HARMINC MILLIÁRDOT VETTEK EL A CSALÁDOKTÓL
A vizsgált települések csaknem hatodán egyszerűen eltörölték a lakhatási támogatást, s ahol maradt ilyen, ott is kevesebbet adnak. Más segélyezési formák esetében is hasonló a helyzet: vagy megszűntek, vagy csökkentették a juttatást. A feladatok egy részét nyögő önkormányzatok szerint az állam harmincmilliárd forintot vont ki a rendszerből.
A korábban az állam által folyósított lakhatási támogatásban csaknem ötszázezer család részesült, és az a havi három-négyezer forint sokak számára azt jelentette, hogy legalább a villanyszámlát rendezni tudták.
A segélyezési rendszer átalakítása miatt azonban kétharmadával kevesebben kapnak támogatást, amelynek folyósítását több esetben vitatható feltételekhez köti
Németh Szilárd a háttérben kavar, és keres fogást a csepeli közéletben, közben tiszteletre méltó embereket hoz méltatlan helyzetbe
Kalocsai Imre karikatúrája
Rovatunk – a csepeliek teljes körű tájékoztatása érdekében –, lapszámról-lapszámra, sorra veszi azokat a híreket, eseményeket, amelyek a XXI. Kerületi Önkormányzat Csepeli Hírmondó c. lapjába nem fértek bele. Annak eldöntése, hogy miért nem fért bele a lap 24 oldalába egy-egy hír, esemény vagy ellenzéki vélemény, rendezvény, nem elsősorban szerkesztőségünk feladata. Gondolja végig az olvasó: miért maradtak ki az alábbiak a Csepeli Hírmondó július 16-án megjelent 14. számából:
A csepeli ACTUAL Profil– és Ablakgyártó Kft. gépkezelőt keres.
Van annak különös bája, hogy a magyar titkosszolgálatok olyan olasz cégtől vásároltak megfigyelési és lehallgató szoftvereket, melyet a minap úgy feltörtek, mint a sicc. És tele a net a lopott adatokkal. Ennyit a vállalat megbízhatóságáról, és a hazai illetékesek óvatosságáról, akik százmilliókat öltek ebbe. (Nem is olyan régen egy másik beszállítójuk adatait is kirakták a netre a hekkerek, és a teljes világ hírszerző társadalma röhögött rajtunk, mert kiderült a levelezésünkből: még használni sem tudjuk, amit vettünk. Mint az egyszeri ügyfélszolgálatosnál: nem megy a számítógépem. Bedugta a konnektorba? Ja, nem.)
Ezek tényleg hülyének nézik a csepelieket! – vélem a csepel.hu-n, 80 perccel a szerda reggeli rendkívüli képviselő-testületi ülés után megjelent „Tovább színesedik a csepeli kulturális élet – közlemény” című
A Munkásotthonnak annyi! (Erről
Ma reggel hét órára
Saját és elődje uralkodásához méltón, vagyis gyáván, alattomosan, a saját hatalmától is megrészegülve. a csepeliek valódi részvételét kizárva,