Mandátumot a vezetésre és nem a saját belsőjükből fakadó beteges megkülönböztetésre, és kirekesztésre kaptak!
Érzékelhető, hogy sem a csepeli antifasiszták, sem a fogyasztóvédők, sem a kertbarátok se még sokan mások, nem koszorúzhattak ezen e nemzeti ünnepen. Pedig legitimitásuk semmivel sem kisebb, mint a lelkészi köré, vagy a vitézi renddé, amelyek viszont, ott lehettek a sorban! Minden szemlélő számára a napnál világosabb, hogy a vezetés az ízlését és a csókosait kívánta reprezentáltatni elsősorban ezen az ünnepségen, és nem a kerület lakosságát.
A magyarok fele szegény # Alig növekszik a gazdaság # Óriási visszaesés a lakásépítéseknél
Mégsem a vak komondoron esett át a Fideszből kilépett parlamenti képviselő élettársa. Az asszonyt Balogh József bántalmazta, és a politikus az ügyészségen teljes körű beismerő vallomást tett.
EGYRE HOSSZABB A LISTA
Németh Szilárd nem nyugszik! Nem nyugszik és nem fogadja el nem csak a rendőrség, de már az ügyészség véleményét, illetve határozatát sem! Abbéli igyekezetében, hogy engem besározzon, sőt büntető eljárások tucatjának indításával kriminalizáljon és így állítson félre már a józan ítélőképességét is elveszítette. Egy, a napokban átvett hivatalos iratból értesültem arról, hogy nem csak egy újabb feljelentést bukott el velem szemben, hanem még az ügyész szerepét is átvenné – pótmagánvádlóként!
Megint játszanak velünk! Mármint Németh Szilárd és állandó tettestársai. A látszatdemokrácia homokozójában. Történt ugyanis, hogy a szeptember 27-i testületi ülésen a fülkeforradalmi mameluk-gyülekezet ismét úgy döntött, megkérdez bennünket. Pontosabban fogalmazva, konzultál velünk.
Németh Szilárd újabb teljesen felesleges konzultációt indított Csepelen. A kérdőív összeállítása az első Csepeli Konzultációhoz hasonlóan mellőz mindenféle szakmai megfontolást, az újfent egy közpénzből finanszírozott pártkampánynak minősíthetjük.
Mindazokért, kiket nem láttunk már régen,
Valahogyan hozzászoktunk az utóbbi évtizedekben ahhoz, hogy meghallgassuk az ünnepi beszédeket, aztán másnap lapozzunk egyet, és éljük tovább az életünket, ott, ahol egy nappal korábban abbahagytuk. De Magyarország miniszterelnökének október 23-ikai beszéde után nem lehet egyszerűen lapozni és továbblépni.