Megint egy jogerősen elítélt, felettébb undorító ügyben részt vett valakinek adott kegyelmet Novák Katalin egykori családügyi államtitkár, akinek eddigi politikai pályafutása során egyetlen eredeti gondolata támadt: a fideszes fülbevaló. Megnéztem, Novák Katalin köztársasági elnöknek tekintélyes 16 fős tanácsadó testülete van, akad benne akadémikus, költő, sportoló, püspök, és a többi. Nem hallottam, hogy bármelyikük lemondott volna erről az immár minden szempontból kínossá vált posztról.
Beszéljünk egy kicsit a pedofil bűntársnak kegyelmet adó fideszes köztársasági elnök szép akciójáról, amely valóban új árnyalatot ad az úgynevezett gyerekvédelemnek és pedofilok elleni kíméletlen hadjáratnak. És persze az Orbán-kormány igazságügyi miniszteréről, aki ezt a kegyelmi aktát ellenjegyezte.
Miután az én érzelmi intelligenciám is felettébb magas, ezért nem mondom azt első indulatból, amit gondolok, mert az tele lenne bizony csúnya szavakkal, állati nemi szervekre utaló kifejezésekkel, de még a
Már Ábel Attila alpolgármester, Borbély Lénárd polgármester első számú propagandistája is a cikkünket terjeszti, népszerűsíti. Szokatlan dolog ez tőle, ezért gyanús, roppant gyanús.
Ami Novák Katalint illeti, egyetlen értelmes kérdés maradt: főnöke mikor teszi lapátra a pedofilbűnsegéd-mentegetővé lett káderét. A pártközpont feltehetően már javában méricskéli, hogy a fideszes tábor gyomra beveszi-e a köztársasági elnök ügyben előadott ordas nagy hazudozását.
Mutogatós emberek. Ők döntik el a Jedlik sorsát?
Gyógyszert szerettem volna kérni a háziorvosomtól.
Csepellel és a csepeliekkel szórakoznak 14 éve, most is a kerület jövőjét veszélyeztetik, miközben a helyi hatalomért marakodva hatalmas összegeket pazarolnak el közpénzből saját kampányukra
A bravúros májátültetésért ezer gratuláció a magyar orvosoknak, vetüljön rájuk a rivaldafény, és csak remélni tudom, nem szegi kedvüket, ha holnap ismét a kivéreztetett kórházak és rendelők árnyékba nyomott világában találják magukat.
Az álomból volt, ami megvalósult, és volt ami álom maradt.
Örömhír: államunk a Kúria döntése alapján kénytelen lesz megismerhetővé tenni a Mátrai Erőmű megvételének-eladásának dokumentumait, s ezáltal a felcsúti pénzmágus műhelytitkaiba – ha messziről és félhomályban is, de – betekintést nyerhetünk. Hogy mire megyünk vele, az nem kérdés, semmire, de elborultabb pillanatainkban azt is képzelhetjük akár, hogy okosabbak lettünk valamivel, pedig dehogy.
Gratulálunk a környezetbarát anyagok széleskörű felhasználásában élenjáró, a Prinzhorn csoport tulajdonában lévő csepeli gyárnak a nagyszerű sikerhez.
„Ha lehetőséget kapok rá, személyesen szeretném megvédeni a kastélytörvényt az Alkotmánybíróságon!” - írja a Facebookon Lázár János építési és közlekedési miniszter, elhallgatva egy korábbi bejegyzését, amelyben „gyávaságnak” és „régi kommunista reflexeknek” tudja be, hogy Novák Katalin köztársasági elnök vétójogával élve az Alkotmánybírósághoz küldte a "kulturális örökség egyes elemeinek fenntartható fejlesztéséről" szóló törvényt.
Csepelen sem Németh Szilárd, sem Borbély Lénárd polgármesterségének időszakában nem épült önkormányzati lakás. A jelenlegiek nagy része felújításra, korszerűsítésre szorul. A bérlakáspályázatokat folyamatosan botrányok kísérik.
Igazmondáson kapták Orbán Balázst (képünkön), amikor Lánczi Tamásnak az orbáni Szuverénitásvédelmi Hivatal elnökévé jelölését, illetve kinevezését evvel a fondorlatos fordulattal igazolta: „Nekünk nem az volt a fontos, hogy közel áll a Fideszhez, hanem hogy közel áll a magyar szuverenitáshoz.”
Ez jutott a Csepel SC-nek. A rezsibiztos tavaly a csepeli önkormányzat költségvetési tervének tárgyalásánál megzsarolta a polgármestert, aminek "eredményeként" Borbély úr a Csepel Torna Club részére 111 milliós anyagi támogatást hagyatott jóvá a testülettel. Ismereteink szerint azonban még nem került kifizetésre a 111 millió. Németh közpénzből privatizálta a Csepel SC-t, majd további közpénzmilliókat kapott hozzá.
"A júniusi választásokig az ellenzéknek elég lenne egy párt is. Utána lehet szétpattanni rózsaszíntől a vérvörösig minden árnyalattá. Az EP-választás mint országos adatfelvétel, friss bizonyítványt állít ki, amivel a kártyaasztalhoz ülhetnek. De hogyan állna össze ez a szuperpárt?"
A csepeli Jedlik gimnázium tulajdonlása körüli botrányos helyzetet Németh Szilárd Borbély Lénárd polgármesterrel közösen hozta létre. Felelősségük vitathatatlan.
A kérdés indokoltságát leginkább az állatvédők tiltakozásával magyarázták
Az új Barátok közt produkcióhoz a fellépők válogatóján nem az ország barátait keresik, hanem Orbán barátait. Úgy tűnik, elég szép gázsit ígérnek nekik.
A héten folytatódott a háziorvosok keresése az önkormányzat honlapján. Most a 2. és a 10. számú házi gyermekorvosi körzetekben keres az önkormányzat orvosokat. Ezzel Csepelen idén már hatra emelkedett azoknak a háziorvosi körzeteknek a száma, ahol nincs gyermekorvos vagy háziorvos. 