A magyar társadalmat szabdaló árkokat szakadékká mélyítette a menekültválság. A Publicus közvéleménykutató cég és lapunk közös felmérése – amelynek eredményeit grafikonjaink mutatják – is arról tanúskodik, egyszerre van jelen a félelem, a bizalmatlanság és a bizonytalanság a fejekben. Nő ugyanakkor a radikális, szélsőséges megoldásokra hajlók száma, megdöbbentő adat, hogy a válaszadók 41 százaléka akár fegyverrel is megvédené a magyar határt a menekültektől, és bár többségben vannak azok, akik szerint a menekültekkel emberségesebben kellene bánni, ez nem befolyásolja a befogadást ellenző többségi álláspontot. Bár az Orbán-kormány átlagban csak közepest kapott a menekülthelyzet kezelésére, jól látszik, hogy a válság politikai nyertese a miniszterelnök. A trauma mindenesetre, amit a menekültek megjelenése okozott Magyarországon, még sokáig itt marad velünk. Hogy meddig még, és hogy a most felerősödött megosztottságnak miféle hosszú távú következményei lehetnek, ezt igyekeztünk feltérképezni írásunkban.
Rovatunk – a csepeliek teljes körű tájékoztatása érdekében –, lapszámról-lapszámra, sorra veszi azokat a híreket, eseményeket, amelyek a XXI. Kerületi Önkormányzat Csepeli Hírmondó c. lapjába nem fértek bele. Annak eldöntése, hogy miért nem fért bele a lap 24 oldalába egy-egy hír, esemény vagy ellenzéki vélemény, rendezvény, nem elsősorban szerkesztőségünk feladata. Gondolja végig az olvasó: miért maradtak ki az alábbiak a Csepeli Hírmondó szeptember 17-én megjelent 18. számából:
Nagy a jövés-menés mostanság a külügyminisztériumban. Sorra hívják be a velünk nem feltétlenül azonos álláspontra helyezkedett országok nagyköveteit, és közlik velük, mondják meg otthon a főnökeiknek, hogy Magyarország a menekültválságra egyedül jól reagáló ország, volnának szívesek nem áskálódni tovább ellenünk.
Az ősszel termőre fordult terrorszakértő-fa ontja gyümölcseit. A frisseket lelegeli az állami média, a poshadtabbja a Magyar Idők bányászbékája alatt landol.
Befejezték Csepel központjában a Csepel Déli Lakóközpont panelépületeinek és közterületeinek felújítását. A sok bosszantással és bosszúsággal övezett program keretében megszépültek és energiatakarékosabbá váltak a panelházak, felújították a parkokat és a játszótereket, új külsőt kapott a Szent Imre tér.
Szeptember 19-én, szombaton a kerület három pontján lehet leadni ingyenesen működésképtelen, használaton kívüli, árammal, elemmel vagy akkumulátorral működő eszközeiteket, berendezéseiteket.
Forrás: Takács Krisztián facebook oldala 
Nagy pénzben mernék fogadni, ha az utcán megállítanék tíz embert, jó ha egy emlékezne még arra, ki a fene az a Kulcsár Attila. A magyar igazságszolgáltatás állatorvosi lova mindaz, ami a 2003 tavaszán kirobbant brókerügyben a bíróságokon történik. Képtelenek ítéletet hozni, pontot tenni az ügy végére.
Tavaly a lakossági tűzifarezsi-csökkentés után nőttek a tűzifaárak. A rezsiharc jegyében eltelt négy év során a legszegényebbek tüzelői mintegy 10-40 százalékkal drágultak. Kérdés, az idén várható farezsicsökkentés hasonló sikereket hoz-e.