Az Európai Unió vezérkarában másfél évtized után felébredtek, és végre belátják, az Orbán-rendszernek mint kapitalizmus- és demokráciaellenes rezsimnek semmi keresnivalója az európai közösségben, amelyet – nem utolsósorban orosz invencióra – szétbomlasztással fenyeget.
A felcsúti kisvasutat meg lehet Bicskéig hosszabbítani, meghatározatlan ideig kormányfői szolgálatban lehet tartani Orbán Balázst is, sőt pofátlanul ki lehet cipelni őt Strasbourgba is, az EP ülésére, de már nincs olyan, hogy valaki ne lehessen tisztában vele, kivel is áll szemben.
A magyar népnek döntenie kell Orbán, az autokrácia és a nyugati demokrácia között.
Követi a kormányfőt a mameluk siserahad, élén Kövér László házelnökkel, akinek összevont szemöldökét
Sokan keresik a választ a címben feltett kérdésre. Van, aki szerint nem az egyetlen, de kétségkívül fontos elem, hogy keserű lehet a felismerés, de attól az még tény: a vezetéshez elismert, megbecsült, jól működő tisztikar is kell.
A napokban az idegesség olyan jeleit észlelhettük a Fidesz soraiban, hogy ha nem is vetíti előre a bukás fényét, de elképzelhetővé teszi egy esetleges ideg-összeroppanás bekövetkeztét.
Az Ábel-Németh iszapbirkózástól, a Vészmanó és a Pókember hadakozásától most is hangos a sajtó
Nincs, elfogyott, kimerült a keret, tessék jövőre visszajönni!
A magyar vezér eddig azért játszhatta a kültelki kemény fiút, mert a bunkóságaira nem igazán reagáltak az Unió glaszékesztyűs széplelkei. Mára azonban megértették: kordában tartásához, sajnos egy bizonyos szint felett le kell menni egy bizonyos szint alá.
Csepeli végállomás. Hiába cáfolja dühödten Lázár János, mert tény, hogy létezik a terv. A járatritkítás és a szerelvényrövidítés esetenként 50 százalékos kapacitáscsökkenést jelentene a HÉV-nél a reggeli csúcsidőben, vagyis egyetlen járatról 100-200 ember szorulna ki. Ha ők mind átülnek az autójukba, akkor a bevezető utakon állandósul vagy még nagyobb lesz a dugó.
Állásinterjún kérdezték: milyen állat lennék. Nem nagyon tudtam ezzel mit kezdeni, de hétfőn megvilágosodtam – ha nem is magammal kapcsolatban. Amikor Kövér László házelnök a parlamentben halálpártinak titulálta Karsai Dánielt, a tiszteletére kért egyperces néma felállást pedig ízléstelen propagandának, rájöttem: ha a Fidesz madár lenne, papagájként röpködne.
Nem zárták szívükbe a csepeliek ezen a héten a közlekedési minisztert. Lázár János HÉV-ügyben, a járatritkítási botrány után a MÁV-HÉV Zrt. vezérigazgatójának kirúgásával nyugtatta meg magát. Kár, hogy ettől több szerelvény még nem lesz. Újak sem érkeznek. A politikai erőfitogtatás különben sem oldja meg a kialakult helyzetet.
Ki fogja megenni, amit a fejesek kisütöttek? A felelőtlenek országa vagyunk. Semminek sincs semmi következménye. Lophat, csalhat, hazudhat mindenki szakmányban, már rá se hederítünk. A fejesek – ha egyáltalán - felfelé buknak. Kivéve, ha abba buknak bele, amiről a legkevésbé tehetnek.
Orbán egyik legfontosabb fegyvere a hatalom megtartásában, hogy a maga keltette káosz megoldójaként lép fel, s ezzel hülyíti el választói közönségét. Vajon valaha érdekelte-e, egyetlen lépése, döntése előtt, közben és után, hogy minek, mi lesz a valódi következménye?
A politikai lap attól még politikai marad, ha most a hatalomra került, a fideszes elveket magáénak valló, a Közösen Csepelért Polgári Egyesületet és nem a kerületi lakosságot szolgálja.
Takács Péter államtitkár szerint nincs semmi baj, az egészségügy jól működik. (Van, ahol a laborvizsgálatra erre az évre már nem adnak időpontot.)
A Gubacsi hidat nem a szégyen marja Borbélyék új ciklusában sem. Nekik a helyi hatalmat sikerült megszerezni, de a választási ígéreteiket felejtsék el a csepeliek?
Hogy kell-e Magyarországnak orbáni, királyi közmédia, arra a kérdésre az előzmények alapján sokkal könnyebb nemmel válaszolni, mint igennel. Arra a városszéli gyűlöletkeltetőre, ami a Kunigunda utcában fortyog, egyetlen normális országnak se lenne szüksége.
A belső társadalmi feszültség egyre nő. A lappangó indulatot az arrogancia még jobban gerjeszti. Az indulatokból az a vélemény a hallatszik a legélesebben, hogy elzavarni őket a francba! Ilyenkor a változást sürgető, türelmetlen választópolgár nem azt nézi, hogy melyik politikai erő az amelyik az ő világnézetéhez, erkölcsi, és politikai beállítottságához a legközelebb áll, hanem azt, hogy melyik az, amelyik a legnagyobb valószínűséggel meg tudja szabadítani a hazug zsarnokoktól!
Borbély Lénárd, Ábel Attila és társaik a hatalmuk elején, szolgálták, védték és támaszai voltak Németh Szilárdnak. A 2010-es választás előtt és után is partnerei voltak abban, hogy Csepelen Németh önkényúrként felrúgja a törvényeket és kiiktassa, kicselezze a szabályokat. Hallgattak, amikor Németh egzisztenciálisan vagy/és egészségileg tönkretett tisztességes csepeli embereket
A káosz jó terep lehetne a Tiszával azonos számú fővárosi mandátumot begyűjtő Fidesznek. Szentkirályi Alexandra és a budavári farkasfalka agresszív ugyan, de nem több. Az önmagát a megegyezések bajnokának beállító Karácsony Gergelynek mint városvezetőnek láthatóan fogalma sincs, miként terelje legalább a fő kérdésekben közös mezőre a közgyűlési nyájat.
„…ahogy a nyúlgáton sétálunk, belátunk a kicsi elárasztott telkekre. A többségükben úszik a szemét a kertekben is. Hátra érünk az ártéri erdőbe, a parthoz. A bokrok alatt, a fák mellett végestelen-végig szemét….