CSEPELIEK ÚJSÁGA

Hírek, tudósítások, tények, vélemények

Csak 18 éven felülieknek! Kik vigyáznak az erkölcseinkre?

2011. január 03. 18:02 - Szerkesztő73

 Az Amerikai Népszava is megemlékezik arról, hogy Rákay Philip lett, a Magyar Televízió első számú csatornájának, az M1-nek frissen kinevezett intendánsa. Rákay Philipnek az lesz a feladata, hogy a közszolgálati nemzeti főadót “újra” Magyarország mértékadó és „kiegyensúlyozott” információs csatornájává tegye, amelyik a  magyar kultúra értékeit képviseli. Rákay Philipnek azonban sajátos véleménye van a nézőkről. Egy felvétel tanúsága szerint korábban, szünet közben “hülye kurváknaknevezte saját műsorának nézőit.

 Rákay Philip, Orbán Viktor kedvenc műsorvezetője, a Fidesz kampányrendezvényeinek állandó moderátora méltó társa Szalai Annamáriának, a Miami Press nevű, erotikus újság volt főszerkesztőjének.
 
Mostantól Szalai Annamária és Rákay Philip együtt védik az ifjúságot a trágár beszédtől, együtt képviselik a családi, nemzeti és erkölcsi értékeket. Nézzük meg azokat, akik a televízióban és a médiatanácsban az erkölcseinkre vigyáznak. Önök tehát a következőkben először a nemzeti együttműködés közszolgálati televíziójának intendánsát látják és hallják. CSAK 18 ÉVEN FELÜLIEKNEK! Íme:
 
További részletek: az Amerikai Népszavában
1 komment

Elpusztítani nem tudják

2011. január 03. 12:07 - Szerkesztő73

 A Népszabadság szerkesztősége mai címlapján jelzi álláspontját: az új médiatörvény hatálybalépésével Magyarországon megszűnt a sajtószabadság. A lap az Európai Unió további 22 hivatalos nyelvén is leírja ugyanezt a kijelentést, hogy mindenki értse. Rendkívül súlyos mondatról van szó, olyanról, amelynél súlyosabbat az elmúlt húsz évben a Népszabadság nem írt le, és olyan tiltakozó módszerről, amelyet a  szerkesztőség még sosem választott. A Népszabadság részletesen indokolt: Meggyőződésünk, írják, hogy a médiatörvény minden hangzatos jelszava ellenére valójában a Fidesz-KDNP vezette kormány autoriter törekvéseit szolgálja azzal, hogy megteremti a lehetőségét a velük ellentétes véleményen állók megzabolázásának, megbüntetésének, végső soron akár a tönkretételüknek. És 

 

Tovább
Szólj hozzá!

Kisbírók jönnek Csepelre? Kiürült a Csepeli Önkormányzat honlapja

2011. január 03. 09:48 - Szerkesztő73

 Minden előzetes bejelentés nélkül megszűnt a hírszolgáltatás a fideszes vezetésű Csepeli Önkormányzat csepel.hu honlapján.

Újév napja óta azokat, akik a csepeli orvosi ügyelet, a rendőrség vagy a tűzoltóság telefonszámait szerették volna megtudni a csepel.hu lapjairól egy szűkszavú felirat fogadja:

A szerződés lejárt, a tartalom törlésre került.”

Az önkormányzati honlap, a csepel.hu egy évtizede pontos, hiteles és a leggyorsabb eszköze volt a csepeliek tájékoztatásának. Naprakészségével kiemelkedett más önkormányzatok honlapjai közül. Folyamatosan, SZÜNET NÉLKÜL közölte a legfontosabb helyi híreket, információkat, a rendeleteket, a képviselő-testület előterjesztéseit, döntéseit, az önkormányzati értekezletek jegyzőkönyveit. 2010. december 31-én még működött, csak úgy mint október 15-ig a Csepel újság. A fideszes városvezetők pontosan tudták, hogy lejár a honlap üzemeltetési szerződése, ennek ellenére megfosztották Csepel lakosságát a tájékoztatás és a tájékozódás egyik legfontosabb helyi eszközétől. Az okokról a fideszesek helyi szócsöve, a csepeli köznyelvben egyszerűen csak Handa Bandának nevezett  blog próbál valamilyen ködös, egyoldalú magyarázatot adni. Ami tény: a fideszes városvezetők a csepelieket a Csepel újság után megfosztották a csepel.hu internetes honlaptól is. Már csak a Csepp TV maradt talpon. Ha így folytatják Csepel fideszes vezetői, akkor a korábbi több csatornás csepeli tájékoztatásból hírmondó sem marad. Pontosabban csak a havonta megjelenő, híreket, információkat nem, csupán a  bájos, a hétköznapokkal semmilyen kapcsolatban nem lévő eszmefuttatásokat tartalmazó fideszes Csepeli Hírmondó marad.
Jöhetnek Csepelre a kisbírók? Síppal, dobbal!
 

Szólj hozzá!

A Handa Banda irányítja Csepel tájékoztatását?

2010. december 30. 10:58 - Szerkesztő73

Túl sok kétségünk eddig sem volt, de most már bizonyos: a csepeliek azt a kevés információt is, amit a fideszes városvezetés cenzúrázva eléjük szór, valójában nem a polgármesteri hivatal illetékeseitől, hanem a Handa Bandától, vagyis a Fidesz helyi szócsövétől, a csepel.infótól kapják. A Csepel újság október 15.-ei megszüntetése után a Csepp tv mellett gyakorlatilag egyetlen fórum, az önkormányzati csepel.hu című internetes portál maradt meg a fontosabb információk közlésére. (A havonta megjelenő Csepeli Hírmondó a felgyorsult hírközlésre teljesen alkalmatlan.) December 30-án az önkormányzat fideszes vezetői a csepel.hu –t  arra használták fel, hogy szolgai módon, szóról szóra átmásoltassák vele a Handa Banda Orbán Viktortól idézett drámai bejelentését, amely szerint „A médiatörvény európai törvény”. A Handa Banda szerdán 13 óra 37 perckor tette közzé ezt a hazugságot. A fideszes önkormányzat honlapja, a csepel.hu a Handa Banda után loholva, 22 perccel később, 13 óra 59 perckor jelentette meg ezt a semmivel sem pótolható, „közérdekű” csepeli önkormányzati információnak minősített orbáni blöffölést. A késlekedés okait és következményeit egyelőre nem ismerjük, de úgy értesültünk, hogy az elkövetők felkutatása és felelősségre vonása érdekében Csepel két nagy mutyibányásza: mutyibányai Németh Szilárd polgármester és az ő trónjának döntögetője, a mentelmi jog mögé bújó, majrés Borbély Lénárd alpolgármester vizsgálóbizottságot hozott létre. Értesülésünket a Handa Banda, a csepel.hu, továbbá mutyibányai Németh Szilárd és majrés Borbély Lénárd eddig nem cáfolta.  

2 komment

EURÓPA VIGYÁZ

2010. december 27. 17:15 - Szerkesztő73

 

 

 

 

 

 

 

  Erősödő mozgalom a magyar sajtószabadságért 

Az Egymillióan a magyar sajtószabadságért néven megalakult, több, mint 34 ezer fős Facebook-csoport szorgalmasan gyűjtögeti a külföldi lapokban december 20-25. között megjelent, magyar médiatörvénnyel kapcsolatos cikkeket.

 A Facebook-csoport listájába pénteken már a Financial Times című brit napilap cikke [1] is bekerült, amiben Neelie Kroes, az Európai Bizottság alelnöke hivatalosan is érdeklődött a magyar kormánynál a médiatörvényről, mivel az sértheti az uniós szabályozást. A Facebookon belinkelték ezen kívül többek között az Amnesty International [2] nevű emberi jogi szervezet karácsony előtti cikkét, az Európa Tanács Parlamenti Közgyűlésének finn elnökének aggodalmát, az Economist egyik Kelet-Európával foglalkozó blogposztját, amiben Orbánt kiismerhetetlennek, a PR-ját pedig borzalmasnak nevezik, a konzervatív The Times című napilap vezércikkét, és a Daily Mail írását, amiben a média szájának betöméséről és a kommunista stílusról is szó esik.

A listára felkerültek a NASDAQ [3], a CNBC [4], a BBC [5], a Deutche Welle [6], a Reuters [7] a Wall Street Journal [8], az EUobserver [9] és a Bloomberg Businessweek [10] korábbi, angol nyelvű cikkei is. A német lapok közül a Spiegel [11], a Welt [12], a ZDF blogja [13] és a Deutche Welle [14] is beszámolt a Fidesz január 1-jén hatályba lépő médiatörvényről és a szabályozás ellen tüntetőkről.

A Facebook-csoport felsorolásban ezen kívül még a cseh, szlovák, román, szerb, orosz, bosnyák és szlovén nyelvű cikkek mellett a francia Le Figaro [15] és az 1981-ben alapított Amerikai Népszava [16] linkje is helyet kapott, valamint a Gazeta Wyborcza című baloldali liberális lengyel lap is, ami "Szolidaritásunkat fejezzük ki a magyar médiával, amelyet Orbán miniszterelnök el akar hallgattatni"-feliratú címlappal jelent meg december 22-én.

 Forrás: INDEX.HU

Szólj hozzá!

Kemény figyelmeztetés Orbán Viktornak és a Fidesznek eszmetársaktól és az európai sajtótól

2010. december 23. 11:55 - Szerkesztő73

 Kiverte a biztosítékot Európában és hazánkban is a Fidesz Médiatörvénye. PÁRTÁLLÁSTÓL FÜGGETLENÜL  óriási a felháborodás és a tiltakozás mindenütt, ahol a demokrácia alapvető értékének, garanciájának tekintik a sajtószabadságot. Az egyeduralomra törő Fidesz számára a legnagyobb arculcsapást, a legkeményebb figyelmeztetést jelenti, hogy politikájuk leghatározottabb elutasítását a uniós párttársaiktól, a konzervatívoktól és a hozzájuk közel álló európai konzervatív sajtótól kapták és kapják folyamatosan. Diktátorként említették és a "nap Pinocchiója"-ként írták le külföldön Orbán Viktort.  A Csepel újság szolidáris mindazokkal, akik szót emelnek a sajtószabadságért. A következőkben összefoglaljuk, elérhetővé tesszük a most elfogadott magyar Médiatörvény ellen kibontakozott tiltakozás legfontosabb fejezeteit.

 

The Times: Magyarország éppen azon a napon veszi át a soros EU-elnökséget, amikor konzervatív kormánya vissza akarja állítani az állami cenzúrát ... ITT

Gazeta Wyborcza: szolidaritásunkat fejezzük ki a magyar médiával, amelyet Orbán miniszterelnök el akar hallgattatni" ITT

Angela Merkel is figyelmeztet ITT

Népszabadság: Rossz emberek! Megszólalt, a lehető legkomolyabb figyelmeztetés ITT

Népszava: Akár a januártól induló magyar Uniós elnökség is veszélybe kerülhet a médiatörvény miatt. ITT

További reagálások: ITT

http://atv.hu/videotar/20101223_feleves_a_kormany

Szólj hozzá!

Elnémult a Kossuth Rádió reggel - Tiltakozó diákok

2010. december 21. 11:40 - Anzágo

 Ma reggel egy percre elnémult a Kossuth Rádió reggeli hírműsora a Médiatörvény elleni tiltakozásként. Mivel a hatályos Médiatörvény és a Magyar Rádió belső szabályzata szerint Mong Attila műsorvezető nem fűzhetett kommentárt a hajnalban elfogadott új médiaszabályozáshoz, a 180 perc negyed hétkor egyperces csenddel emlékezett meg az Országgyűlés éjszakai döntéséről. Hallgassa meg Mong Attila beköszönését és az egyperces csendet itt!

Diákok tiltakoztak a médiatörvény ellen

Körülbelül ezren voltak azon a sajtószabadság védelmében rendezett hétfő esti tüntetésen, amelyet budapesti egyetemisták szerveztek a Szabadság téren.

A performansz jellegű, zenés eseményen a szervezők öt szószólója sörösrekeszeken állva, felváltva olvasta fel tiltakozó beszédét. Ebben egyebek között arról volt szó, hogy a készülő médiatörvény erőteljesen korlátozza a sajtó szabadságát, csorbítja a szabad véleményformálás jogát, sérti a jogállam eszméjét. Részletek ITT

A Médiatörvényről és annak fogadtatásáról további részletek ITT OLVASHATÓK

4 komment

Az új médiahatóságnak üzenjük: Nem vagyunk az alattvalóid!

2010. december 21. 10:33 - Anzágo

 

 

 

 

 

 

 

A Magyar Köztársaság elismeri és védi a sajtó szabadságát – áll az alkotmányban. Mostantól törvény írja felül e paragrafust. A köztársaság továbbra is elismeri, de már nem védi a sajtószabadságot. A kormánypártok megszavazták a törvényt, amely politikusok megbízottjait hatalmazza fel arra, hogy a média bármely szereplőjének sorsa felől döntsön. Ezt írja mai cikkében Nagy N. Péter, a Népszabadság publicistája. A cikk - amellyel a Csepel újság szerkesztősége teljesen egyetért - így folytatódik:

Az éjszaka elfogadott médiatörvény olyan büntetésekre ad lehetőséget tetszés szerint konstruálható vétkekért, amelyek súlya alatt az érintettek csak összerogyhatnak, mégha végül az azonnali végrehajtásról vissza is rettent a kormánytöbbség. Ez így is olyan, mintha a halálbüntetést állítanák vissza a büntetőjogban, párhuzamosan a bíróságok politikai irányítás alá helyezésével.

 

Nem sorshúzással döntöttek 1848-ban a 12 pont sorrendjéről, oka volt, hogy a sajtószabadság került az első helyre.

Tovább
Szólj hozzá!

Botrányos fideszes kapkodás a Csepeli Önkormányzatnál

2010. december 17. 01:37 - Szerkesztő73

Botrányos helyzetet teremtett a Csepeli Önkormányzat fideszes vezetése a képviselő-testület december 16-i ülésére.

A nyílt tanácskozás 32 napirendi pontja közül 16-ot sürgősségi indítványként terjesztett a képviselők elé Németh Szilárd fideszes polgármester. Ezek között olyan „apróság” is szerepelt mint a sok milliárdos forgalmat lebonyolító Csevak Zrt és a csepeli Piac Kft összevonása vagy Szabótelep, Kertváros Királyerdő építészeti arculatának megvalósítása. Csupán ez a két feladat heteket, hónapokat venne igénybe ahhoz, hogy valóban megalapozott, felelősségteljes döntés szülessen és ne  pénzpocsékoláshoz vezető kapkodás. És akkor még hol van a többi 14 sürgősségi indítvány, nem beszélve a többiről. A csepelieket így lehet falhoz állítani, lehetetlen helyzetbe hozni. A tarthatatlan állapot elleni tiltakozásként az önkormányzat MSZP-s frakciója kivonult az ülésről.

 

Az MSZP-frakció kérdései

Fideszes magyarázkodás

Borka-Szász Tamás MSZP-s frakcióvezető közleménye 

 

 

 

Szólj hozzá!

A többség már elégedetlen a kormánnyal

2010. december 16. 10:05 - Szerkesztő73

 A tavaszi választások óta először van oka aggodalomra a Fidesznek-írja az index.hu internetes portál a Medián Közvélemény-kutató Intézetre hivatkozva.

Jelentősen változott a kormány munkájának megítélése és az ország közhangulata a legfrissebb közvélemény-kutatások szerint. A Fidesz támogatottsága is csökkent, de ennél fontosabb változás, hogy másfélszeresére nőtt a Fidesz elutasítottsága, azok aránya pedig, akik szerint rosszul állnak az ország dolgai, negyedével nőtt.

Tovább
Szólj hozzá!

Jó vágású tudósítások?

2010. december 15. 18:15 - Szerkesztő73

 Gyurcsány Ferenc két órás fóruma a Csepeli Munkásotthonban 2010. december 14-én:

Vágatlanul: 1  2  3  4  5  6

 Így vágta az origo.hu:  ÍME

Így láttatja a Hír TV: ÍME

Így nézi a csepel.info: ÍME

Ezt adta róla a csepelinfoplsz.hu: ÍME

 A tudósítások közötti esetenkénti hasonlóság nem a véletlen műve, a csonkolás, a csonkolók lelkiismeretének és szerkesztő szoftverének a produktuma…

Szólj hozzá!

Csepel: "Hajléktalanná váló családokra koncentrál a Vöröskereszt"

2010. december 15. 10:35 - Anzágo

 A budapesti hajléktalanellátó intézmények 500 férőhelyes bővítésével és egy új, hárompilléres finanszírozási modell kidolgozásával készül fel a Magyar Vöröskereszt Budapest Fővárosi Szervezete a lakhatási problémákkal küzdők, de leginkább az utcára kerülő családok ellátására – hangzott el az új csepeli hajléktalanszálló megnyitóján.

A fővárosi Vöröskereszt hajléktalanellátó programjának részeként költöztették át Csepelen a hajléktalanszállót egy nagyobb, minőségi változást jelentő épületbe. A téli krízisidőszakban akár 115 fő befogadására is alkalmas éjjeli menedékhelyet, valamint a naponta 160 fő ellátására alkalmas nappali melegedőt egy régi munkásszállóból alakították át. Az átköltöztetéssel egy épületbe kerül a 

Tovább
Szólj hozzá!

Elhunyt Rottenbiller, a Csepel SC legendás focistája

2010. december 13. 17:55 - Anzágo

 Gyászolnak Csepelen: 89 esztendős korában elhunyt a Csepel SC legendás labdarúgója, ROTTENBILLER FERENC.

 
A kék-piros színekben három bajnoki címet szerző, a válogatottban kétszer pályára lépő futballista 213 élvonalbeli mérkőzésén tíz gólt szerzett. Rottenbiller Ferenc temetése december 21-én 10 óra 30 perckor lesz a Csepeli temetőben.
Szólj hozzá!

Kettős gyilkosság: előre kitervelten, aljas indokból

2010. december 13. 17:36 - Szerkesztő73

 A magyar média és a magyar sajtó legfrissebb információi a 2009. január 7.-ei csepeli kettős gyilkosságról INNEN LETÖLTHETŐK. A Népszabadság TÉNYEKET összegző írása ITT OLVASHATÓ 

A Fővárosi Bírósághoz nyújtotta be a vádiratot a csepeli kettős gyilkosság ügyében a Fővárosi Főügyészség hétfőn – tájékoztatta az MTI-t az ügyészség.

 
Kun Tamást előre kitervelten, aljas indokból, több emberen elkövetett emberöléssel, valamint lőfegyverrel és lőszerrel visszaéléssel vádolják. Deme Gábort bűnsegédként, előre kitervelten, aljas indokból, több emberen elkövetett emberöléssel vádolják - olvasható az MTI-hez eljuttatott közleményben.

A vádirat szerint a vádlottak 2009. január 7-én este hat óra után megjelentek a főváros XXI. kerületében működő Csepel-sziget Általános és Szakképző Iskolában, ahol előzetes elhatározásuknak megfelelően, annak érdekében, hogy a Deme Gábor vádlottra összegyűjtött terhelő dokumentumokat a sértettek ne tudják a hatósághoz eljuttatni, Kun Tamás vádlott engedély nélkül tartott lőfegyverével lelőtte az iskola vezetőjét és egyik tanárát.
Az eljárást a Fővárosi Bíróság folytatja.

A gyilkosság után a rendőrség két embert vett őrizetbe: a bűncselekménnyel összefüggésben megsérült gondnokot, Kun Tamást és a tanintézmény gazdasági igazgatóját, Deme Gábort.

A vádlottak előzetes letartóztatásban vannak.
Forrás: MTI
 
 
 

 

Szólj hozzá!

Holló a hollónak, Németh a Borbélynak…

2010. december 13. 17:11 - Anzágo

 

Parlamenti forrásokra hivatkozva többször tájékoztattuk olvasóinkat arról, hogy Borbély Lénárd, Csepel egyik fideszes képviselője a mentelmi jog mögé bújva menekül a felelősségre vonás elől. Most olyan dokumentumhoz jutottunk hozzá, amelyik fehéren feketén bizonyítja információink pontosságát. Ennél is fontosabb, hogy a birtokunkba került dokumentum alapján világosan kirajzolódik, miként bundázzák (mutyizzák) meg a csepeli fideszes képviselők a büntető eljárás kikerülését. Íme:

Tovább
1 komment

Podolák György: A Fidesz és a gázár

2010. december 13. 13:35 - Szerkesztő73

 Podolák György Csepel 1998. és 2010. közötti országgyűlési képviselője, 2008-2010 között az Országgyűlés gazdasági és informatikai bizottságának az elnöke A Fidesz és a gázár címmel cikket írt a Népszabadság számára. Elöljáróban Podolák György emlékeztet arra, hogy Az Országgyűlés november 29-én, egy nap alatt fogadta el a földgáz árszabályozásának első lépéseit tartalmazó törvényjavaslatot. Egyetlen nap alatt több mint tíz évet ugrottunk vissza az időben. Az új szabályozás minősége és tartalma ugyanis a 90-es évek végét idézi: a minisztériumból közvetlenül irányított, átláthatatlan, diszkriminatív, versenyellenes szabályozás beruházásellenes.” A cikk így folytatódik:

Tovább
Szólj hozzá!

Kallódásra ítélt csepeli gyerekek?

2010. december 12. 13:52 - Szerkesztő73

 Az önkormányzat új vezetése egyik első intézkedéseként minden forrást elvont az Esély a megújulásra Egyesület által működtetett Csepptanodától. Több tucat hátrányos helyzetű gyermek kerül ki azonnali hatállyal a programból.

A csepelinfoplusz a döntés következményeiről készített interjút az egyesület elnökével, Kállai Józseffel. -Trockij- írása a jelentős társadalmi problémára hívja fel a figyelmet:

Tovább
Szólj hozzá!

Szerepek, tévesztők, szereptévesztők

2010. december 12. 13:34 - Anzágo

 "Ami ma a kerületi politikában tapasztalható, senkinek nem jó... Összességében az a legnagyobb baj, hogy a demokratikus működés stabilitása bicsaklik meg Csepelen azzal, hogy a politikai élet szereplői nem képesek ellátni azokat a feladataikat, amelyek az üzemszerű működésből rájuk hárulnak. Ezért van olyan érzése a megfigyelőnek, hogy itt szereptévesztésben vannak a résztvevők." 

Ezeket a gondolatokat emeltük ki Horváth Gyula Ébresztő! című írásából, amelyet Csepel korábbi alpolgármestere a saját blogján tett közzé. Figyelemre méltó, egyetértésre és vitára késztető gondolatok. Továbbadjuk.  Íme:

Tovább
Szólj hozzá!
süti beállítások módosítása