 - csú

000-2_borbely-nemeth-1000-es_1.pngCsepel volt polgármestere, Németh Szilárd 2012. július 6-án, „Csepel újjáépítésének 300. évfordulója apropóján” hozzászólt a parlamentben. http://www.csepelivaroskep.hu/wp-content/files_mf/1342130336CsH_26.pdf   

Beszéde vége felé bejelentette:

„…a Weiss Manfréd Terv keretében most kezdtük el kidolgozni az újraiparosítás, a munkahelyteremtés, a termelő munka megindításának lehetőségeit.”

Akkor még semmit sem kezdtek el kidolgozni. A beharangozott tervnek, az egyébként értelmetlen mondatnak ugyanis előélete sem volt a képviselő-testület korábbi ülésein. Utóélete is majd három hónappal később, szeptember 27-én elfogadott, „a Csepeli Gyártelep fejlesztési stratégiáját összefoglaló döntés-előkészítő szakértői anyag” elkészítéséről szóló határozattal kezdődött. (511/2012.(IX.27.) A végrehajtás csúszott, a szakértői anyag 2013 márciusára készült el. Úgynevezett „társadalmi egyeztetés” indult a testület véleményezése nélkül május 15-i határidővel. Május 31-én ad hoc bizottság alakult, amely később elfogadta a

Tovább
1 komment

Arctalanság és arcátlanság

2018. március 07. 02:07 - csú

orban-szijjarto_1.PNGMennyi kárt okoz még ez a két ember Magyarországnak? Hallottak, olvastak az ENSZ alapokmányának bevezető sorairól? Ismerik azt a mérhetetlen szenvedést, pusztítást, amelynek nyomán ezek a mondatok megszülettek?

Mi, az Egyesült Nemzetek népei, elhatározván azt,

hogy megmentjük a jövő nemzedékét a háborúk borzalmaitól, amelyek életünk folyamán kétszer zúdítottak kimondhatatlan szenvedést az emberiségre,

hogy újból hitet teszünk az alapvető emberi jogok, az emberi személyiség méltósága és értéke, a férfiak és nők, valamint a nagy és kis nemzetek egyenjogúsága mellett,....

Kormányaink San Francisco városában összegyűlt, jó és kellő alakban talált meghatalmazással ellátott képviselőik útján elfogadták az Egyesült Nemzetek jelen Alapokmányát és ezáltal nemzetközi szervezetet létesítenek, amelynek Egyesült

Nemzetek (ENSZ) lesz a neve. 1945. június 26.

Ez volna az ENSZ Alapokmányának Preambuluma, amihez azért nem mérnénk - "a migrációhoz való jog nem tartozik az alapvető emberi jogok közé" - Szíjjáró Péter  12 pontját, amelyben felháborodva kikéri magának, hogy

Tovább
Szólj hozzá!

Hatalmas pofont kapott a Kúriától a Csepeli Hírmondó Németh Szilárd pofátlan és zabolátlan népszerűsítése miatt - A végzés jogerős!

2018. március 06. 17:31 - csú

vida-borbely-nemeth-777_2.pngVida István, a Csepeli Hírmondó (CSH) kiadója, Németh Szilárd,  a CSH sztárja és Borbély Lénárd polgármester, a sztár hízelgő kegyence osztoszkodik a Kúria eltiltó végzésén. A képről hiányzó Ábel Attila alpolgármester is megkapja a maga adagját....

"Rendelkező rész

A Kúria megállapítja, hogy a Budapest, XXI. kerület, Csepel Önkormányzatának Csepeli Hírmondó című sajtótermékének 2018. február 22-én megjelent IX. évfolyam 7. száma megsértette a jelöltek és jelölő szervezetek közti esélyegyenlőséget azzal, hogy Német Szilárd István, a FIDESZ-MPSZ és KDNP közös országgyűlési képviselőjelöltjét népszerűsítette.

A Kúria a Csepeli Városkép Kft. médiatartalom-szolgáltatót eltiltja a további jogsértéstől, és egyben kötelezi, hogy jelen végzés kézhezvételétől számított legközelebbi számban, a jogsértő közléshez hasonló módon jelen végzés rendelkező részét tegye közzé.

A felülvizsgálati eljárás illetékét az állam viseli.

A végzés ellen további jogorvoslatnak helye nincs."

Az elmúlt hetekben még a mai magyar közéleti viszonyok között is feltűnést keltett a kerületi önkormányzat tulajdonában lévő Csepeli Hírmondó. Az Indexen kétszer is (1, 2) írtak arról a sajátos, erősen a személyi kultuszba hajló igyekezetről, ahogy a lap Németh Szilárdot népszerűsíti: a Fidesz kerületi képviselő-jelöltje

Tovább
1 komment

Csepelen dermesztő a rendszer, de a sütkérezés zavartalanul folytatódik

2018. március 06. 05:59 - csú

003-deru-strand-20130301-777.pngCsepel nagy átvágói.  Jönnek az avatások. De az átvágók már itt vannak...

Csepelen, a Szent László úti  Arany János (az  egykori Kék) iskolában napokig nem volt   fűtés!
Ilyen előfordul! Murphy törvénye szerint: ami elromolhat, az el is romlik. A fűtésrendszer pedig nagyon hiba érzékeny! Tudják ezt a szakemberek és az energetikusok is. De tudja az átlagember is ezért igyekszik otthonában karbantartással, idejében végzett javítással, és cserével biztosítani azt, hogy a télen ne keljen fáznia.
Úgy látszik, hogy a rezsicsökkentés csepeli szolgái újabb módszert eszeltek ki.

Hogyan is fordíthatnák ők nagyságos figyelmüket olyan pórias ügyekre, mint a kazán, vagy a csőcsere, amikor Weiss Manfréd terv víziója, vagy a Jedlik Ányos Gimnázium Németh Szilárd képére és hasonlóságára való átépítése jár a fejükben? Lásuk be, hogy bizony hibázhatnak, amikor kézilabda csarnok, birkózó és hitéleti stadionok foglalják le hatalmas kreativitásukat.

Az illiberális rendszerben pedig a fideszesből lett intézményvezetőkkel, és a mindenható politikai vezetőkkel szembeni követelmény nem az, hogy ismerjék a tervszerű karbantartás lényegét, hanem az, hogy legyen Fidesz-tagkönyvük. Akinek van,

Tovább
1 komment

Csepeli Szabó Béla: EMBERIBB ÉLETRE VÁGYVA

2018. március 06. 04:24 - csú

csepeli_szabo_bela-idos_koraban.PNGAz "Irigység filozófiája"?
Válasz B. István képviselő úr nagyúri fejtegetéseire.

- Uraim,
az emberi nagyságot én nem rangban
és Pénzben,
de emberségben és tisztességben mérem,
így hát azokat akik önfeledten
dúskálva a földi javakban,
a Hatalom magas fennsíkján élnek,
s a szegény néppel mit sem törődve,
saját "nagyságuk" öntelt bűvöletében
sütkéreznek a fényben,
én az embertelen önzés féktelen,
törpelelkű óriásainak nézem,
s csak azért gyötör és öl a szégyen,
hogy míg hazánk ezernyi gondja
mély ráncokat vés homlokunkra,
munkánk szinte minden gyümölcse,
s Földünk szép nagy aranydiója
ott recseg-ropog összetörve,
az önök szűkmarkú tenyerében,

Tovább
Szólj hozzá!

Csepeli hazugságok botrányokat elfedő ígéretekkel, politikai öntettel

2018. március 05. 04:59 - csú

Ami a Csepeli Hírmondó (CSH) március 1-én megjelent 8. számából kimaradt, azt mi közzétesszük, ami megjelent, arról elmondjuk véleményünk

marki-zay_peter.PNGMintha mi sem történt volna, a hódmezővásárhelyi polgármester-választás eredményeit elhallgatva, figyelmen kívül hagyva, megy tovább a csepeliek becsapása a Csepeli Hírmondó legutóbbi számában, pedig még maga, a Nagy Németh Szilárd is megnyilatkozott az ügyben. „A polgármestereknek figyelniük kell a helyiekre…” ajánlotta országos tanulságként a polgármestereknek. Már maga Borbély úr sem figyel rá, mert a lapban, igazi pártlaphoz méltó módon, folyik tovább a sorosozás. Pedig még az 5. sz. párttag birtokosa is megmondta, hogy abba kellene már hagyni. Változatlan az ellenzék kiszorítása a lapból, pedig Németh Szilárd azt is kijelentette, hogy Magyarországon minden párt egyforma eséllyel vehet részt választásokon. A CSH-ban ez sem igaz. Talán azért, mert Németh sem komolyan gondolta az egyforma esélyeket. Csak beszélt össze-vissza, még a hódmezővásárhelyi vereség hatása alatt állhatott.

A szerkesztők már az önkormányzati ügyekre sem figyelnek. Egy sort sem írnak a március 22-i önkormányzati képviselő-testületi ülésről. Valószínűleg el kellett hallgatni a 8,2 milliárd forintos költségvetési hiányt vagy a dr. Juhász György főigazgató/főorvos körül kibontakozott és testületi ülésen is felvetődött botrányt.

Mindeközben, a heti megjelenés ellenére, továbbra sem olvashatnak a csepeliek

Tovább
Szólj hozzá!

Hajnalodik, most van vége...?

2018. március 05. 04:24 - csú

orbani_ut_fekvo.PNGOrbán útmutatása...

"A sztrádák ugyanolyan kátyúsak, a kórházi fejadagok ugyanolyan szánalmasak, mint mielőtt a varázslat elkezdődött. Elköltöttünk tízezer milliárd forint európai ajándékpénzt úgy, hogy nem épült belőle semmi, ami a magyar jövő szempontjából igazán fontos lenne. Csak egy drótkerítés, pár néptelen stadion, meg egy a tatárjárás mohóságával faló új elit."

Most kellene eldönteni, hogy miről is szóljon a kampány. Kicsit későn ugyan, merthogy az Orbán-kormány – pénzesővel, plakáterdővel, egyperces migránshíradókkal, a közmédia hírgyártásának eltérítésével, a megyei lapokkal, a közpénzből jobboldalra magánosított Origóval, TV2-vel, Figyelővel stb. - évek óta a bevándorlással és Soros Györggyel kampányol. De ha egyszer csak most szóltak (mármint a nép), hogy rossz az irány, akkor most.

Márpedig a nép elég hangosan szólt, hogy Soros bizonytalan millióinál jobban aggasztják Tiborcz István zsebre tett milliárdjai, amelyekért nekünk kellett megdolgoznunk, és amelyeknek jobb helyük lenne az egészségügyben, mint a

Tovább
1 komment

Bukta után egy héttel! A magyar társadalom sokkal bölcsebb mint azt a Fidesz-vezérek gondolták

2018. március 04. 05:59 - csú

marki-zay_peter_azert_a_viz_az_ur.PNGMár nem jelölt, hanem polgármester tegnap óta. Petőfi szavai azonban több mint másfél évszázada az igazságot hírdetik, ha feltámad a tenger...

Egy hetes időtávból látunk rá a hódmezővásárhelyi meglepetésre. Azóta is elemzik a legkülönfélébb szempontok alapján, politikai hovatartozás és vérmérséklet szerint.

Újságíróként objektivitásra törekedve azt gondolom, hogy a Fidesz még hálás is lehet, mert az időben jött sárga lappal elkerülheti az azonnali pirosat. Sajtóértesülések szerint ennek érdekében változtatnának a sorosozáson Márki-Zay Péter meseszerű diadala után, hiszen itt a bizonyíték, hogy helyi szinten nem működik. Mondjuk fura ez a rácsodálkozás, mikor a vidékiek többsége „migráncsot” legfeljebb az állami- vagy a Vajna tévében lát. Azt viszont évek óta nézik saját mikrokörnyezetükön, ahogy a helyi csókosok nagyobb házat építenek, még jobb autót vesznek, miközben zárnak be a boltok és a háziorvosnak évek óta lasszóval sem

Tovább
Szólj hozzá!

SZÉPEK VOLTAK

2018. március 04. 02:43 - csú

almod.jpgBéres Ilona és Bálint András Szabó István: Álmodozások kora című filmjében

Mindig azt hiszem, hogy az Álmodozások kora a kedvenc Szabó István-filmem, aztán leadják a tévében, és rájövök, hogy tényleg. Nem tudom abbahagyni a nézését, nyilván mert nem is akarom, mert mindig van benne valami, ami új. Meg van, ami régi, a város, a hó, a nap, s az évnek ama  szaka, órája, perce. Vagy hogy azt mondják, te mikor születtél? 38-ban. És te? Én is. Megnéztem gyorsan, egyik színész sem született 38-ban. Szabó István született 38-ban, mint mindannyian tudjuk, hiszen ezért vetítik most a filmjeit a tévében. 

Szeretem, ahogy fölfedi a kártyáit, ahogy narrátort alkalmaz, mint a Jules és Jim, de közben el is viszik a háttérben a 400 csapás plakátját, nehogy már ne értsük, ki vezeti a rendező kezét. 

Vezeti, nem vezeti, olyat tud a film, amit csak nagyon kevés másik, miközben a

Tovább
Szólj hozzá!

Csepel szomszédságában agyonvertek egy takarítónőt!

2018. március 03. 10:30 - csú

takaritonot_vertek_agyon.PNGŐrjöngő vendég verte agyon a szigetszentmiklósi Oázis Wellness takarítónőjét. A férfi a puszta öklével csépelte halálra a szerencsétlen asszonyt.

Banálisnak tűnő, apró szóváltás vezetett borzalmas tragédiához a szigetszentmiklósi Oázis Wellness és Sporthotelben csütörtökön éjjel. A szálló egyik vendége, F. Zs. Lóránd agya egy rövid szóváltás után borult el, a takarító ugyanis megkérte a férfit, hogy ne járkálja össze a felmosott padlót.

A férfit tegnap elfogták és őrizetbe is vették, a rendőrség

Tovább
1 komment

Csepeli szemmel a közügyeinkről! Nagy Szilveszter: hajsza a bizalomért

2018. március 03. 05:55 - csú

nagy_szilveszter_facebook_kepe.jpgTíz éves szakmai gyakorlatom függesztettem fel idén január elsején. A társadalmi felvilágosítást. Beálltam Széchenyi, Petőfi, Babits, Bibó, Móricz, Hankiss, Ferge, és a többiek táborába, akik mindig is feleslegesen mutatták az utat a magyaroknak. Ezt a részét a szakmámnak egyelőre felfüggesztettem, mert ami 2018-ban - feltehetően - vár az országra, ahhoz sem nem akarok, sem nem tudok hozzászólni. A szociológia nem jósol, egyszerűen csak a trendekből következtet feltételes módban, de nagyot tévedni nem szokott.

Nincs arra jobb szó az elmúlt évek tükrében (Alkotmány eltörlés, országnév változtatás, média tötvény, választási eljárási törvény, szociális ellátás megszüntetése, az oktatás lebutítása, az intézmények kiüresítése, a manyup lenyúlása, a banki károsultak cserbenhagyása, a NAV, a TEK, a birodalom építése, és sorolhatnám) amit a TÁRKI megfogalmazott 2009-ben, hogy a miénk egy befelé forduló, paternalizmusra vágyó, infantilis viselkedésű társadalom. Ennyi, nem több. Nekünk tényleg Mohács kell, de arra is

Tovább
Szólj hozzá!

Az eldobható csavar esete a politikával

2018. március 03. 03:12 - csú

halasz_janos_fidesz-frakccio_szovivo.PNGAz erős érvek mindig meggyőzőek. "Higgyen a fülének!" Ezzel tromfolt néhány napja a Fidesz-frakció szóvivője, s aligha kétséges, mindent elmondott. Talán még többet is, mint amennyit szándékozott.

Halász Jánost - a hivatásos megmondóemberek egyikét - szinte minden nap kiállítják a pulpitusra. Neki (is) kell mantráznia azokat a mondatokat, amelyektől pártja - és kormánya - azt reméli, hogy maga mellé állítja az embereket a választásokig.

Baj akkor van, ha valaki komolyan veszi a kijelentéseket. Mint például a Magyar Helsinki Bizottság, amely beperelte Halászt, mert tavaly azt mondta, hogy ők Soros-bérencek. Az ügyvédek viszont a bíróságon azzal érveltek, hogy 1. a Fidesz ezt nem is így gondolja, 2. különben meg a szóvivő nincs is jogviszonyban pártjával.

Tanulságos eset. A megmondóemberek érthetnének belőle. Ha gond van, akkor a pártjuk kihátrál mögülük. Csak addig kellenek, amíg

Tovább
Szólj hozzá!

Szuhai Erika fideszes képviselő szerint azért ez mégsincs így rendben - Műhelytitkok a csepeliek átveréséről

2018. március 02. 05:59 - csú

szuhai_erika-2-255.pngA   21. kerület fideszes városvezetői - nagy sikereket felmutatva - mindent elkövetnek azért, hogy a csepeliek minél kevesebbet tudjanak meg arról: mi zajlik a fejük felett, mi történik a helyi politika színfalai mögött. Még a képviselő-testület döntéseit is csak hosszas keresgélés után ismerhetik meg az itt élők, hát még azt, hogy egy-egy rendeletet, határozatot milyen érdekek diktáltak, és azokat kik, miért, milyen érvekkel és hogyan érvényesítik. 2010 óta ez az egész egy nagy katyvasz, szürke köd veszi körül. Csak ritkán szűrödik át valami ezen a vasfüggönyön. Nem rég például Hudák János, ellenzéki, PM-es képviselő lebbentette fel a fátylat, így:

"Egészen megdöbbentő volt a pénteki csepeli bizottsági ülés lefolytatása.

Mint írtam róla, a délután 4 órai kezdéshez képest délben kerültek fel az előterjesztések a honlapra, köztük a 2018-as költségvetés tervezete, több rendeletmódosítás is.

A kérdésemre, hogy miért nem a rendes, hétfő délutáni időpontban van az ülés, Szuhai Erika fideszes bizottsági elnök (képünkön) nem tudott válaszolni! Erre mondják, hogy no comment...

Ezután én javaslatot tettem arra, hogy így ne tartsuk meg az ülést, ne tegyük magunkat nevetségessé azzal, hogy

Tovább
1 komment

Tragikus vészjelzés a szomszédból

2018. március 02. 02:03 - csú

megolt_szlovak_ujsagiro_es_elettarsa-2018-02-26.PNGPozsonyban  gyertyákat gyújtottak két meggyilkolt fiatal emlékére. Újságírót kollégánkat, Ján Kuciakot és menyasszonyát, Martina Kusnírovát agyonlőtték, mindketten huszonhét évesek voltak. A kolléga alig néhány év alatt számos ellenséget szerzett, mivel adócsalókról és a velük furcsán közeli kapcsolatot ápoló politikusokról írt cikkeket. Úgy tűnik, valamit nagyon jól csinált, valami fontosnak bukkant a nyomára.

A közpénzt, amióta van, lopják. Az újságírókat, amióta vannak, fenyegetik, zsarolják, presszionálják. Meggyilkolásukra azonban csak néhány országban vetemednek, túl nagy szokott lenni a felháborodás.

Tovább
Szólj hozzá!

Ragályos kór érkezett Csepelre?

2018. március 01. 05:34 - csú

bajcsy_mozgo_ct.jpgA Bajcsy kórházban egy teherautó platóján elhelyezett drága műszerhez tologatják a halálos betegeket vizsgálatra. Nem azért, mert a szocialisták alatt több tízmillióért korszerűsített kórházban nem lett volna ilyen műszer, hanem azért, mert azt a céget, amelyiket az előző vezetés bízott meg az üzemeltetéssel a fideszes mancsaft kirúgta!

Most meg nincs se műszer, se ember az üzemeltetésre. Így a hidegben kell a betegeket a fagyos platóra tolni, ha eredményt akar az orvos. Persze ott ezt mindenki tudja (a fideszesek főleg).Tudják, de nem érdekli őket: mert „csak a Fidesz”!

Csepelen ugyanez a fideszes szemlélet uralkodik! A kerületi járó-beteg rendelőben a legjobb és a legszervezettebb ellátást biztosító szemészeti teamet, és eszközeit, még október végén kizavarták a

Tovább
1 komment

Hova tűnt Csepelen két hónap alatt 13 ezer millió, azaz 13 milliárd forint?

2018. február 28. 05:59 - csú

Valami nincs rendben a csepeli önkormányzat pénzügyi gazdálkodása körül?

penzcsap-255.pngKépviselő-testületi ülések napján rendszeresen olvasható a csepeliek.blog.hu-n néhány kérdés az ülés várható napirendjeivel kapcsolatban. Így volt ez a február 22-i, a tavalyi költségvetés módosítását tartalmazó előterjesztés esetében is.

A testületi ülésen állítólag sem a blogunk, sem pedig az ellenzék által feltett kérdésekre nem volt egyértelmű válasz, sőt a homály csak nőtt.

Saját kérdéseimmel az olvasók figyelmét szeretném felhívni: valami nincs rendben a kerületi önkormányzat pénzügyi gazdálkodása körül.

1) A csepeli önkormányzat négy éve nem hozza nyilvánosságra a 2014-es polgármesterváltás költségvetési helyzetet is bemutató átadási/átvételi dokumentumokat. Miért nem?

2) A csepel.hu-n elérhető előterjesztések szerint az évente szokásos februári költségvetési rendeletmódosítások során milliárdos hiányokról kaptunk tájékoztatást: 2015-ben 4,5 milliárd, 2016-ban 5,5, tavaly pedig már 8,2 milliárd forint volt a költségvetés hiánya. Az előterjesztésekből sosem derültek ki egyértelműen a hiány okai. Miért nem?

3) A hiány az áprilisi zárszámadásokra rendre „eltűnt”.  2016-ban már 4,5 mdFt tartalékról szólt a zárszámadási beszámoló, amiről utólag kiderült, hogy véletlenül 2 milliárd forinttal túlszámolták. Azóta sem egyértelmű a felelősség, mint ahogy az sem, hogyan „keletkezett” és hova „tűnt” a két milliárd forint? Mikor kapunk valós válaszokat a kérdésekre?   

4) Az elmúlt években az önkormányzat adóbevételei

Tovább
Szólj hozzá!

Babazsúr a miniszternek

2018. február 28. 03:07 - csú

simicsko_istvan_ovodasokkal.PNGSimicskó István  magyar honvédelmi miniszter óvodásoknak tartott előadást. A gyerekeknek nem volt más választásuk. Hallgatniuk kellett. Olvasóink azonban kénytelen-kelletlen nélkülözték a szóvirágokat. Mi most eléjük varázsoljuk a magunk verzióját, elképzeljük, hogy mit mondott a kis embereknek a nagy ember:

"Kedves kiscsoportosok, középcsoportosok és nagycsoportosok! Mint tudjátok, hazánk óvodáit is fenyegeti a sorosizmus, amiről annyit hallotok.

Ha cipőtlen patásokat láttok errefelé, akkor

Tovább
Szólj hozzá!
süti beállítások módosítása