
Újabb helyen, a csepelinfoplusz.hu blogon találtuk az előző bejegyzésünkhöz hasonló segélykérő "kommentet", amit most szintén szó szerint ismertetünk. Eddig ezekkel ellentétes jelzést nem láttunk:
"Tisztelt -bármelyik oldalon fórumozók!
Most értesítettek bennünket, hogy a régi és népszerű iskolát , a Szárcsa utcai általános iskolát be akrja záratni a polgármesteri széket elfoglaló személy. Ma este lesz testületi ülés , ahol ezt bejelenti. Ha minden igaz, alternatívát is fog/akar kínálni, de ez nem biztos. Kérünk mindenkit, hogy segítsen a bezárás megakadályozásában!
Kérem a szocialista frakció tagjait ,a többi frakció tagjait, a fórumozókat , hogy -esküjükhöz és ígéreteikhez híven – a kerületet támogassák, fejleszék és ne engedjenek egy eltévedt ölet megvalósulásának!Kérjük a most ide járó gyerekek szüleit és azokat, akik az eltel 50 !! évben idejártak, hogy fogjunk össze és akadályozzuk meg intézményünk bezárását!
Erős Csepelért Mozgalom"



A Magyar Hírlap információi szerint a szombati
Ha valaki a következő történetben véletlenül a csepeli fideszesek káderpolitikai gyakorlatára, a pályáztatás mellőzésére ismer, akkor az nem a véletlen, hanem a már Csepelen is meghonosított fideszes módszer következménye.
A címben feltett kérdésre világos a válasz: a XXI. kerület fideszes vezetői Csepel Önkormányzatának híreit, az önkormányzati munkához legszorosabban kapcsolódó információkat dugják el a csepeliek elől. Októberben megszüntették a 35 ezer példányban kiadott
Miként 


Ridegen, de pontosan peregnek a csepeli képek a világhálón, legalább is azok, amelyek eljuthattak oda. Egy találkozóról szól a tudósítás. A csepeli MUNKAADÓK vezetői találkoztak a CSEPELI ÖNKORMÁNYZAT fideszes vezetőivel. A fideszes polgármester, Németh Szilárd beszél. Csak beszél, csak beszél és beszél. Ömlik belőle a szó, és ömlenek belőle a nagyképűség csalhatatlan jelei. Kioktatja a csepeli munkaadókat arról, hogy nekik mit kellene csinálni. Van képe hozzá. Elődjének, a 16 év után nyugdíjba vonult polgármesternek olyan badarságokat tulajdonít, amely ellen a távol lévő egykori vezető nem védekezhet. A mostani fideszes polgármesternek ehhez is van képe. Nagy képe van hozzá. Nekünk pedig - a Csepp Tv-nek köszönhetően - kis képünk van a nagyképűről. íme:
Maró hideg volt 2009. január 7-én, szerdán. Aznap este azonban már nem a hideg, hanem a fájdalom mart bele a csepeliekbe.
