Kunhalmi Ágnes az MSZP megújulásáról: „Jövőképet adó vezetőkre van szüksége a pártnak”
Az MSZP elnökségi tagjának, országgyűlési képviselőjének Csepelen, az MSZP Csepeli Szervezetének taggyűlésén május 27-én elmondott beszéde.
Hát, a szívem szakad meg! Elvesztettük az alkupozíciónkat Budapesten is.
Április 6-a után ez a választás azt mutatta meg, hogy a baloldalon is van egy átrendeződés. Ahogy János elmondta, ez az üzenet alapvetően a saját, MSZP-szavazóinktól érkezett leginkább! Az ő távolmaradásuk, részbeni átszavazásuk üzent. Ez a harminc százalékos eredmény jelzi, az MSZP-hívek szavazási hajlandósága alacsony, a DK-híveké nagyon magas, az Együtt pedig egy kemény kampánnyal behozta a lemaradását.
Nem kell szépíteni, ki kell mondani világosan, ami van, különben nem lesz jó a diagnózis és esélyünk sem lesz a továbblépésre.
Nehogy azt hidd, hogy könnyű egy nyugger élete!
Ma délelőtt 10 órától este hétig színes gyermekprogramokat szervez a csepeli önkormányzat a sétányokon. A rendezvényre a gyermekek szüleit is várják.
mikor-mivel
Hír a facebookról:
A 30 éves Nagy Imre Általános Művelődési Központ tisztelettel meghívja Önt egykori intézményvezetője, FEITH BENCE emlékét felidéző kiállítás megnyitójára, és emléktáblájának ünnepélyes felavatására. A kiállítást Németh Szilárd országgyűlési képviselő, Csepel polgármestere nyitja meg.
Szerkesztőségünk hétfő óta várja, hogy Csepel fideszes városvezetői helyreigazítsák a választásokkal kapcsolatos félrevezető, hazug magyarázatot, magyarázkodást, amelyet a hivatalos szócsőben tettek közzé. Tovább nem várunk. Pótoljuk a fizetett fülkeforradalmárok mulasztását:
A Miniszterelnökséget vezető államtitkár levélben közölte, hogy visszafizeti a költségvetésnek azt a kirívóan magas, kétmilliós hotelszámlát, amit három utazásán fizetett ki az adófizetők pénzéből. Személyeskedéstől sem mentes levele az alábbiakban olvasható, változtatás nélkül:
Ma ülést tartott a Kulturális Bizottság. Az első napirendi pont az MMA felügyelő testületébe. A poén az, hogy az előterjesztett embernek még csak a nevét sem tudtuk k
Nem rég